Határvonal

Nincs tekintettel a lapzártára a választási nap menetrendje, így e sorokat írva csupán a magasnak mondható részvételi arányról rendelkezem pontos ismerettel. Az este fél tízig nyilvánosságra került részeredmények ugyanakkor egy irányba mutatnak: a polgári ellenzék jelentős térvesztését gyakorlatilag tényként kezelhetjük. Akkor is így van ez, ha az átfogó képhez hozzátartozik, hogy a helyi voksolás során sokkal nagyobb jelentősége van a pártokkal szemben az egyes személyeknek, mint a parlamenti választások idején; sok jelölt és a megméretésen induló szervezet pedig függetlenként definiálja magát. S arról se feledkezzünk meg, hogy az egyes településeken nemcsak a revánsvágy vagy a tavaszi épphogy győzelem megerősítése motiválhatja a választókat.
Október 20-a több szempontból is határvonalat jelent a magyar belpolitikában. Először is: lezárult a kampánykormányzás időszaka. A választásokra tekintettel végrehajtott osztogatás forrásai kimerültek, az államkassza ma valóban üres, a katasztrofálisan alakuló gazdasági folyamatok kellemetlen és népszerűtlen intézkedésekre (megszorítások, a maradék állami vagyon kiárusítása) szorítják az erre amúgy is hajlamos kormányzatot. Nem véletlen, hogy a pénteki kormányülésen már csak a korábban ismertetett döntéseket szajkózta a szóvivő, miközben a jövő évi költségvetés tervezetét a voksolás napjáig gondosan elzárták a nyilvánosság elől.
Bár a pozíciószerzés terén eddig sem volt visszafogott a koalíció, a tisztogatások újabb hullámaira számíthatunk a következő hetekben. Így például várhatóan befejeződik a közszolgálati televízió kormányszócsővé alakítása. Arra pedig ne is gondoljunk, hogy a Medgyessy-kormány és az önkormányzatok kapcsolata harmonikus lesz. Kovács László ugyanis a kampány finisében tett, az indokoltnál kisebb figyelmet keltő egyik nyilatkozatában kijelentette: azért kell még egyszer megverni a jobboldalt, hogy csak itt-ott maradjanak a gyűlölködés kis szigeteként fideszes irányítású önkormányzatok. Aki így beszél, az nem tekinti partnernek az önkormányzatokat, az büntetni fogja a neki nem tetsző döntést hozó településeket.
De nem elsősorban a kormányerők számára, hanem a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéknek jelöl határvonalat a tegnapi nap. A polgári oldal számára az előjelek sem voltak biztatóak. Az ígérttől lényegesen elmaradó, mégis jelentős osztogatás; a tavaszi kampányhoz képest is ellenségesebbé váló médiakörnyezet; a jól időzített „leleplezések” és folyamatos provokációk (lásd rendelet a pártlogókról); végül pedig a jobboldalon ismét felerősödő, a sikeres szerepléshez nélkülözhetetlen integráció ellen ható folyamatok csökkentették az esélyeket.
Bármennyire is fájdalmasak azonban a mostani eredmények, nincs elvesztegethető idő a sebek nyalogatására. Az írországi népszavazás sikere nyomán még biztosabbá váló közeli uniós csatlakozás körülményeiről és a jövő évi költségvetésről folytatott viták, a magyar gazdák és vállalkozók érdekeinek képviselete vagy a sajtószabadság védelme erős és összehangolt ellenzéki fellépést követel a parlamentben. Emellett mielőbb pontot kell tenni a jobbközép egység körüli viták végére. Ha másként nem megy, egy teljesen új szervezeti forma kialakításával.