A Duna a történelem során mindig „limes” volt: a folyami löszfal új – pannon – világot határolt a keleties tájakhoz képest. A százhalombattai téglagyár fölötti fennsíkon ősi földvár maradványai láthatók, a Tell-telep pedig a korai bronzkorból való. A lankás-buckás vidéket – a „százhalmot” – mindenesetre Anonymus gesztája már közismert helyként emlegeti; a másik jeles krónikás, Kézai Simon pedig a tárnokvölgyi csata színhelyét jelöli ki a környéken. Az Árpád-korban Báténak hívták a helyet; Százhalomfalu a középkorban alakult ki. A törökdúlás után jöttek ide németek, rácok, ortodox szerbek. (Utóbbiak eredeti ikonosztázzal büszkélkedő temploma ma is működik az Óvárosban.) Százhalombatta kertvárosa a harmincas évekből való, újvárosa – kiszolgálandó a semmiből emelt energetikai központot – a hatvanas években épült. A tradicionális településrészek – az Óváros és Dunafüred – a folyóhoz kötődnek.
Vezér Mihály a rendszerváltozás óta zsinórban választott vezetője a városnak. Nem tősgyökeres battai, de idevaló – hangsúlyozza a finom különbséget. Az itt leélt húsz évből 16-17-et a közösség szolgálatában, köztisztviselőként meg polgármesterként töltött. Mint mondja, a két fia meg a lánya (mindhárman az Arany János Általános Iskola diákjai) már született százhalombattaiak, s imádják ezt a várost. Ennek hallatán rögtön az kezd motoszkálni az emberben: vajon mi az a plusz, ami miatt jó itt élni?
A polgármester szerint ilyenkor a jó anyagi lehetőségeket szokták emlegetni, de ez csak kívülről nézve az első számú indok. Fontosabb a kiváló befogadó közeg, amely Százhalombatta igazi éltető ereje volt korábban, és az ma is. Ez némileg persze gondot okoz, hiszen a 17 ezer állandó lakos mellett háromezren ideiglenesen jelentkeztek be a településen – márpedig utánuk nem jár az önkormányzati normatíva.
A tények és a számok mindenesetre azt mutatják, hogy az életminőség szempontjából korántsem mellékesek az anyagiak. Százhalombatta vagyona az utóbbi években 11,3 milliárd forintról 16,5 milliárdra nőtt, a gyarapodás 46 százalékos volt. Az önkormányzat bevételi és kiadási terve a költségvetés módosításai után 7,6 milliárd forint volt tavaly. Beruházásokra 2001-ben másfél milliárdot költöttek, 2002-re pedig kétmilliárd forint feletti összeget terveztek. A városi egészségügyi intézmény rekonstrukciójára 456 milliót fordított az önkormányzat, amelyből a bútorozás és az orvostechnikai berendezések 35 millió forintot igényeltek. A nyár végére Pest megye legnagyobb önkormányzati bérlakásépítése is befejeződött: a Széchenyi-tervnek köszönhetően egy év alatt 112 új lakás épült fel, a beruházás költségei meghaladták az egymilliárd forintot. A hetvenkét szociális és negyven költségalapú lakás esetében az önkormányzat elkötelezte magát arra, hogy ezeket húsz évig bérlakásként üzemelteti. A pályázati úton elnyert lakásokba az új lakók október elején költöztek be. A rendkívüli lakossági érdeklődés miatt további bérlakások építését is tervezik. A Fogoly utcában negyvenöt önkormányzati telket is kialakított a város, közművesítésükre 101,4 millió forintot nyert a Széchenyi-terv pályázatán.
Az önkormányzat a 74 hektáros Batta Ipari Parkot 1999-ben hozta létre, amelyet a saját tulajdonában lévő kft. működtet. Az egymilliárdos összköltségű közművesítés ez év májusában fejeződött be. Az ITD Hungary Kht. az ország egyik legígéretesebb befektetői területének nyilvánította a parkot. Mindmáig több mint tíz vállalkozás vásárolt itt földterületet, köztük eddig a legnagyobb egy hat hektárt igénylő japán cég, amely májusban már meg is kezdte üzemcsarnoka építését. Az autóülés-alkatrészek gyártására szakosodott vállalat négy ütemben építi fel battai telepét, amelyet egyben közép-európai terjeszkedése központjának is szán. Jövő márciusban félszáz embernek kínálnak majd munkalehetőséget, a teljes termelés megindulásakor összesen háromszáz dolgozó juthat munkahelyhez.
A parkfelújítási programra az idén több mint 140 millió forintot költöttek. Májusban és júniusban rendezik meg a hagyományos ingyenes virágosztást: húszezer egynyári növényt osztanak szét a magánházak tulajdonosai, a társasházak képviselői, valamint a városi intézmények között. A virágos imázs nem véletlen – egy mesterségesen létrehozott város előtt ugyanis két lehetőség áll: vagy követi a tervezőasztalokon megálmodott mechanikus forgatókönyvet, s akkor előbb-utóbb elhasználódik a struktúra, elszlömösödik az élet; vagy megpróbálják az itt lakók átlelkesíteni a készen kapott kereteket, élettel megtölteni az élettelen teret. Százhalombattán az utóbbi módszer mellett döntöttek az emberek, s elhatározásukhoz jó alapot jelentett, hogy a városlakók nagy részének a két nagy cég, az olajfinomító meg az erőmű ad munkát, ahol már kialakultak egyfajta közösségek. Ennek a „polgárosodásnak” mind több jelét észlelik a város határain túl is. Nyaranta például nyolcszáz vendéget szállásolnak el a néptáncfesztivál idején a világ minden tájáról. Nagy városi rendezvények, fesztiválok mindenfelé vannak – itt azonban a családok fogadják be az ide sereglő idegeneket: nemcsak fedelet adnak a fejük fölé, de utaztatják, kosztoltatják is őket. Ezek az augusztusi napok minden évben valósággal megváltoztatják a város arculatát: tartalmasabb, barátibb így a kapcsolat, mint ha a külföldi táncosokat „hivatalosan” szállásolnák el (igaz, nem utolsósorban olcsóbb is a városi költségvetés számára). A barátságok pedig kamatoznak: a viszontmeghívásoknak köszönhetően a battai családok a földgolyó minden részére eljutnak Mexikótól Délkelet-Ázsián át Új-Zélandig.
Az alkalmi rendezvényeken túl azonban Százhalombatta gondot fordít arra is, hogy kreatív alkotókat, neves művészeket állandó lakosként is a városhoz kössön. Erdélyből települt ide például György (Borgó) Csaba Munkácsy-díjas festőművész, akinek lakást, házépítési és munkalehetőséget kínált az önkormányzat, s tudatos mecenatúra részeként rendszeresen vásárolt a képeiből. De megemlíthető a kilencedik ikszhez közeledő Márton Béla festőművész is, aki Amerikában elismert alkotónak számított, ám kárpátaljai származású lévén hazatelepülése bonyodalmasnak bizonyult, így Százhalombattán lelt otthonra. Választását a város Pro Urbe-díjjal honorálta. A kulturális arculatalakítás „vezérhajója” a matricamúzeum és a régészeti park: olyannyira büszke rájuk a város, hogy szinte minden kereszteződésben, körforgalomban külön tábla jelzi, merre találhatók. A régészeti bemutatópark még a „limesek” előtti időkre tekint vissza: a nagyközönség számára hitelesen rekonstruálja a 2700 évvel ezelőtt ezen a tájon élő népek mindennapi életét, használati tárgyait.
A múlt lényeges, a jövő megkerülhetetlen. A polgármester az ipari park közművesítéséről múlt időben beszél, de a japánok jövőre már termelni akarnak az idén épített üzemcsarnokban. A jövővel foglalkozik az önkormányzat által elfogadott Viktória-terv is. A helyi gazdaságfejlesztési programra a költségvetésben öszszesen 95 millió forintot, ebből az idei évre 70 millió forintot különítettek el. Az első forduló három kiemelt feladathoz: a kisvállalkozások erősítéséhez, az energiatakarékossághoz és a turizmusfejlesztéshez kapcsolódik. A második fordulóban többek között tevékenységük, szolgáltatásaik javítására jelentkezhettek támogatásért a kisvállalkozók. Egyebek mellett a magánszálláshelyek létesítését szorgalmazzák városszerte. E tekintetben nincs kitüntetett hely: a lakótelepi részekre éppúgy áll az ajánlat, mint a fizikailag is elkülönülő Óvárosra vagy a családi házakból és nyaralókból álló, folyóparti Dunafüredre. (Ez a hétvégi pihenőhely még az előző századfordulón Budapestről kiáramló polgárságnak köszönheti létrejöttét.) E tradicionális városrészek és a „mesterséges város” között egyébként nem feszülnek érdekellentétek: noha a családi házas övezetekben a rendszerváltozás idején még igen jelentős volt az infrastrukturális elmaradottság, a kilencvenes években megtörtént a felzárkóztatásuk.
Százhalombatta kedvező gazdálkodási lehetőségei az ipari tevékenységből fakadnak, de korántsem tekinthetők égből pottyant adománynak. A Dunamenti Erőmű és a Mol Dunai Finomítója iparűzési adó címén évente közel kétmilliárdot fizet be a városi kasszába, ám ez számukra nem kidobott pénz: megtérül a nélkülözhetetlen munkaerő elhelyezésének, életminőség-javításának rubrikájában. A szimbiózis a Kádár-érában olyannyira jellemző volt, hogy igazából nem is lehetett tudni, mi az üzemeké, és mi a városé. Az iparfejlesztés éppúgy kijárásos alapon történt, mint a városfejlesztés – mivel pedig a diktatúra utolsó éveiben a „szocialista összeköttetések” már kisebb hatékonysággal működtek, a városi beruházások azonban a korábbi ütemben, a változásokról gyakorlatilag tudomást sem véve folytatódtak, az alakuló önkormányzat tanácsi csődtömeget vett át Százhalombattán. A fedezet nélküli beruházások miatt a 400 milliós éves költségvetés fele a tárgyévben esedékes adósságállomány volt – a város gazdálkodása a szakadék szélén tántorgott.
Vezér Mihály elhatározta: tiszta vizet önt a pohárba: külön kell választani a vállalati és az önkormányzati feladatokat, pénzeket, miként a vagyont is. Az Országgyűlésben 1992-ben elfogadott törvény értelmében a várost jelentős hányadban illeti meg Mol-részvénycsomag – résztulajdonossá válni ennek ellenére nem volt fáklyásmenet. Az akkori cégvezetés erősen vitatta a belterületbe vonás részleteit, s 94 millió forintban gondolta megállapítani a város vagyoni részesedését – az alkufolyamat során azonban 2,5 milliárd lett. A huszonhat és félszeres szorzó nemcsak azt mutatja, hogy nem árt, ha egy városnak közgazdász végzettségű polgármestere van, akit nehezebb „megvezetni”; hanem azt is, hogy az önkormányzatiság karakán kiállás és megfelelő kompromisszumkészség birtokában egyenrangú partnere tud lenni a gazdasági hatalomnak is. Pedig ez nem rutinmunka, ha a nagy cégek kartellbe tömörülnek a helyi iparűzési adó puszta bevezetése, majd tervezett mértéke ellen. A helybéli viszonyokból adódóan ugyanis sok a „kettős ügynök”: jó néhány városatya az olajfinomítóban vagy az erőműnél is vezető állást tölt be. Nekik el kellett dönteniük, hogy a kétfajta érdek közül melyikhez lojálisak inkább.
A kemény önkormányzati érdekérvényesítés mindenesetre mára meghozni látszik gyümölcseit, s mindezt úgy, hogy a monstre cégekkel is jó maradt a kapcsolat. Az úgynevezett adóoptimalizálás miatt ugyanis e cégeknek is „megéri” adózni – az önkormányzat által ebből az adóból támogatott környezetvédelmi beruházások ugyanis lényegében a vállalati büdzsét tehermentesítik, a vállalatok pedig ennek a „tiszteletkörnek” köszönhetően anyagilag jobban járnak: miközben a szükséges beruházások megvalósulnak, adózási költséget is elkönyvelhetnek.
Az együttműködésnek más, „szabadon választott” formái is vannak. Ilyen például az óvodaügy rendezése: a Mol – profilidegen tevékenységnek ítélve – „kiszervezte” az óvodákat: az önkormányzat baráti áron vette át ezeket az intézményeket, úgy, hogy a gyerekek és a dolgozók nem sínylették meg a tulajdonosváltást. De ilyen kooperációs példázat annak a vasúti hídnak az ügye is, amely egy időben első helyen szerepelt az országos hírekben: mivel alacsony volt, leszakította egy tartálykocsi csapját, jelentős ammóniaszenynyezést okozva. A hidat újjá kellett építeni, magasabbra, mint korábban – az építmény azonban megyei tulajdonban volt. Az érintett felek – a város, a megye és a Mol – leültek, megbeszélték, és tekintettel a közös érdekre, önkéntesen úgy döntöttek, hogy harmadolják a felmerülő költségeket. A megye jól járt, mert harmadáron megérte neki a soron kívüli felújítás; az önkormányzat jól járt, mert megmenekült a városra zúduló kamionok átmenő forgalmától; de a vállalat is jól járt, mert szállító járműveit nem a súlykorlátozás eszközével rekesztették ki a közlekedésből, s így számottevő gazdasági hátránytól szabadult meg…
Százhalombatta a dél-budai kistérség tagjaként részt vesz ugyan a közös szennyvíztisztító-pályázaton, de a regionális együttműködésben a városvezetés szerint áttörésre volna szükség. A legorganikusabb kapcsolat sajátos módon átlépi a megyehatárt: a Mol-üzemek 14 százaléka a Fejér megyei Ercsi területén fekszik, amely a cég iparűzési adójából is ennek arányában részesedik. Jóllehet vannak a szomszédos települések között alkalmi egyezségek (a százhalombattai vízátadó Érdnek juttat vizet, ennek hasznából elkerülhető a helyi víz- és csatornadíj-emelés), a fejlesztéseket azonban – talán épp kistérségi keretekben – egyeztetni kellene a források hatékonyabb felhasználása végett. Tény, hogy minden erőfeszítés ellenére sem sikerült például létrehozni az Érddel közös ipari parkot – az érintett önkormányzatok még maguk között sem jutottak dűlőre e kérdésben, nemhogy egymással. Sportberkekben azonban biztató a szomszédvárak közötti közeledés: Érdről sokan járnak át Százhalombattára szurkolni a focistáknak és a férfi kézilabdázóknak – ez a két versenysportág azonban évi kétszázmilliójába kerül Százhalombattának, amit szívesen megosztana Érddel. Lehet, hogy alakul a kistérségi fúzió?
kényszersorozás
Megszólalt Sebestyén József testvére
