Tények az esőben

Napokig esett. Ebben ugye elméletileg semmi tragikus sincs, mert az október már csak ilyen: a légkörből csapadék formájában igen gyakran jut víz a földfelszínre, és – mivel az emberiség általában a földfelszín és a légkör között tartózkodik – nedvesnek érezzük a környezetünket.
Nekem azonban az a fixa ideám támadt, hogy elmegyek a piacra, friss zöldség végett. És mivel a piac a lakásomtól légvonalban háromszáz méternyire üzemel, még csak nem is sejtettem, hogy ez a délelőtt mind a kalandok, mind a káromkodások mennyiségében a kereskedelmi televíziós csatornák péntek esti filmválasztékának szintjére emel.
Kis szatyor megfog, laza, hétvégi ruházat beélesít, és már haladtam is az áhított üvegházi paprikák és paradicsomok birodalma felé. De nem akarok senkinek sem fölösleges izgalmakat okozni most, a választási hercehurca végeztével, így in medias res elárulom, hogy háromszáz méternyi utam jó negyedóráig tartott.
Elsőre mindjárt a lépcsőházunktól nem messze akadtam el egy, a Balatonból hiányzó vízmennyiségűnek kinéző tócsa innenső partján. Mivel a komp nem jött, nagyot kerültem, igaz, közben őszinte élvezettel figyeltem a Tüskevárban megismert madárfajok fővárosba történő átköltözésének első lépéseit, pontosabban szárnycsapásait.
A hevenyészett tó túlsó oldalán már kellemes tempóban haladtam, ám mintegy ötven méter megtételét követően újabb próbatétel várt rám. A sártenger.
Ekkor már kezdtem magamat népmesei hősnek érezni, akit a csúf, vasorrú boszorka mindenféle megpróbáltatásokkal gyötör, csak hogy ne szerezhesse meg álmai almapaprikáját. De azért sem adtam föl, hanem előbb kecses balettmozdulatokkal ugrándozva, majd, hogy a sár térdig beborított, vaskos léptekkel haladtam tova, s megpróbáltam nem gondolni rá, hogy esetleg itt ragadok a dagonya közepében, mint agyagba formázott elő figyelmeztetés: Vándor, ki zöldséget akarsz, felejtsd el! Vagy véged.
Végül a népmesei vonulat győzedelmeskedett, mert három a magyar igazság, így volt is még egy feladat hátra, mégpedig a csatornázási művek tevékenységének eredményeként született kupac meghódítása. Ami egyébként egészen jól sikerült, mindössze két alkalommal kényszerültem négykézlábra, és fenéken is csak egyszer csúsztam néhány centimétert.
Történt mindez az önkormányzati választások előtt nem sokkal, egy Budapest nevű világvárosban.