A német politika Jeanne d’Arcja

A németek nemrégiben – ha csak minimális előnnyel is – újabb négy esztendőre bizalmat szavaztak a szociáldemokrata–Zöldek koalíciónak, amely az ellenzék kemény ellenállására számíthat. A kereszténydemokrata frakció élén a német történelem mindeddig legnagyobb hatalommal felruházott és az egyesítés óta egyedülálló karriert befutott asszonya áll: Angela Merkel. A politikus már az első összecsapást átütő sikerrel zárta, a minap, a kormány székfoglalójakor lemosta a porondról Gerhard Schröder kancellárt.

A negyvennyolc esztendős fizikus foglalkozásának hűvös józanságával, hosszú távú stratégiai tervekkel, forró szívű érveléssel és a merészség határmezsgyéjén mozgó rizikóvállalással tölti be kettős funkcióját: a CDU elnöki tisztét és a CDU–CSU-frakció irányítását. „Tulajdonképpen mindig az nyer, aki nem tartja magát a játékszabályokhoz!” – hangoztatja a német politika Jeanne d’Arcja, aki még mindig elpirul, ha nyilvánosan ünneplik, és akit az egyik nagy német magazin a hatalom matematikusaként mutatott be olvasóinak.
Angela Dorothea Merkel – leánynevén Kasner – 1954-ben született Hamburgban. Szülei – apja evangélikus lelkész, anyja tanítónő – három évvel később áttelepültek az akkor az NDK felségterülete alá eső Brandenburgba. Lányuk a lipcsei egyetemen végezte tanulmányait, majd a kelet-berlini tudományos akadémia központi intézetében dolgozott fizikusként. Politikai pályafutása akkor kezdődött, amikor a gorbacsovi peresztrojka előrevetítette a hidegháború végét. Az evangélikus egyház támogatásával az egyesítés gyors lebonyolítása és a nyugati jogszabályok átvétele mellett kardoskodott. A Lothar de Maiziére vezette utolsó NDK kormány szóvivőjeként azonnal kiváltotta a nyugati média elismerését. Az egyesítés után átlépett a kereszténydemokraták keleti szervezetébe, és ezután mind feljebb jutott a politikai ranglétrán. A pártvezetés azonnal felismerte előnyeit: az új országrész képviselője, evangélikus, s feljavítja a CDU női statisztikáját. Helmut Kohl a „kislányra” bízta előbb a nők és a fiatalság ügyeiben illetékes szövetségi tárcát, majd a környezetvédelmi minisztériumot.
A párthatalmi összefüggések struktúrájának ösztönös felismerése éppúgy segítette, mint józan, de állhatatos stílusa és dacos kezdeményezőkészsége. A terhesség megszakításáról folyó szenvedélyes vitában a „segíteni és nem büntetni” jelszót képviselte; a gyerekekkel szemben alkalmazott erőszak ellen indított kampánnyal a bűnözés mindaddig elkendőzött ágára hívta fel a figyelmet; a parlament elé vitte a mérgező gázok kibocsátása csökkentésének szükségességét. A Kohl-kormány bukása után a CDU elnöki tisztét átvevő Wolfgang Schäuble javaslatára a kereszténydemokraták 1998-ban főtitkárukká választották Merkelt és hálátlan feladatot bíztak rá. Fel kellett számolnia a 16 esztendőn keresztül hatalmon lévő kancellár terhes örökségét, s önbizalmat önteni a Kohl gondnoksága alá helyezett, önrendelkezésétől megfosztott pártba.
Amikor kirobbant a CDU adománybotránya, és az egyesítés kancellárja az adakozók nevét makacsul elhallgatva szembeszegült a törvényekkel, Angela Merkel szokatlan megoldást választott: egy a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkén keresztül szólította fel a pártot, hogy határolja el magát Kohltól. Az elnökség drámai hangulatú ülésen állt mellé és arra késztette Kohlt, hogy mondjon le a tiszteletbeli elnökségről. Ezután már nem volt meglepetés, hogy a szintén az adománybotrányba keveredett Schäuble utódaként két éve 95,94 százalékos imponáló szavazati aránnyal emelték az elnöki székbe. A kereszténydemokraták ettől kezdve egyre behatóbban foglalkoztak az aktuális témákkal: Európa-politika, a szociális piacgazdaság a globalizáció korában, bevándorlás, család és oktatás.
Az ország helyzete a Schröder-kormány első négy esztendeje alatt drámai fordulatot vett. A nyomasztó munkanélküliség, a gazdasági recesszió, a szociális vívmányok – beteg- és nyugdíjbiztosítás – megingása jogosan táplálta a polgári blokk reményét a hatalomátvételre. A CDU és a CSU fő gondja az volt, kit küldjön a szorítóba Schröder ellen. Angela Merkelt, vagy a bajor tartományi miniszterelnököt, Edmund Stoibert? A „kislányból” időközben „nagyasszonnyá” lett Merkel hosszú ideig gondolkodott, amíg meghozta döntését, és a Stoiber-villában lefolyt négyszemközti villásreggeli során a CSU-elnök javára – egyelőre – lemondott kancellári ambícióiról.
Taktikai érzéke ezúttal sem hagyta cserben, a választás eredménye vereséget hozott az unió számára, de titkos sikert a hosszú távon gondolkodó elnök asszonynak. Angela Merkel a hatalmi komponensek összekapcsolásában jelölte meg a párt biztató jövőjét garantáló lépést, és Stoiber hathatós támogatásával elérte, hogy az új parlamentben neki jut a kereszténydemokrata ellenzék irányítása is a CDU–CSU-frakció élén. Azonnal tükröt pártja elé, mondván, a CDU a nagyvárosokban éppúgy gyengélkedik, mint a női választók körében. E hátrány behozására új stratégiát, esetleg a Zöldekhez közeledő politikát ajánlott. A kereszténydemokraták idősebb korosztálya azonnal tiltakozott a valóban forradalminak minősíthető célkitűzés ellen, kitartva a CDU-tradíciók mellett. A generációváltás folyamatát azonban aligha lehet feltartóztatni, a 48 éves Merkel mellett máris kabinetvezetője, a 37 esztendős Beate Baumann játssza a legfontosabb tanácsadó szerepét, és a nála is négy évvel fiatalabb Eva Christiansen uralja a kommunikációs részleget. Ebből is látszik, hogy a „vasmarkú Angie” újabb meglepő húzásai aligha váratnak sokáig magukra.