Erről szól az élet?

Szerdán a büntető törvénykönyv módosítása, pontosabban a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos jogszabályok kormány által indítványozott megváltoztatása, az Orbán-kormány által hozott „félkemény” drogtörvény felpuhítása volt terítéken a parlamentben. Mert hiába folyt órákon át ádáz vita a törvénytervezet 283. paragrafusának puszta értelmezéséről, az előző igazságügy-miniszter a hatályos és a kilátásba helyezett büntetési tételek számszerű egybevetésével fehéren-feketén kimutatta, hogy a liberális ihletésű tervezet minden bűnelkövetői kategória iránt elnézőbbé válik.
Amit a kormányoldal képviselői a – kétperces lényegi hozzászólásokra felszabdalt – parlamenti vita folyamán produkáltak, az minden polgári képzeletet felülmúl, és minden eddigi politikai szintet alulmúl. Polémiát kezdtek például a család szó fogalmáról, Gál J. kormányszóvivő papája ügyrendi álkérdésként azt javasolta, a házelnök kötelezze a képviselőket a törvények elolvasására, az MSZDSZP-s Szabó Zoltán azzal „érvelt”, hogy az ellenzék hazudik, majd amikor válaszul emlékeztették őt a 23 millió román vendégmunkásról szóló ordas választási hazugságukra, azt felelte, hogy az csak hibásnak bizonyult jóslás volt.
Így telt a drága idő a magyar népképviseletben, egy súlyos társadalmi válságunk általános és lényegi vitája helyett a kormánytöbbség szívós mellébeszélésével. Végül is nincs ezen mit csodálkozni, hisz’ semmilyen észérv nem szólhat a drogfogyasztás és kriminális kísérőjelenségei bárminő liberalizálása mellett. Amikor szinte napra négy éve a most hatályos kábítószertörvény vitája folyt, egy Fodor Gábor nevű ellenzéki képviselő fellengzősen elmagyarázta a parlamentnek, hogy eleve reménytelen az igyekezet, mert a Nyugat-Európában korábban hozott szigorító intézkedések is rendre kudarcot vallottak. Az információ szépséghibája, hogy épp az ellenkezője igaz: a tekintélyes Angliában, Német- és Olaszországban azóta is eredményes a baloldal által is támogatott szigorítás, míg a megengedő holland és svájci kísérlet rémisztő csődöt mondott. De megszoktuk már, hogy az ilyen apróságok szemernyit sem zavarják szabadelvű guruinkat, Konrád György is az enyhe drogok hazai legalizálása mellett tette le a garast, mibe kerül az neki Berlinben? (Minden heroinista egy kis fűvel kezdte, minden alkoholfüggő benyomott egy első felest, és a dohányzás rabjainak is mind volt első cigijük.)
A szerdai vitadélután fénypontja azért mégiscsak az a „beszólás” volt, amelyet egy kormánypárti képviselő alkotott két röpke percben. A neve mindegy, nevezzük egyszerűen Tökfejnek, erről legalább többen is magukra ismerhetnek. A magától értetődően az enyhítés mellett szóra emelkedő honatya azzal rukkolt elő, hogy ugyebár a diák bemegy az iskolába, ott elszív a társaival egy kis drogot, miért kéne ezért megbüntetni, amikor az élet erről szól. Ugyebár…
Van, aki szerint erről szól az élet, vannak mások, szerencsére még, akik szerint meg nem erről szól. Az életbe sok más is beletartozik, például az is, hogy egy törvénytervezetet úgy kell megfogalmazni – lehetőleg magyarul –, hogy a laza és ellentmondó értelmezése ne lehessen kibúvó a bűnözőknek a felelősségre vonás alól. És az is része az életünknek, sajnos, amiről a hét elején tartottak konferenciát Londonban harminc EU-tag és -tagjelölt ország belügyi képviselői, hogy a balkáni drogmaffia egyre nagyobb veszélyt jelent a mi térségünkre. A bolgár, albán, koszovói és egyéb szervezett bűnbandák már egy ideje célpontjuknak tekintik Magyarországot is, a fogyasztás emelkedése túlnőtte a megelőzés lehetőségét. Nagyobb szigorra van szükség. Az értekezleten ott volt a szocialista Lamperth belügyminiszter is. Vajon nem kellene sürgősen eszmét cserélnie a kormányon belül az „eszdéeszes” Bárándy igazságügy-miniszterrel erről az életbe vágóan fontos kérdésről?