Ha bezár a fagyár

Pozitív vagy negatív cikket akar írni? – már a harmadik hivatalban teszik fel ugyanazt a kérdést, így, szó szerint, amikor elmondom, hogy az Őrség és a Vendvidék gondjairól gyűjtök anyagot. Találkoztam emberekkel, akik azt mondják: nem szeretnének névvel szerepelni. Biztosak az igazukban, hivatalos fórum meg is erősítette őket benne, de itt élnek, a konfrontálódásnak csak a munka látná kárát, azt pedig közösen kell végezniük. Mások nyíltan vállalják véleményüket, mert meg vannak győződve arról, hogy demokrácia csak ott van, ahol az állami szervek nem botrányízű támadásnak fogják fel a civil társadalom képviselőinek kritikáját, hanem az „érted haragszom” jobbító szándékának.
A megyei vezetők még a hetvenes évek elején is jobbnak látták, ha megtartják több évtizedes elszigeteltségében ezt a határsávövezetbe tartozó tájegységet, ahova sokáig csak külön engedéllyel lehetett belépni. Találtak persze gazdasági érvet. A keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia vezényletével akkoriban indították meg a meliorációs, azaz talajjavító programot, amelynek keretében rengeteg pénzt pumpáltak a termelőszövetkezetekbe. A kísérlet az Őrségben teljes sikertelenséggel végződött. „Fájdalomdíjul” kapott tájvédelmi körzeti besorolást 1976-ban Szentgyörgyvölgy környéke, 1978-ban pedig az Őrség és a Vendvidék egy része.
– Az sem ment könnyen – emlékezik Prém Jenő, aki kezdettől a nemzeti park híve. A nyugdíjas erdőmérnök, Őriszentpéter volt tanácselnöke szerint annak idején a párt és a tanácsok vezetői nem tudták, mit jelent a tájvédelmi körzet. – Most meg néhányan azzal riogatták az embereket, hogy rezervátumot akarnak a nemzeti parkért lobbizók. „Úgy élhetünk majd, mint az indiánok, visszahozzák a füstös konyhát, nem szabad vadászni, gombászni” – mondogatták. Demagóg beszéd! De arra jó volt, hogy elriassza az embereket. Az ittenieket már sokszor becsapták. Nem hisznek senkinek, maguk szeretik kipróbálni, amit nem ismernek.
Az Őrségi Nemzeti Park (ŐNP) körüli vita az 1996-tól 2001-ig terjedő időszakban lobbant fel. Néhány őrvidéki értelmiségi úgy gondolta, mielőbb nemzeti parkká kellene előléptetni az Őrségi Tájvédelmi Körzetet, mert ha a terület nem kapja meg a legmagasabb szintű védelmet, pusztulása visszafordíthatatlanná válik. Diplomatikusnak kellett azonban lenniük, mert az itt lakók nem szeretik, ha mások, főleg messziről jöttek akarják elmagyarázni nekik, hogyan kellene gazdálkodni.

Az őrvidékiek jogos igényei is megnőttek, de az elzártság és az ellentmondó rendelkezéseket hozó agrárpolitika miatt lehetőségeik be is szűkültek épp arra az időre, amikor határ menti helyzetük már nem hátráltató tényező, hanem felhajtóerő lehetne. Az ország e szubalpin éghajlatú vidékén, ahol az átlagnál több volt a csapadék, évek óta szárazság pusztít. A vadállomány okozta károkon kívül még ez is sújtja a savanyú, agyagos talajjal kínlódó embert. A nagy kerek erdő fogy. Tarvágások ejtenek rajta nehezen gyógyuló sebeket. A Védegylet szakemberei hoszszan sorolják, hány „felújító vágásnak” álcázott vagy nem is álcázott tarvágás rombolta például a szakonyfalui és orfalui, fokozottan védett erdőtömböt.
– Valamikor a szálalás jellemezte a kisparaszti erdőgazdálkodást, ami azt jelenti, hogy kizárólag a vágásra érett fát döntötték ki, szálanként – mondja Bartha Dénes professzor. – Ma csak néhány magánerdő gazdája tart ki a szálaló gazdálkodás mellett. Nagy károkat okoznak a tarvágások, a vegyszerezések, nem volna szabad nemesített fajtákat alkalmazni. Lassan vissza kellene hozni a bükköt és a tölgyet. Az erdeifenyő- és a lucfenyő-monokultúra soha nem volt jellemző erre a lombelegyes, vegyes növénykultúrájú tájra. De egyelőre még a szándék sincs meg rá, pedig ha most rögtön elkezdenék, százéves vágásfordulóval egy évszázad alatt vissza lehetne hozni, ami elveszett. Már csak azért is fontos lenne, mert a fenyőfélék elszegényítik, a lombos fajok – a bükk, a gyertyán, a tölgy – regenerálják a talajt. Az a cél, hogy a legelőket fenntartsák az ott lakók, ne szántóként hasznosítsák, ahogy a téeszben tették. Az Őrség már élvezi az agrár-környezetvédelmi alap támogatását. Erre lehet pályázni, a rendszer Nyugaton már jól működik. Az ŐNP igazgatóságának többek között az a feladata, hogy a gazdálkodást segítse, olyan feltételeket teremtsen, hogy az emberek tudjanak és akarjanak élni a lehetőségeikkel.

Erdőjárásra gyülekeztek augusztus végén az állami erdőket kezelő részvénytársaság, az erdők törvény szerinti kezelését tervező és felügyelő hatóságok, az ŐNP igazgatósága vezetői és néhány magántársaság szakemberei az ivánci vadászházban. A Szombathelyi Erdészeti Rt., a természet közeli erdőgazdálkodásért küzdő Pro Silva Hungaria és Bodonczi László Kakasmandikó nevű alapítványának vezetői hívták meg őket.
– Az erdőre vonatkozó törvényeinkbe is belekerült sok olyan pont, amely az ökológiai megalapozottságú erdőgazdálkodást szorgalmazza, de egyelőre nincs nagy foganatja – magyarázza Varga Béla, a Pro Silva Hungaria elnöke. – Sokan rég rádöbbentek, hogy hosszabb távon nagy gazdasági veszteség és végzetes környezeti ártalom a következménye annak az erdőgazdálkodásnak, amely az erdőt afféle jövedelmező fagyárnak tekinti, figyelmen kívül hagyva milliónyi egyéb elemét és az élővilágban betöltött nélkülözhetetlen szerepét. Igyekeztek feltárni azokat a törvényszerűségeket, amelyek évmilliókon keresztül mozgatták az erdőt. Ezeket a folyamatokat megismerve javasolják, hogy csak annyi faanyagot szabad kivenni az erdőből és csak olyan módon, hogy azt a természet önmagától pótolni tudja. Így még jobb minőségű fát is kapnak. Ezt az őrvidéki ember ősidőktől tudja. Külföldön vannak olyan területek, amelyekre évszázadok óta ez jellemző. Például Szlovéniában, ahol még Tito idején is csak így gazdálkodtak. Alsó-Szászországban az összes állami erdőt csak így szabad kezelni; Svájc a mozgalom őshazája: az így kezelt erdők az idők végezetéig változatlannak tűnnek, pedig folyamatosan hatalmas, nagy értékű fákat termelnek ki belőlük. Harminc év alatt kiveszik a teljes fatömegüket, de ez nem látszik meg rajtuk.
Az ilyen erdőgazdálkodás persze csak ott lehetséges, ahol az erdő képes önmagától megújulni.
– Ahol a megengedettnél sokkal több vadat tartanak, mint a Nyugat-Dunántúlon, a vaddisznó felfalja a lehullott makkot, így csemete sincs – folytatja Varga Béla. – Marad a kerítésen belüli erdőnevelés, aminek ismerjük az eredményét.
A Pro Silva Hungaria elnöke tagadja, hogy őshonos fafajainkat nem lehet felújítani.
– Mi teremtettünk olyan körülményeket, amelyek megbénították a természetet. Mihelyt megszüntetjük a bénulás okait, a vegetáció új erővel nekilódul. De ehhez rengeteg tényezőt kell összehangolni, a vad- és az erdőgazdálkodást is. Magyarországon a törvényben megengedett, maximálisan tartható szarvasok száma 57 500. Legalább kétszer ennyi él az erdőkben. Vaddisznóból tíz-húszezer talán nem veszélyeztetné túlságosan a természetet és a gazdálkodók érdekeit, ezzel szemben a törvény negyvenezret engedélyez, és legalább százezer pusztítja védett természeti értékeinket, dézsmálja a gazdálkodók terményeit, gátolja az erdőkben a természetes folyamatokat. A vadállomány túltartása közönséges törvényszegés. Erkölcsi és jogi értelemben éppúgy, mint a zsebmetszés. A túlszaporított vadállományt ki kellene lőni, de a nyereségben érdekelt vadászok erre nem hajlandók. Ráadásul „kapcsolati tőkéjük” is erős, híres személyiségek, üzletemberek, politikusok járnak hozzájuk még ma is.
Sok százmillió forint évente a hivatalosan becsült vadkár. Akkor mennyi lehet a valóságos? És hogyan tudna harcba szállni az egyhektáros kisember a vadásztársaságok csúcsain álló nagy hatalmú emberekkel?
Az új nemzeti parkban, a házak között még megvannak az Alpok lejtőire jellemző kaszálógyümölcsösök is (gyümölcsfákkal beültetett mezők). De mivel a hasznos állatállomány erősen megritkult, s nem kell a széna, nagy részüket nem kaszálják. A rétek elbozótosodnak, visszaerdősülnek. Pedig burgenlandi kutatók felmérése szerint az Őrségben és a Vendvidéken található meg az európai almafajták 18 százaléka – tudom meg Zagyva Tibortól:
– A természetvédelem nemzetközi szervezete, az IUCN a Vendvidéket nemzetközi jelentőségű magterületnek tartja. Itt lehetne az ország legnagyobb almagénbankja. Vannak olyan fajták, amelyeket ma már csak egy-egy beteg fa őriz egész Európában. Ha ezek elpusztulnak, kihal a fajta.
Juhász Pál szociológus nemrég megírta, ha a helyzet gyorsan meg nem változik, az Őrség lesz az ország legnagyobb parlagfűvel fertőző gócpontja. Amerre a szem ellát, mindenütt parlagfű. Nyár végén Őriszentpéterről Csákánydoroszló felé menet tengerként hullámzik. Aztán kiderül, hogy tökföld az (az olajütésnek itt nagy hagyományai vannak), csak nem látszik benne a tök. Egy országgyűlési képviselő bérli a területet!
Ha Bajánsenyénél átmegyünk Szlovéniába, a táj jellege nem változik, de valahogy rendezettebb. Az alma- és körtefák roskadoznak a terméstől. Annyival jobb volna a talaj? Nem látunk se parlagon heverő földeket, se parlagfüvet. Ahogy Ausztriában sem.
Zagyva Tibor 1995-től tartja a kapcsolatot osztrák és szlovén civil táj- és természetvédelmi szervezetekkel. Nemrég írtak alá szándéknyilatkozatot arról, hogy közösen próbálják meggyőzni a három ország hivatalos szervezeteit az összefogás fontosságáról.
– Az Őrségi Tájvédelmi Körzet 1997-ben egymillió forintot fordíthatott természetvédelmi munkákra, de személyi kiadásokkal együtt sem kapott többet hét-nyolc milliónál. A Fertő–Hanság Nemzeti Park viszont, amelyhez az előbbi tartozott, százhúszmillióhoz jutott központi támogatással, és az egyéb forrásokból területvásárlásra kapott pénzekkel együtt mintegy félmilliárdból gazdálkodhatott – mondja Kiszely Károly.
Számos szakembert kértek fel 1998-ban – köztük Zagyva Tibort is mint a táj elismert kutatóját –, hogy tegyenek javaslatot arra, milyen területeket kellene mielőbb megvenni az Őrségi Tájvédelmi Körzetben, de a tájvédelmet segítő, törvényben előírt, nagy volumenű vásárlás elmaradt.
A Fertő–Hanság Nemzeti Park ausztriai szomszédjával együtt 2002-től a világörökség része – mindanynyiunk örömére. Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből most nemzeti parkká előlépett Őrség és Vendvidék viszont számtalan problémával küszködik ma is.
– Hatóságnál dolgozó embernek időnként kompromisszumot kell kötnie. Nem lehet olyan emberrel dolgozni, még ha ízig-vérig természetvédő is, aki fejjel megy a falnak – mondja Markovics Tibor, az ŐNP igazgatója, amikor arról kérdezem, miért mentek el szakemberek az Őrségi Tájvédelmi Körzettől korábban, amikor ő a Fertő–Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese volt.
Kérdés, hogy fejjel megy-e a falnak az, aki bizonyos konfliktusokat szakmai következetességből vállal.
Hogy mostohagyerek volt-e az Őrségi Tájvédelmi Körzet? Markovics Tibor szerint nem. Mások viszont konkrét adatokat sorolnak.

A feladat tömérdek. Megoldásuk sokak szerint azon áll vagy bukik, hogy képes lesz-e az Őrségi Nemzeti Park igazgatósága arra, hogy ne csak a természet egy-egy szeletét védje, hanem az embert is, és segítsen újjáéleszteni, feltámasztani ezt a helybeliek által kialakított és védelmezett mesebeli tájat.
Tardy János a Természet Világa című lapban úgy nyilatkozott 1997-ben: „A mi rendszerváltásunk egybeesett a természetvédelmi világstratégia részbeni váltásával, amelynek lényege, hogy ki kell törni az úgynevezett rezervátumszemléletből.” Az évtizedekig elzárt Őrség és a Vendvidék helyzete a rendszerváltozás után is azt példázza, hogy ez máig nem sikerült igazán.
„Az élet értékítélete napjainkban olyan, hogy a cselekvő emberben a hibát gyorsabban megtalálják, mint a tétlenségben elrejtőzött semmittevést. A kialakult ferde értékítélet a cselekvést, az előremutató jó szándékkal felvértezett embert sajnos jobban elmarasztalja, mint azt a személyt, aki passzív.” A Vendvidék egyik tisztviselője írta levélben egy tevékeny asszonynak, aki arról panaszkodott neki, nem engedték, hogy elmondja véleményét a falugyűlésen egy aláírásgyűjtés körülményeiről. Vigasznak szánta? Biztosan. És jó szándékúan még hozzátette: „Változtasson tevékenysége módszerén!” Ennyit a demokráciáról.
Október végén megalakult az ŐNP kilenctagú tanácsadó testülete. A kiváló szakemberekből álló grémium évente kétszer ülésezik. Komolyan veszi tanácsadói feladatát, nem „díszbizottságként” akar működni – mondta lapunknak az elnök, Pócs Tamás akadémikus. A napi munka az ŐNP igazgatóságára és persze az ott élő emberekre vár.
Vége