Netanjahu a kapuk előtt

Mikor Benjamin Ben Eliezer vezetésével a munkapárti képviselők elhagyták az izraeli kormányt, tudni lehetett, Ariel Saron kormányfő nehezen tud létrehozni egy stabil kormányt a knesszet mostani képviselőiből. A rengeteg kis párt mind akart valamit a Likudtól támogatásáért cserébe, s ezt az árat Saron nem volt hajlandó megadni. Szerinte az országnak most nem választásokra van szüksége, ám felkérte Móse Kacav államfőt a knesszet feloszlatására.
A választás előtt beindultak a pártok kampánystratégái, s egymásnak estek az egy párton belüli ellenfelek is. A Likud – amelyben már szinte csak héják vannak – fontos döntés előtt áll: az országot vérzivatarba taszító Saron maradjon, vagy Benjamin Netanjahu, a nem kevésbé szélsőséges exminiszterelnök váltsa fel a kormányfőjelöltség tekintetében. A nemzet „Bibije” egyébként ellenez minden engedményt a palesztinokkal kapcsolatban, ellene van a független palesztin állam létrehozásának, és el kívánja mozdítani Jasszer Arafatot a Palesztin Hatóság éléről. Egyes elemzők szerint hozzá képest liberálisnak számít Saron, aki az utóbbi hónapokban bebizonyította „szabadelvűségét”.
Abban minden hozzáértő megegyezik, hogy a Likud megerősödve kerül ki a közvetett módon saját maga okozta kormányválságból, ám a párt és az ország számára egyáltalán nem mindegy a kormányfő személye. Saron további regnálása biztosítaná az Egyesült Államok jóindulatát, amely a küszöbön álló Irak elleni háborúja miatt a háta közepére kívánja leghűségesebb szövetségesének belpolitikai viharait. Bibi Netanjahu azonban láthatólag nagyon szeretne visszatérni a világpolitika színpadára, ezért próbál meg minél több támogatót szerezni a Likud tagsága és a választópolgárok köréből. Ezért vállalta el „kemény feltételekkel” az átmeneti kormány külügyminiszteri posztját, hogy utána – mivel Saron nem hajlandó teljesíteni kéréseit – visszakozhasson.
Ennek ellenére az átmeneti kormány a helyén van, s a helyén is marad február elejéig, amikorra a választásokat kitűzték. Kérdéses azonban, hogy egy ügyvezető kormánnyal rendelkező Izrael elég erős-e ahhoz, hogy segíthessen Amerika háborújában. Washington ezért minden bizonnyal várni fog a stabil hatalomgyakorló szervek létrehozására, mielőtt elkezdi a harcot az iraki diktátor ellen. Izrael így újra – s vélhetően nem utoljára – kulcsszerepbe került. A fonák helyzet révén a háborús bűnös Saron ígérete, miszerint az új kormány tartani fogja az eddigi irányvonalat, megnyugtatja Washingtont. Pedig az egységkormány húsz hónapja különösen dicstelen fejezete Izrael harcokban bővelkedő, rövidke történelmének.