A legkisebb (film)alapítvány

Hogy képet alkothattunk róla, milyen jellegzetes folyamatok játszódtak le az utóbbi tizenöt–húsz esztendőben a magyar nehézipar egykor dicső „fellegváraiban”, és hogy ki volt Tollas Tibor és Mansfeld Péter – voltaképpen a legkisebb hazai filmalapítványnak köszönhető.

Tíz éve működik a Magyar Történelmi Film Alapítvány, és annak ellenére, hogy központi támogatásának mértéke nagyon változó volt, ez idő alatt – egy kivételével – minden esztendőben részt vállalt történelmi témájú dokumentumfilmek világra jöttében. Az a „sötét rubrika”, az 1995-ös év, amikor életben maradása is kérdésessé vált, annak volt a következménye, hogy elterjesztették, a történelmi filmek iránt megszűnt az érdeklődés, következésképpen a történelmi filmeknek nincs létjogosultságuk. Ennek az ideológiának az értelmében fogalmazódott meg az akkori kultuszminiszter, Fodor Gábor levele, amely arról értesítette a címzettet, hogy befejezettnek tekinti a történelmifilm-alapítvány támogatását. Közleménye óriási felháborodást keltett, akkorát, hogy meggondolatlan döntését nem lehetett nem korrigálni. Azóta éves átlagban százötven–kétszáz millió forinttal rendelkezik az alapítvány. („Mélyrepülésként” emlékeznek az 1997–98-as évre is, amikor csupán 24, illetve 25 millió forintot biztosított számukra a költségvetés, ám ekkor is évi 62 pályázatot támogatott a történelmifilm-alapítvány. Így készülhetett el többek között Erdélyi János filmje a drávaszögi magyarokról, Sághy Gyula munkája, a Kispapok ’56-ban, Barabási Győző Marosvásárhely fekete márciusa című riport-dokumentuma.) Ezt a központi költségvetésből származó összeget ítélhetik oda a címükre érkező pályázatok alapján. A 2003-as esztendőben kétszázmillió forintra számítanak, ennek felét történelmi dokumentumfilmek elkészítésére szánják, mintegy hatvanmilliót historikus játékfilmekre, a többit archiválási teendőkre.
Persze tízszer annyi pénz sem volna elegendő, mint amekkora a rendelkezésükre áll, ha minden egyes pályázó igényét ki szeretnék elégíteni, mondja Hanák Gábor történész, az alapítvány kuratóriumi elnöke. Az a filmesek tapasztalata, hogy – noha az alapítványtól kapott összeg általában nem valami sok – másutt is jobb esélylyel pályázhatnak további pénzekre, ha elmondhatják: munkájuk a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatásával készül.
Kezdetben a kuratórium előnyben részesítette az 1956-os forradalom és szabadságharc történetével és a határainkon túl élő magyarság sorskérdéseivel foglalkozó pályázatokat. Mára azonban elhagyták a tematikus megkötéseket, a más fontos eseményeket és korokat megillető „kedvezmények” is feledve; az alapítvány elsődleges céljának a jelenbe futó, XX. századi történelmi folyamatok ábrázolását, feldolgozását, megőrzését és gondozását tekinti. Ismerik saját lehetőségeiket és korlátaikat, a jó nevű történészekből és filmesekből álló 21 tagú kuratórium a beérkező pályaművek alapján a minőségi elv tiszteletben tartásával hozza meg döntéseit, és – egyetlenként a mai magyar alapítványi rendszerben – a támogatást kiérdemelt művek készítési folyamatát is figyelemmel kísérik. Különböznek a többi pénzosztó fórumtól a tekintetben is, hogy az alapítvány kurátorai az egyes alkotói fázisokat díjazzák, nem előlegezik meg a munka megkezdése előtt a teljes folyamatot.
Megítélésük a filmes szakmán és a hazai filmfinanszírozási struktúrán belül – változó. Van, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítványba való beolvasztásukat szorgalmazzák, és van, amikor erőiket meghaladó, kolosszális feladatokkal szeretnék megtisztelni-megterhelni őket. Volt olyan periódus az alapítvány életében, amikor valamennyi történelmi film gazdájává s felügyelőjévé akarták kinevezni, s a grandiózus mozifilmeket is alájuk rendelni. De az is előfordult már rövid életükben, hogy a teljes hazai filmarchiválás gondját rájuk kívánták bízni. Realisták lévén, mind a két megtisztelő megbízatást „hárították”. Levették a vállukról a játékfilm-támogatás gondját is. Mostanság a historikus tárgyú játékfilmek forgatókönyvének elkészültét támogatják, ez sem kis feladat. Ma már világhírűnek mondható mozifilmek megrendezését is segítették korábban, így Fekete Ibolya Bolse vitáját és Chicóját.
Előbb-utóbb persze felteszi a kérdést az ember ennek az önkörében igen ésszerűen tevékenykedő, a megfontolt kis lépések „akcióprogramját” választó alapítványnak: mihez kezdene, ha több pénze volna? Azt mondja a kuratóriumi elnök: az általános pályázatokon túl talán meghívásos pályázatokat is hirdetnének. Nem is csak a XX. századi történelem fehér foltjainak eltüntetése érdekében, hanem hogy a felszínesen dokumentált periódusokról is hiteles filmek készülhessenek. Trianonról sok filmünk van már – mondja Hanák Gábor –, de a Trianonhoz vezető útról, az 1908 és 1920 közötti időszakról igen kevés. A mai fiatalok főleg azt a fájdalmat ismerik, amelyet a versailles-i döntések a magyarságban keltettek. Az elszalasztott lehetőségeket, a rossz játszmákat, amelyek Trianonig vitték az országot, körültekintő, jó filmeknek kellene felmutatniuk. De mind a mai napig nincs hiteles monografikus feldolgozás a második világháborúról, pontos ismerettár a 30-as évekről… A december 10-én lezáruló, legfrissebb pályázattól is tematikai sokféleséget várnak. A Kádár-rendszerben folyó élet szörnyű paradoxonainak és mechanizmusainak ábrázolását, erkölcsi kérdéseinek felszínre hozását. Abból a pénzből, amellyel a Magyar Történelmi Film Alapítvány gazdálkodhat, történelmi akciófilmekre, tényfeltáró riportokra nemigen futja. De jó portréfilmekre, fontos életutak ábrázolására igen. Ez is nagy szó manapság.