A megbeszélésről Karácsony Gergely a Facebook-oldalán számolt be. Mint írta, megköszönte Ursula von der Leyennek elnökének a Budapest Pride melletti kiállását. – Az Európai Bizottság elnöke is osztja: igazi szabadságünnep volt Budapesten, ahol a város megmutatta erejét és ragaszkodását az elveihez és értékeihez – írta. Hozzátette: a Budapest Pride, a betiltás kudarca és Budapest kiállása a szabadságért szerdán az Európai Parlamentben is téma lesz.
A főpolgármester beszámolója szerint tárgyaltak a Budapestnek járó európai uniós forrásokról is. Karácsony Gergely megjegyezte: a jogállamisági eljárásból eredő forrásmegvonásokat a kormány jelenleg Budapest ellen fordítja, és Budapest valószínűleg az egyetlen főváros, amely nulla darab aláírt támogatási szerződéssel rendelkezik. Hozzátette: a megbeszélésen azt képviselte, hogy a felfüggesztett források jussanak el a városokhoz, és az erről szóló megoldási javaslatát be is mutatta az EB elnökének. – Világos volt, hogy az Európai Bizottság nagyon aktívan követi a magyarországi fejleményeket – jegyezte meg.
Miközben Karácsony Gergely Strasbourgban tárgyalt a törvényellenesen megszervezett pride-ról, addig Budapest közlekedése kedden ismét összeomlott. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője újból azt javasolta, hogy hétköznapokon, a felújítások idején nyissák meg a lezárt rakpartot és Lánchidat az autósok előtt, hogy legalább némileg enyhüljenek a dugók a fővárosban.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője rámutatott: Budapest szinte összes hídján egyszerre van valamilyen korlátozás, továbbá sávszűkítések és lezárások nehezítik a közlekedést. Szerinte
ezt a városvezetés tetézte azzal, hogy még az alsó rakpartot is lezárta a Lánchíd mellé.
Mint fogalmazott, kedden viszont az eső miatt még nagyobbak a dugók, mint máskor. „A város megbénult, de százezreknek dolgozni kell járni akkor is, amikor a főpolgármester szinte egész nyáron szabadságon van. Dugó, csőd, pride, és 25 szabadnapot kivett főpolgármester. Ez jutott a budapestieknek nyárra. Ebből elég volt! Azonnal, legalább a felújítások és lezárások idejére, nyissák meg a Lánchidat és rakpartot a forgalom előtt!” – írta Szentkirályi Alexandra.