A nemzeti oldal nagyon széles polgári körrel rendelkezik; abban sokféle ember és sokféle terület megtalálható – vélekedett Deák Dániel a Digitális Polgári Körökről. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a sokféleség példája az első DPK névsora, valamint a további csatlakozók is. Mint ismert, Orbán Viktor múlt szombaton a tusványosi beszédében ismertette a Digitális Polgári Körök létrehozását, majd rögtön megjelent egy csoportkép.
Ezen a miniszterelnök mellett többek között Miklósa Erika opera-énekesnő, Nagy Elek üzletember, Partos Bence pszichológus, Baji Balázs gátfutó, Lánczi András filozófus, Dopeman rapper, Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója, Máthé Zsuzsanna újságíró, Bán Mór író volt látható, de a kezdeményezés mögé állt Schmidt Mária történész és Rákay Philip producer is.
Az elemző szerint a DPK egy komoly versenyelőny a Fidesz számára, ugyanis a Tisza Párt ilyen jellegű társadalmi beágyazottsággal nem rendelkezik.
Ott továbbra is egy egyszemélyes one man show-t láthatunk: Magyar Péter a fő arc, míg azok a szereplők, akik megjelentek körülötte, vagy eltűntek, vagy teljesen háttérbe lettek szorítva. Így míg Magyar Péter egymaga járja az országot, mindenhol ő szónokol, addig a nemzeti oldal esetében van egy nagy csapat, olyan szereplőkből és közéleti személyiségekből, akik önmagukban is sokat tettek le az asztalra, és megállják a helyüket
– tette hozzá.
A szakértő jelezte, hogy a polgári köröknek nem a direkt kampányolás a feladata, hanem a közös gondolkodás, a közös cselekvés az ország érdekében. Azonban ezek a csoportosulások jól összefogják és dinamizálják azt a politikai közösséget, amely a nemzeti oldalhoz tartozik és amely nyerni akar a 2026-os parlamenti választáson.
Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjaival a karmelita kolostorban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)