Az uniós csatlakozáshoz

RAJONGVA TISZTELT
LEGGAZDAGABB SZÁZ!
(Ezer, öt, felső tíz…) magyar (cseh, lengyel, estébé), továbbá mélyen elhanyagolható ötszáz, ezer, százezermillió (estébé) holtszegény honfi- és világtársunk! A szegénységgel általában a legcélszerűbb bizonyos távolságból, magas filozófiai szempontok szerint foglalkozni, annál is inkább, mert ha valaki gyakorlatibb hangnemben és nézőpontból foglalkozik a szegénységgel, nemzetközi megegyezés szerint a legtöbb civilizált államban elébb-utóbb becsukják. Elöljáróban állapítsuk meg hát, hogy magasabb filozófiai szempontból nézve a szegénység az ember természetes állapota. Valóban, csak egészen jámbor vagy hivatásszerűen rosszhiszemű fecsegők állíthatnak olyasmit, mintha új gazdasági elmélet, politikai jelszó máról holnapra, de akár valaha is kiemelhetné az emberiség nagy tömegét a szegénység állapotából. Egészen jámbor álmodozók vagy mindenre elszánt fanatikusok hirdethetnek csak olyan ostobaságot, hogy a földet benépesítő, nagy átlagban jóindulatú, teherbírásában végtelen türelmű s tömegben egyáltalán nem tehetséges emberi fajta rögtön boldog lesz, és megszűnik szegénynek lenni, mihelyt valamilyen gyakorlati tan vagy jelszó, különböző vezérelvek, tanítások megfelelő eréllyel elterjednek a világon. Ezt igazán csak szociológusok vagy olyan emberek hihetik, akiket ezért külön megfizetnek. Értelmes ember s főként olyan, aki rendelkezik még erkölcsi bátorsággal, ami magyarul egyértelmű azzal, hogy nem kap pénzt Moszkvából, sem pedig a „Ku-Klux”-Klántól, nem hallgathat arcpirulás nélkül elméleteket, melyek a valóságra úgy illenek csak, mint a teve a tű fokába. Hogy a termelt javakat s a világ kincseit az emberek milyen kulcs szerint osztják el egymás között, s hogy az elosztási arányszám feljavítása érdekében milyen békés vagy erőszakos eszközökhöz folyamodnak, ennek a kétségtelenül időszerű problémának a szegénységhez mint az ember természetes világi állapotához semmi köze nincsen. Az emberiség megszokta a szegénységet, s nem is tud másként… Bölcselmi szempontból teljesen közönyös, hogy az emberek egy új termelési rend kialakításának reményében viselik-e a szegénység szenvedéseit, vagy egyszerűen azért, hogy egy bank vagy iparvállalat nagyobb osztalékot fizessen… vagy valamilyen romantikus és ködös jelszó szolgálatában, mint szabadság, vagy gyarmatosítás, vagy gyufatröszt. Akárhogy forgatjuk is a jelszavakat, nehéz megkerülni a valóságot, mely röviden úgy szól, hogy az emberek szegények, a világ embermilliárdjainak igen kis töredéke gazdag csak, s ha a birtokos szerepét át is vállalja időnként a gazdagoktól az állam, az emberek tömegei változatlanul szegények maradnak. Nincs hálásabb publikum a majomszínházban sem, mint amilyenek az emberek egy népgyűlésen, hol megmagyarázzák nekik, miért voltak eddig szegények, s megcsillogtatják előttük azt a távoli célt, melynek elérése érdekében újabb nyomorúságot és szenvedést kell majd lelkesen elviselniök. Ilyenkor tombolnak, mert ürügyet látnak arra, hogy változatlanul, esetleg fokozottabban szegények maradjanak, s ezt az állapotot nyilván annyira megszokták már, hogy időnként valóságos forradalmakat és mészárlásokat csapnak a szegénység mentől általánosabb, intézményesebb, egyenlőbb és titkosabb biztosítására.

* * *

Érdemes tovább olvasni-gondolni Máraitól A szegények iskoláját, esetleg beiratkozni.
(Szükségünk van, lesz! rá!)