A kalauz a vonaton jegykezelői teendői mellett számos más feladat ellátására is hivatott. Többek között tájékoztatja (a tájékoztatlan) utasokat a legkülönbözőbb kérdésekről, a menetidőről, az átszállás és csatlakozás lehetőségeiről, intézkedik, ha valaki túlzottan kihajol az ablakon vagy a vészféket piszkálja, ha kell, rendőrt hív, de ő maga is szinte hatósági feladatokat lát el. Minden lépését a megfelelő tájékozottság, szakértelem, pontosság irányítja, mindig a szabályok ismeretében és szellemében jár el, így elfogultságot nem tanúsít, mivel minden kalauzi túlkapás és tévedés a szerelvény biztonságát fenyegetheti.
Nem csak a vonaton vannak kalauzok. Például a révkalauz rendkívül kényes feladatot lát el, amikor a nagy hajókat biztonságosan a kikötőbe vezeti. A Duna alsó (zuhatagos) szakaszán a megfelelő pillanatban mindig a hajóra lép az úgynevezett zuhatagi kalauz, aki úgy ismeri a folyót, mint a saját tenyerét. Örvényeket, víz alatti szirteket kerülget, felelősséget vállal a hajó és az utasok biztonságáért. Tulajdonképpen a hegyi sherpák, akik a Himalája csúcsaira vezetik fel a merész, ám a hó és jég birodalmában nem mindig otthonosan mozgó idegent, ugyancsak kalauznak tekinthetők.
Tehát amikor egy kiadvány a kalauz nevet veszi fel, nagy felelősséget vállal. Azt vállalja, hogy pontosan, tárgyszerűen tájékoztatja olvasóit, segíti eligazodni őket, saját hangulatát, egyéni impresszióit háttérbe szorítva. A maga tárgykörében az írott kalauz az étlapra emlékeztet, amely bizonyos választékot kínál, s eközben nem ajánlja a spenótot füstölt lazacként.
A francia Sajtókalauz (Le Guide de la Presse) az MTI jelentése és a Népszabadság közlése szerint ezerkétszáz oldalon tájékoztat százötven ország különböző sajtótermékeiről. A nemzetközi lexikon magyar fejezetét Thomas Schreiber jegyzi.
Róla tudni illik a következőket. Származását tekintve magyar, kitűnően ír, olvas és beszél magyarul. Párizsban él, úgynevezett diplomáciai újságíró. Annak idején, amikor a Magyar Nemzet (1991-ben) francia tulajdonba került, Schreibert eléggé szoros kapcsolatok fűzték a laphoz, amelyek a Hersant (Figaro) csoport 1994-es (eléggé csúfos) távozásával megszűntek.
Most az adott tárgykörben a következőképpen kalauzolja olvasóit.
„A magyar polgári újságírás valaha legtekintélyesebb képviselője, a Magyar Nemzet, amely a II. világháború vége előtt, majd a rendszerváltást megelőző évek legbátrabb és legkedveltebb fóruma volt, megszenvedte az utóbbi évek többszöri tulajdonosváltozásait, 1994-től számítható hanyatlása. A Fideszhez közel álló Napi Magyarországgal való összeolvadásától kezdve az akkori jobboldali Orbán-kormány és nacionalista jobboldal félhivatalos szócsövévé szegődik, xenofób, antiszemita hangvételtől sem riad vissza. Ma már semmiben sem emlékeztet arra a dicsfénnyel övezett lapra, amely két diktatúrát élt túl, s csak remélni lehet, hogy fog még jobb napokat is látni.”
Thomas Schreiber jól ismeri a magyar sajtóviszonyokat, nincs szüksége arra, hogy a honi „baloldal” súgása alapján formáljon véleményt. De sajnos nem tárgyszerű eligazítást, hanem ahelyett saját – tényekkel alá nem támasztott – vélekedését közli. Ez politikailag aligha korrekt. Sőt, a francia nacionalizmus is felrémlik benne. Schreiber úrnak ugyanis tudnia kell, hogy a francia tulajdonlás idején (1991 és 1994 között) a lap példányszáma mintegy a felére esett vissza, s nem élte fénykorát. A Napi Magyarországgal történt összeolvadása óta példányszáma viszont több mint a duplájára nőtt. Ezek persze csupán piaci adatok, nem tartalmaznak xenofóbiát.
Thomas Schreiber szívesen közli magyar nyelvű és tárgyú írásait a Népszabadságban és a 168 Órában. Ez bizonyos ízlésbeli, sőt ideológiai elkötelezettségre utal. Ha például egy zuhatagi kalauz a szirtek között ideologizál, a hajó, utasaival együtt, hullámsírba vész. Amit Schreiber úr a Sajtókalauzban állít, az tényszerűen nem igaz. Tényekkel nem is szolgál. A magyar posztkommunista baloldal (és üzleti konkurencia) véleményét teszi sajátjává, s ülteti át francia nyelvre. Így súlyosan vét bizonyos etikai normák ellen.
Nyomatékosan tiltakoznunk kell ama állításával kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet „a nacionalista jobboldal szócsöve” és nem riad vissza a „xenofób, antiszemita” hangvételtől. Ez hitelrontás, amiért a Magyar Nemzet Thomas Schreibert és a Le Guide de la Presse-t perelni fogja. Értelemszerűen neki mint szerzőnek kell a bíróság előtt állításait bizonyítania, általánosító és megfoghatatlan vádaskodások helyett.
Mindaz, amit leírt, sérti a Magyar Nemzet több százezerre tehető olvasótáborát is, amely épp a Sajtókalauz által „hanyatlásnak” nevezett időkben erősödött meg, s vált stabillá.
Sajnálatos az, amit Schreiber úr a francia közönség kalauzaként elkövetett. A pontatlan, elfogult és rosszhiszemű tájékoztatás sem magyarként, sem franciaként nem szolgál dicsőségére.
Lovagolni hívta a kiskorút, de inkább erőszakoskodott vele a lovardában
