Jégpálya

Az ember már megszokta, hogy naponta érik meglepetések, ennélfogva már meg sem lepődik, ha meglepetés éri. Nem tudom, hogy az EU szabályozza-e a meglepetés mibenlétét, én remélem, hogy igen, mert akkor ez az áldatlan állapot végre meg fog változni. Gondolom úgy, hogy az unió egyszerűen eltörli a meglepetést, mert Európában legyen minden előre kiszámítható, elvégre nem élünk a középkorban.
A Parlament előtti jégpálya azért sokunkat váratlanul ért.
Nem is a jéggel van a baj, mert télen legyen jég, nyáron legyen víz, bár éppen olyan meglepő lesz, ha júniusban esetleg elhordják a Kossuth térről a jégpálya feltöltéséhez összehordott homokot, markológépek vonulnak fel, és fürdőmedencét ásnak a Tisztelt Ház elé, és Rákóczi lovas szobrát esetleg trambulin takarja el. Az ember nem érti egészen pontosan miért van szükség a Parlament előtt jégpályára. Azt sem értené persze, ha ócskapiacot, vurstlit, vagy lóversenypályát alakítanának ki ott, de az állampolgár nem azért van, hogy mindent értsen, hanem azért, hogy fegyelmezetten adózzon, és örüljön az áremelésnek, vagy annak, hogy milyen ragyogóan fejlődik a tömegközlekedés, amely saját méréseim szerint immár ötvenszázalékos, vagyis tömeg már van.
Ha az olcsó fogások híve lennék, most nekilátnék kiszámítani, hogy a jégpálya árából hány darab kórházi ágyra vagy iskolai számítógépre telne, de nem teszem, mert az efféle számítgatásoknak nincs semmi értelmük, nem véletlen, hogy a politikusok találták ki. Ha így működne a világ, akkor az ember jól letolná a feleségét, amiért vásárolt másfél kiló borjúlábszárat a vasárnapi pörkölthöz, mert abból a pénzből hozhatott volna tizennyolc doboz babapiskótát, vagy negyven zacskó örölt borsot. Ha viszont babapiskóta lesz vasárnap ebédre, akkor azonnal felszólítom a feleségemet, hogy mondjon le! Ezzel évekig el lehet szórakozni úgy, hogy értelmes dolgokról szó sem esik.
A jégpálya akkor sem fér a fejembe.
Mindent a maga helyén és a maga idejében – mondja a bölcs, aki lehet, hogy nem tud korcsolyázni, de legalább normális. Ráadásul a magyar ember olyan, hogy bármi történik, megpróbálja kitalálni, mi lehet mögötte. Ez esetben például tudni véli, hogy ki szakít le kisebb vagyont abból, hogy vizet szállít a jegesítéshez, vagy kinek a rokona az, aki majd forralt bort árul a kanyarban, a 2-es villamos megállója mellett. De a magyar ember ravaszul azt is megkérdezi, hogy miért éppen a Parlament elé kell jégpályát építeni? A rosszmájúak szerint azért, hogy így majd könnyen szemmel lehet tartani a korcsolyázó közvéleményt, arról nem is beszélve, hogy – miként Fábry Sándor rátapintott egy másik lehetőségre – amíg jég van a Parlament előtt, addig nem lehet ott tüntetni. A békésebb természetű, jóhiszemű, ugyanakkor sokat tapasztalt magyarok a kormányzat fejlett pedagógiai érzékére hivatkoznak, mondván, hogy nyilvánvalóan a honatyák is korcsolyát kötnek majd, hogy együtt élvezzék a néppel a téli örömöket, és akkor a nép majd a saját bőrén fogja érezni, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva, mert ha valamelyik honatya isten ne adja, felbukik, akkor tekegolyóként tarolja le az egyébként teljesen vétlen nép egy részét, amiből a nép majd levonja azt a következtetést, hogy aki a politikával ütközik, az a pofáján csúszva törli fel a jeget.
Fordítva ez nem így van, ami persze már távolról sem pedagógiai kérdés.
A Parlament központi helyen van, a belváros jól megközelíthető, tele van parkolóhellyel, a közbiztonsággal sem lesz gond, a korcsolyázó nép érezni fogja, hogy neki milyen jó dolga van, mert az egyenruhás kormányőrök nemhogy elzavarnák őket a T. Ház közeléből, hanem éppen ellenkezőleg, mosolyogva hívogatják majd őket, gyere pajtás, állj közénk! Még azt is el tudom képzelni, hogy kormányőr, képviselő, munkás, paraszt és értelmiségi kart karba öltve együtt suhan a jégen, és kipirult arrcal, büszkén néznek fel a Parlament kupolájára, ahol…
Egyszóval, mint a mókus fenn a fán.