Köszönöm a leveleket, sokat kapok belőlük, többségük szépeket ír, kényeztet, de olyan is akad, aki akasztófán szeretne látni, vagy nyaktiló alatt, akkor talán véget ér ez a piszok Tollhegyen-sorozat.
Utóbbi leveleket is köszönöm, a kritikákból okulni kell, hibbant ember az, aki csak a szépre vevő, a bírálaton pedig átlép, mint valami víztócsán.
Köszönöm a telefonokat, ezekből is bőven érkezik, a dicséretek mellett rakásnyi témajavaslat, cikkötlet, gondolatébresztő idea. Persze ide is érkezik kritika – bár jóval kevesebb, mint a levelekben. (Írásban – névtelenül, persze – sokkal bátrabb a hozzászóló, élőszóban nagyobb a félsz.)
Legjobban az élőszavas bírálatot szeretem. Amikor odaáll veled szembe az ember, és azt mondja, kedves barátom, kétségbeejtő dolgozatot írtál a minap, mi itt a cimborákkal megpróbáltuk megfejteni, de nem sikerült, kérlek, nézesd meg magad szakorvossal.
Ha szép, ha csúnya a másnapi visszajelzés, én mindig elolvastatom még a megjelenés előtt az írást, két szempár csak többet lát… Így is benne marad óhatatlanul egy-két baki. Ilyenkor el szeretnék vonulni a Bakonyba betyárnak póthajjal, napszemüvegben, föl ne ismerjenek.
Ilyen szakma a miénk. Föllovagolhatsz vele a Parnasszusra, és nevetségessé teheted a nevedet. Mennyország és pokol. Békéről soha ne is ábrándozz. Hogyan is írta Arany az Epilógusban? „Egy kis független nyugalmat, / Ahol a dal megfoganhat / Kértem kérve, de ő halasztá évrül évre…”
Máig így van ez, drága János bátyám.
Magyar Péter
Ekkora bohócot még nem csinált magából Magyar Péter – már kétmillióan láttak az erről szóló videót
