Magyar munkavállalás az unióban

December 10-én Nagy-Britannia bejelentette, hogy – várhatóan 2004. május 1-jétől – megnyitja munkaerőpiacát az unióhoz újonnan csatlakozó országok előtt. Ez azt jelenti, hogy az új tagállamok polgárai – köztük a magyarok is – korlátozás nélkül, a „tizenötökkel” megegyező módon vállalhatnak munkát brit földön. A bejelentés egy hosszú-hosszú ideje érlelődő folyamat végére tett pontot, immáron semmi sem gátolja, hogy a magyar szaktudás közös hazánkat, Európát is gazdagítsa.

Az Európai Unióban fontos alapelv a személyek szabad mozgásának biztosítása. Az uniós állampolgárok korlátozás nélkül utazhatnak, letelepedhetnek, munkát vállalhatnak a közösség bármely országában. Hazánk csatlakozása után számunkra is megnyílik az uniós munkaerőpiac, a tagállamok azonban eltérő lehetőségeket kínálnak számunkra.
A csatlakozási tárgyalásokon kompromisszumos megoldás született a munkavállalást szabályozó kérdésben. Az unió jelenlegi tizenöt tagállama nemzeti hatáskörben korlátozhatja a munkalehetőségeket. Két esztendő lejártával hoszszabbíthatnak még három évet, de csak abban az esetben jogosultak két évig elhalasztani munkaerőpiacuk felszabadítását, ha a szabad munkavállalás zavarokat okozott nemzetgazdaságuknak. A jelenlegi állapot szerint Németország és Ausztria ezt az utat választja. A másik – hazánk számára kedvezőbb – lehetőség a munkapiac azonnali felszabadítása. Svédország, Hollandia, Görögország, Dánia, Írország, Finnország és legutóbb Nagy-Britannia úgy döntött, hogy csatlakozásunk első napjától munkát kínál a frissen csatlakozott államok polgárainak. A britek döntése már csak azért is fontos, mert Franciaország, Spanyolország és Olaszország már jelezte, hogy a többi tagállam magatartásától teszi függővé saját szabályozásának kialakítását.
Németország és Ausztria alighanem azért ragaszkodik a munkaerő-piaci korlátozáshoz, mert egyelőre nem tudja felmérni a keleti bővítés gazdasági és migrációs következményeit. A hírek szerint Nagy-Britannia azért döntött munkaerőpiacának felszabadításáról, mert 2004 után nem várható tömeges bevándorlás az új tagállamokból. A gazdaságilag gyengébb lábakon álló Spanyolország és Portugália csatlakozása után is elmaradt az új munkavállalók ostroma. Számunkra felemás eredménnyel járhat, hogy a csatlakozási tárgyalásokon a „tizenötök” nyitva hagytak egy kiskaput. Az a döntés született ugyanis, hogy minden uniós tagállam fenntarthatja a korlátozások visszaállításának jogát, ha munkaerőpiacán váratlan krízis állna elő. Magyarország számára jelenleg kedvezőtlen a szabályozás, hiszen – legalábbis elvileg – az uniós országok végszükségben felújíthatják a korlátozásokat, de csatlakozásunk után egy hasonló rendelkezés hazánkat is megóvhatja a jövőben csatlakozó országok munkavállalóitól. A megállapodás szerint mindaddig, amíg Magyarországgal szemben egyetlen uniós tagállam is korlátozó intézkedéseket tart fenn, mi is jogosultak vagyunk a beáramló munkaerő kivédésére.
2004 után elsősorban a szakképzett, iskolázott, nyelveket beszélő magyarok számíthatnak jól fizető állásra az unió országaiban. Vannak olyan területek, ahol elkél a magyar munkavállaló, a kontinens nyugati felén is léteznek hiányszakmák. Ilyen az egészségügy, de nagy kereslet mutatkozik informatikusokra is. A német példa bebizonyította, hogy a jó szakmával rendelkező magyarok még válogathatnak is az állásajánlatok között. A német kormány toborzóhadjáratot folytatott a világ országaiban – „100 ezer számítógépes szakember hiányzik” – mondta Schröder kancellár –, de az állásajánlatok mérlegelése után sok magyar úgy vélte, inkább a tengerentúlon próbál szerencsét.
A közvélekedéssel ellentétben nem biztos, hogy csatlakozásunk után a magyar munkavállalók tömegesen települnek ki Nyugat-Európába. Statisztikai felmérések szerint honfitársaink 7 százaléka gondolja úgy, hogy szerencsét próbál külföldön (csak összehasonlításképpen: a románoknál 17 százalék, a lengyeleknél 13 százalék az arány). A magyar helyben maradási szándék elsősorban a nyelvtudás hiányára vezethető vissza. A közösség országaiban nehéz legális munkát vállalni legalább egy nyelv ismerete nélkül. Ráadásul hazai tapasztalatok is megerősítik azt az érvelést, hogy a magyar ember nehezen mozdul otthonról. Az ország keleti, északkeleti részében élők még Nyugat-Magyarországra sem igen költöznek, pedig biztos állást, jól jövedelmező megélhetést találnának. Így aztán valószínűsíthető, hogy a munkavállalók – tömegesen – 2004 után sem hagyják el az országot. Az Európai Unióban egyébként sem jellemző az áttelepülés, a közösség 380 millió lakosa közül mindössze 5-6 millióan dolgoznak egy másik országban.
Az uniós csatlakozás nagy előnye, hogy a külföldi munkavállalás adminisztratív értelemben leegyszerűsödik. Adózni például a munkavégzés helyén is lehet, de a tagállamok közötti megállapodások az otthoni befizetést is megengedik. Hasonló a helyzet a társadalombiztosítással is, a járulékot külföldön kell befizetnie a magyar munkavállalónak. Ami pedig a kitelepülő magyarok hazatérési szándékát illeti, a török és (ex)jugoszláv vendégmunkások állandó ingázása bizonyítja, hogy a szülőföld és a választott otthon között nem feltétlenül szakadnak meg a baráti és családi kapcsolatok.