Mindennapi kiadásaink, vásárlásaink fedezésére szolgáló, kizárólag természetes személyek számára nyújtható fogyasztási kölcsönnél – a személyi és folyószámlakölcsönök, hitelkártyák mellett e nagy körbe tartoznak az áruhitelek is – a szerződésnek kötelezően tartalmaznia kell a THM-et. Ez azonban csak akkor kötelező, ha a szerződés három hónapnál hosszabb futamidejű – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összefoglalójából. A hiteldíjmutatót nemcsak az ügyfélnek tett ajánlatban, de a pénzintézet helyiségeiben kifüggesztett üzletszabályzatban és a nyilvános tájékoztatókban is fel kell tüntetni. Az állami hatóság korábban sorozatban büntette az erről „megfeledkező” bankokat.
A hiteldíjmutató közzététele – noha az ügylet költsége bizonyára nem az egyetlen választási szempont – azért fontos, mert sokakat megtéveszthetne, ha csak a kamatot közölnék velük. Emellett ugyanis például kezelési költség, folyósítási jutalék, esetleg más terhek is drágábbá teszik a kölcsönt, vagyis növelik a törlesztőrészleteket. Nem számítandó viszont a THM-be a hitel esetleges megnyújtásának, a késedelmes törlesztés büntetőkamatának, illetve az egyéb, a szerződés nem teljesítéséből adódó terhek pluszköltsége. Szintén nem sorolandók ide az esetleges biztosítási és garanciadíjak, illetve az átutalási költségek.
A PSZÁF-összegzés rámutatott: semmis a hitelszerződés, ha nem tüntették fel benne a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett esetleges egyéb költségeket (vagy ha ez nem határozható meg, becsült mértéküket), a törlesztőrészletek számát, időpontját és összegét. Le kell írni azon feltételeket is, amelyek alapján a bank esetleg változtathat a hiteldíjon, illetve egyéb lényeges szerződéses kötelezettségein. Szintén rögzítenie kell a hitelintézetnek a megállapodásban az ügyféltől megkövetelt biztosítékokat. Fogyasztási kölcsön esetén (is) a hitelfelvevő bármikor élhet a határidő előtti fizetés jogával. Ilyen törlesztés, teljesítés esetén a pénzintézet köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni – emlékeztetett a pénzügyi felügyelet.
Közép-Európa nem szavazna bizalmat Ursula von der Leyennek
