Kanada északi részén az eddigi legrégebbi vulkáni kőzetet fedezték fel helyi kutatók. A Hudson-öbölbeli kőzettömegeket a kanadai geológusok szerint 3 milliárd 825 millió évvel ezelőtt izzó láva formájában lövellte ki magából a Föld belseje. A „quebeci kövek” így mintegy 700 millió évvel a Föld keletkezése után kerültek a felszínre – mondta Poerre Nadeau, a montreali Quebec Egyetem geológiai laboratóriumának kutatója a Globe and Mail című újságnak. A tudományos hír a lap keddi számában jelent meg.
A Föld általában véve legöregebb – nem vulkáni eredetű és több mint 4,03 milliárd éves – kőzete is Észak-Kanadában van.
A most bemutatott vulkáni kőzetet még 2001-ben emelték ki a kanadai Quebac tartományban. Korábbi becslések a környék többi kőzetéhez hasonlóan, „mindössze” 2,8 milliárd évesnek tartották.
A tudósok a kövek további vizsgálatától azt várják, hogy új ismeretekhez jutnak a Föld keletkezését követő első egymilliárd év ama geokémiai változásairól, amelyek lehetővé tették bolygónkon az élet létrejöttét – írja a dpa.
Állítólag Sinner sérült, de nem ő, hanem Djokovics szenvedett és bukott nagyot
