A hivatalos és a családon belüli ajándékozás között sajátos átmenetet képez az elvárt, a kényszerajándékozás. Hivatalos lehet – vállalati, hivatali, egyéb munkahelyi környezetben – a könyv, a CD, a falra akasztható kép, a porcelán dísztárgy vagy népművészeti alkotás, esetleg valamilyen értékesebb ital. Mindezek könnyen személytelenné válhatnak, ami ebben az esetben egyáltalán nem baj. Ilyenkor ugyanis nem az a cél, hogy eszébe jusson az ajándékozottnak, kitől is kapta, elegendő, ha a küldő, meglepetést okozó cég neve felidéződik.
Ebben a megoldásban nincs kivetnivaló – még ha személyes előny származik is ily módon hivatalos kapcsolat nyomán –, vannak azonban egyéb ajándékozási technikák is.
Számos tanintézményben például az osztályok szülői munkaközösségei már másfél hónappal az ünnep előtt alaposan megtanácskozzák: kinek mit és mennyiért vegyenek, mit kapjon az osztályfőnök és a szaktanár. A szervezők többnyire nyomatékosan kérik, hogy külön ne adjon senki, mert akkor felborul a rend – persze azért sokan találják meg a különutat is. A paletta változatos, a háztartási eszköztől a műtárgyig terjed. Kevésbé gusztusos forma a fülbe súgásos orientálás, amikor valaki elárulja, mit is szeretne már régóta a tanerő. Nyilvántartás, statisztika nincs arról, hogy hány iskolában, óvodában hány nevelő kap így ajándékot, az azonban biztos, hogy a módszer nemcsak a megoldással nem szimpatizáló vagy kevésbé tehetős szülők, hanem jó néhány pedagógus számára is ellenszenves, de a kórházi hálapénzhez hasonlóan kiirthatatlannak tűnik, és kénytelen-kelletlen részt vesz benne az is, aki nem ért vele egyet.
Munkahelyen, ahol az egyenrangúak kollegialitása és az alá-fölé rendeltség egyaránt megszabja – a jó ízlés mellett – az ünneplés mértékét, jellegét, hangulatát, gyakran feszültségforrássá is válhat az ajándékozás. Nem ritka az olyan főnöki szoba, ahol már az adventi időszakban külön szekrényben sorakoznak a beosztotti ajándékok, többnyire italosüvegek formájában. Fordított irányban ritkábban működik a dolog, pedig legalább az apró figyelmesség szintjén a menedzsertankönyvek szerint is ajánlott a beosztottak megtisztelése. Külön gond, ha témává, „üggyé” válik, hogy ki kinek – és vajon miért – mit adott, kitől mit kapott.
Ennek elkerülésére találhatták ki a munkahelyi karácsonyozás viszonylag feszültségmentes formáját, a cédulázást. Mindenkinek a nevét ráírják egy-egy papírdarabra, aztán mindenki húz egyet, és akinek a nevét kihúzta, azt ajándékozza meg. Célszerű ilyenkor értékhatárt is meghatározni, hogy senki se szaladjon túl nagy beruházásba, de ne is értékelje alul a munkatársát. Mellékszála ennek a módszernek, amikor elindul a húzott nevek cseréje, szinte üzletelési szinten („nálam van a főnök neve, ki akar neki venni valamit?”). Fantáziaszegény vagy egyszerűen csak spórolós kolléga esetén útra kelhetnek dísztárgyak, konyakosüvegek, bonbonosdobozok a korábbi ajándékozás maradványkészletéből, amelyek aztán kis idő múlva esetleg ugyanoda térnek vissza, ahonnan elindultak.
Magának a munkahelyi ünnepségnek is megvannak az íratlan szabályai, amelyek közül a legfontosabbat az illemtan egyik legnagyobb szaktekintélye, Görög Ibolya röviden így fogalmazta meg könyvében: „Akkor, ha nem muszájból tartjuk, nagyon jó dolog. Erősíti a közösséget, szelepet biztosít esetleges ellentétek feltárásához, egymás megértéséhez. De nem azért, mert KELL.” Ez végső soron az ajándékozásra is igaz: a muszájból, kényszerű illendőségből adott tárgy azon túl, hogy nem meglepetés, nem is okozhat igazi örömet.
Speciális terület és kis visszaesés után ismét divat, hogy a munkakapcsolatban állók nemcsak valamely fontosabb megállapodás megkötése vagy közös üzleti akciók alkalmából, hanem például karácsonykor is megajándékozzák egymást. A parányi megtorpanást az indokolta, hogy míg korábban, az állami nagyvállalatok virulása idején „semmi se drága” alapon az elvtársi összeköttetéseket ilyenkor meg lehetett pecsételni valamely komolyabb emléktárggyal – természetesen az állami vállalat költségére –, a magáncégek jobban megnézték, mire költik a pénzüket. Napjainkban is megnézik, de most már nem formálisan, illendőségből küldenek valamit a „tanácsba” vagy a „megyébe” az illetékes elvtársnak, hanem a valóban megbecsülni, megtartani kívánt üzletfelet ajándékozzák meg. (Vadhajtás, hogy olykor megrendelt „keresztajándékozás” történik, azaz a felek előre megállapodnak abban, ki mit kér és milyen ellenszolgáltatás fejében, de nem is biztos, hogy ez még az ajándékozás kategóriájába tartozik.)
A szakterület piacvezető cége, a Golding Reklámajándék Kft. marketingvezetője, Balogh Ádám szerint árakat és kategóriákat tekintve szélesebb a skála, mint bármikor. Egyszerűbb tollak, naptárak, újabban gyertyák, borok állnak a hivatalos ajándékok árlistájának alján, de a borok esetében is megjelentek már a muzeális értékűek (tíz–húszezer forint körüli áron). Ugyanennyibe kerülnek a naptárak is. A következő kategóriába tartoznak a márkás asztali írókészletek, italosgarnitúrák (húsz–ötvenezer forint között). Egyre gyakrabban fordulnak elő az ajándéktárgyak között a ruházati cikkek: emblémás polárdzseki, mellény, sapka (harminc–negyvenezer forint körül).
Újdonság és rendkívül népszerű ajándék menedzser körökben a nosztalgia-híradástechnika – egy-egy CD-lejátszót is magában rejtő Spirit of St. Louis rádió kilencvenezer forintba is belekerülhet. Az üzletember-ajándékok katalógusában mégsem ez, hanem egy kétmilliós toll a csúcstartó.
A viselkedéstudománnyal foglalkozó szakirodalom szerint mindig olyan ajándékot kell adni, amelyből az ajándékozott értelmezni tudja a mögötte rejlő szándékot. Másrészt – mint Ottlik Károly írja Protokoll című könyvében – „mindig az ajándékozónak kell eldöntenie, mit ne ajándékozzon. Nem adjuk ajándékba például azt, amit mástól kaptunk. Ha csúf, giccses üveghallal örvendeztettek meg bennünket, ne adjuk tovább! Bárkit meggyanúsítani azzal, hogy rosszabb az ízlése, mint a miénk, gonosz modortalanság. Arról nem is beszélve, hogy elnyerhetjük méltó büntetésünket, és az üveghal addig jár körbe az ismerősök között, amíg egy alkalommal ismét ránk találhat.”
További útmutatás is található a szakirodalomban: nem szabad (munkahelyeken sem) célzást sejtető vagy tartalmazó ajándékot választani: zugivónak pálinkát, kopasznak hajnövesztőt, kövérnek fogyókúráról szóló könyvet vagy a gyakran későnek ébresztőórát.
Mindezt már csak azért sem célszerű elfelejteni, mert december 26-val csak a karácsony múlik el. Az ajándékozottakkal később is kapcsolatban maradhatunk, és kellemetlen, ha nemcsak az ajándék marad meg, hanem esetleg a rossz érzés is, amelyet keltett.
Magyar Közlöny
Döntött a kormány a Hévízi Tófürdőről
