A kisebbség kisebbsége

Aligha az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) botrányos alakuló ülése az az esemény, amely rádöbbentette a közvélemény érdeklődő részét a kisebbségi önkormányzatok működését szabályozó jogszabályi háttér hiányosságaira, a rendszer anomáliáira. Ami ugyanis szombaton történt, nem előzmények nélküli; több volt ez, mint egyszeri kisiklás vagy zavar az egyébként jól működő gépezetben.
1993-ban, az MDF vezette kormány idején alkotta meg az Országgyűlés a kisebbségi önkormányzatok – az akkori méltatások szerint – egész Európa számára példaadó rendszerét. A rejtett aknák csak később kezdtek működésbe lépni, az októberi önkormányzati voksoláson azonban már a kisebbségi testületek megválasztása volt az egyes számú botránykő. Ha máskor nem, hát ekkor mindenki számára bebizonyosodott, hogy a rendszer alapvető korrekcióra szorul. Persze egy jól működő országos önkormányzat önmagában nem gyógyír egy olyan kisebbség összetett problémáira, mint a magyarországi cigányság. És a legtökéletesebb testület sem képes háttérbe szorítani azt az oly sok időt és energiát felemésztő vitát, amely egy vaskos alkotmányjogi félreértés következtében a kisebbségek parlamenti képviselete körül zajlik.
Végső soron semmi meglepő nincs abban, hogy a tavaly április óta dübörgő jóval több mint kormányváltás elérte a legnagyobb hazai kisebbség választott testületét. Ehhez képest érthetetlen, hogy a Fideszszel kötött választási szövetség óta a baloldal célkeresztjébe került Farkas Flórián milyen tehetetlenül szemlélte az egyre leplezetlenebb kormányzati nyomulást. A Lungo Drom nyolc éve tartó egyeduralmának megtörésére szánta el magát a koalíció, így vált a kisebbségi önkormányzati rendszert létrehozó jogalkotói szándékkal ellentétesen pártpolitikai (lásd vörös szegfűs kampány) erőpróbává a szombati tanácskozás. Miután a Farkas vezette szövetség igen jól szerepelt októberben, az aggasztó jelek ellenére mindvégig magabiztos nyilatkozatok helyett erőteljes kampánnyal, a manipulációs szándékok leleplezésével és hatástalanításával elkerülhető lett volna a fordulat.
A nyilvánvaló taktikai hibák következtében a Lungo Drom szombaton egyedül az Országos Választási Bizottságtól (OVB) remélhette a törvényes és tisztességes eljárás biztosítását. Ez a múlt év tapasztalatainak fényében elképesztő naivitás volt: az OVB annak rendje és módja szerint le is söpörte a hibás dátummal kiküldött meghívók vagy a szavazási procedúra visszásságai miatt benyújtott panaszokat. A Lungo Drom kivonulása után aztán az egy kivétellel egyedül jelöltet állító Demokratikus Roma Koalíció ötvenkét delegáltat szavazott be az ötvenhárom fős országos önkormányzatba.
Nem tisztem minősíteni Farkas Flórián tevékenységét, de a jövőre nézve nem túl biztató, hogy a nem csupán a mindenkori kormánynyal, de a többségi társadalommal is együttműködésre kész, mérsékelt roma vezető helyett a kormányfő tanácsadójaként is dolgozó, fundamentalista, a konfrontatív érdekképviseletet előnyben részesítő Horváth Aladár koalíciója került most nyerő pozícióba.
Ne gondoljuk azonban, hogy a cigány társadalom ezt a politikát támogatja. Az OCÖ alakuló ülésére – a távirati iroda tudósításaiban szereplő adatok szerint – 4588 elektor kapott meghívót, közülük 2700-an regisztráltatták magukat. Farkasék kivonulása után 1347-en vettek részt a szavazáson, Horváth mindössze a 26. helyet szerezte meg a listán. Persze a történelemből ismerünk példát arra, hogy valaki hasonló legitimációval szerezzen magának teljhatalmat.