A természetvédő Sebeők a csatornában

A szemüveges, vékonydongájú férfit, Sebeők Jánost ez idáig íróként, publicistaként és természetvédőként ismerhettük. Emlékszünk jeleneteire a fővárosi állatkert párducketrecében, az általa felállított időgépre a Liszt Ferenc téren, és ki-ki olvashatta könyveit, írásait. Nemrégiben öt napig lehetett látni az egyik kereskedelmi televízió csatornáján, ahol Sebeők egy csapásra mindenki Jánosa lett.

Amennyiben furcsa véletlen folytán újból dönthetne, immár a kereskedelmi televízió adásában történtek tudatában, ismét beülne egy ilyen műsorba? – kérdeztük tőle.
– Nálam demokrácia van. Egyszemélyes parlamentként működöm. Szülessék meg akár 49/51 százalékos belső szavazatarány mellett is a döntés, ha egyszer megszületett, akkor az törvény, és ragaszkodom hozzá. Sorseseményeket megbánni nem szokás, márpedig életemben a Big Brother-történet sorsesemény volt. Minél inkább távolodom ettől az öt naptól, ez annál nyilvánvalóbb. Semmit sem bánok. Edith Piaf énekelte, hogy „nem bánok semmit sem”. Egyetlen perc sincs, amit cenzúráznék, utólagosan kivágnék a filmből. Márpedig a film folyamatosan pergett. Egyfajta Patyomkin-üdvösségben éltem napokon keresztül. A valódi üdvösség a halál után osztja meg a létet az időtlenséggel. A Patyomkin-üdvösség viszont még élve osztott meg engem más emberek figyelmével. Tiziano szerint van földi és égi szerelem. Ez nem égi, hanem földi figyelem volt, és jólesett.
– Ennyire elragadtatva még senki sem beszélt az ilyen típusú műsorokról, s meglehet, épp az értelmiség érti legkevésbé, hogy egy írónak miért is kell bevonulnia a valóságshow-ba.
– Egy kritikusom, ha jól emlékszem, azt írta: Sebeők vagy a legnagyobb avantgardista, hogy ezt megtette, vagy a legnaivabb ember. Hát akkor tessék: a legnagyobb avantgardista vagyok.
– Ennyi? Egy jó geg, egy performance, és kész?
– Korántsem. Az eddigi performance-ok sem voltak öncélúak, mindig túlmutattak a művészet önkörén. A párducketrec által is bizonyos értelemben modellálni kívántam egy másképp nehezen kifejezhető élethelyzetet: a természet végzetes kiszolgáltatottságát az embernek. Az én mostani üzenetem az, hogy az ember szabad. A régi nemzedékeket kemény politikai diktatúrák tették próbára. Nem a valóságshow-ba kellett öt napra bevonulniuk, hanem a Don-kanyarhoz kellett menni, Auschwitzba vagy épp Recskre. Ma a fogyasztói társadalom körülményei közt, a jólét csapásait elszenvedve kell szabadnak és embernek megmaradnunk.
Könnyű bekiabálni a partvonalról, hogy rúgd másképp. Könnyű kritizálni, lesajnálni a műsort, ami megy, viszont nehéz bemenni a műsorba, a spirituális emberhúsgyárba, és azt mondani: belőlem nem fasírt lesz, hanem csont. Egyként megakadok az értelmiség és az értéktelenség torkán. Ehhez már bátorság kell. És én bátor voltam bátornak lenni.
– Ahhoz kellett a bátorság, hogy elküldje Stallonét és Schwartzeneggert melegebb, avagy inkább hidegebb égtájakra?
– Például. De visszatérnék a gondolati fősodorhoz. EU-csatlakozás előtt állunk. Keressük, hogy miként lehet magyarként bemenni az unióba. Hát úgy, ahogy én emberként és magyarként bementem a műsorba. Rajtunk múlik, hogy milyen tartalommal töltjük meg a ránk mért helyzetet. Én a titokszobából üzentem hazámnak, édes kis Magyarországnak. Az is motivált, hogy ez a mondat – édes kis Magyarország – elhangozzék a Big Brother-házban. Az üzenet, egyéb személyes üzeneteimmel s más bentlakók személyes üzeneteivel együtt a ház foglya maradt, ám mégiscsak kimondatott. A természetvédelmi, kozmikus üzenetek közül pedig sok ki is hallatszott. Én a kereskedelmi televíziók eszközét használom egy, a saját értékrendjüknek ha nem is ellentmondó, de általuk ritkán közvetített értékrend közvetítésére. Konfliktuskerülő forradalom az enyém, ugyanakkor konok és elszánt.
– Ha kerüli a konfliktust, min akar változtatni?
– Megbotránkozunk a magyar nyelv állapotán? Elslamposodásán? Elszlamosodásán? Azon, hogy hovatovább rigófüttykoncertek a valóságshow-k, annyi bennük a káromkodás? Akkor tessék bevonulni és megmutatni, hogy létezik önuralom, és létezik míves magyar nyelv. Én a magyar nyelv tisztaságáért ezzel a demonstrációval legalább annyit tettem, mint azok a nyelvészek, akik zártkörű tanulmányokban sopánkodnak a magyar nyelv romlása fölött... Tao egyenlő: út. Az értelmiségi, művészi, gondolkodó létnek is sokféle útja van. Az én utam, amely most ide vezetett, egy érvényes út a sok egyéb, ugyancsak érvényes út közül. Ha Salvador Dali élne, szerintem ő is bevonult volna ugyanide. Ez egy olyan botrány, amellyel senkit sem bántottam meg, s erre kiváltképpen büszke vagyok. Nem valami ellen voltam provokatív, hanem valamiért.