Informális hablaty

A szerdai, Lovasberénybe kihelyezett kormányülésről elsősorban a jól tájékozott, kormánypárti napilap, a Népszabadság címoldaláról tudhatták meg a legfontosabb részleteket az ország újságolvasó polgárai. Eszerint a jelenlévő miniszterek és a koalíciós frakcióvezetők sikeresnek minősítették közös kormányzásuk első hét hónapját, a miniszterelnök mindenkit megnyugtatott: nyárig senkit sem készül leváltani; a kormánytagok elmondták, mit tartanak a legfontosabbnak tárcájuk szempontjából, az egyes beszámolókat vita követte, amiről a napilap „minden informátora” azt állította, hogy kifejezetten jó hangulatú volt, sok feszültséget kibeszéltek magukból a résztvevők. E tartalmilag és stilárisan egyaránt a pangás legszürkébb éveit idéző kincstári semmitmondást – „a nyílt, elvtársi légkörű találkozó résztvevői megvitatták az időszerű politikai kérdéseket” – újra hallván az ember önkéntelenül ellenpróbát tesz, vajon miről kellene szólnia az exkluzív tudósításnak? Hogy sikertelennek minősítették az első hét hónapot, kirúgás előtt áll négy-öt teljesen alkalmatlannak bizonyult miniszter, mellékes témákról folyt üres fecsegés, kifejezetten rossz hangulat volt, és a résztvevőkben nagyobb lett a feszültség, mint mielőtt lerándultak Lovasverénybe? Ilyesmit ugyebár nem lehet leírni egy kormányülésről, mert senki sem hinné el.
Marad tehát a hivatalos szóvivői kommüniké, Gál J. Zoltán hangszerelésében: „Sikerült elérni a kományprogramban eddig kitűzött célokat, a versenyképesség erősítését a gazdaságban és az esélyegyenlőség növelését a társadalomban.” (Ennél konkrétabban legfeljebb a sorozatos gyárbezárásokról, több ezer munkahely rapid megszűnéséről, a kereset nélkül maradók esélyeiről lehetett volna beszámolni.) A kétszer kétszáz nap alatt megvalósított programokon túl a kormányszóvivő megjelölte az elmúlt időszak eddigi legnagyobb vívmányát is: „Nyugodt, higgadt, békés hangvételű politizálás kezdődött.” Ezt viszont az Erzsébet hídi és a Kossuth téri békés tüntetőknek, a nyugodtan bíróság elé vitt tapolcai diáknak, a higgadtan kirúgott több ezer köztisztviselőnek és állami alkalmazottnak, a naponta nyíltan sértegetett ellenzéknek mesélje Gáljé, vagy akár Orbán Viktornak, akit Kovács László a magyar politika „rossz szellemének” titulált, amiért a volt miniszterelnök a magyar polgárok érdekeiért is bátorkodott szót emelni az unióba való diadalmas baloldali masírozás közben.
A kormányszóvivő mindemellett a jövőről is mesélt, kiemelve az idei legfontosabb feladatokat: az egészségügy átalakítását és modernizálását, az oktatás fejlesztését, a gyermekek és magyar kultúra támogatását, utóbbira különös tekintettel, hogy „EU-tagként erősödjék a magyar nemzeti identitás, erősödjenek a magyar nemzeti értékek”. Ezekkel a hangzatos programokkal nincs egyéb baj, minthogy a kormány nem biztosított elég pénzt rájuk a jóváhagyott költségvetésben, és eddig még senki sem látott egyetlen sornyi konkrét tanulmányt, elgondolást, fejlesztési vagy megvalósítási tervet e külön-külön is nemzeti jelentőségű feladatokról. Így tehát maradnak a szürke, földhöz ragadt, hétköznapi hírek: oktatásfejlesztésként a jövőben eltörlik a házi feladatot és a bukást az alsó tagozatosoknál; máris becsukták a magyar tudósokról, feltalálókról és más világnagyságokról szóló kiállítást, csődben van a minőségi televíziózás és a hazai filmgyártás; ellenben mindent elárasztott a multikulturális szemét.
Ez a valóság. A többi hivatalos hablatyolás.