Könyvkrimi

Rendkívüli erőfeszítéssel próbálják menteni értékeiket a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársai, mert csaknem két évtizede életveszélyes körülmények között tárolják azokat. Szétpattannak a bőrkötések, porladnak a papírok. Könyvkrimi ez a javából. A szocialista tervgazdálkodás szövődményei máig hatnak.
Az egész ország ünnepelte 1984-ben az új Somogyi-könyvtár avatását. Szeged szívében, a Dóm téren, a szabadtéri játékok tőszomszédságában húzták fel az impozáns épületet. Stílusa, külső tagozódása égetett téglás burkolatával jól illeszkedik az egyetem árkádos intézeteihez, amelyek körbefogják Európa egyik legszebb terét. Évekig tartott a városvédők vitája, hogy a leendő könyvtár nehogy elcsúfítsa a belváros ékszerdobozát. Nem rondította el, de belül valamit elrontottak.
A könyvtár igazgatónője, Szőkefalvi-Nagy Erzsébet a konvektorra felállva próbálja kinyitni az ablakot dolgozószobájában. Ez a művelet nagy erőfeszítést igényel, de csak résnyit enged a nyílászáró szerkezet.
– Ez lenne a kisebbik gond – mondja a direktornő –, de szellőztetéssel nem lehet klimatizálni az épületet. E csodálatos palotába nem építették be a légkondicionáló rendszert. A tervben még szerepelt, csakhogy a hetvenes évek megszorításai miatt nem került rá pénz. Az avatás után egy évvel már szemmel láthatóvá vált a veszély. A drasztikus klímaváltozás kikezdte, törékennyé tette a bőrkötést, a papírt kiszárította. A gondot az is tetézte, hogy nincs külön zárt raktár, amelyben a védelmet biztosítani lehetne. A könyveket az olvasótérben tároljuk az eredeti terveknek megfelelően.
A könyvtárépület valójában üvegpalota, hiszen külső felületét többségében ablakok fedik. Nyáron ezért nagyon melegre, olykor negyvenkét fokra is felfűti a nap. Hűteni kell, mert a papír a tizennyolc fokot kedveli, ezen a hőmérsékleten konzerválódik. A tudományos kutatók szerint a Széchényi Könyvtár után a Somogyiban található a legritkább és legértékesebb gyűjtemény.
Somogyi Károly (1811–1888) esztergomi kanonok Szeged szellemi újjáépítését alapozta meg, amikor 1880-ben, a nagy árvíz pusztítása után felajánlotta könyvtárát a városnak. Előrelátóan arra is gondolt, hogy a Tisza partján hamarosan tudományegyetem létesül, s 43 701 kötetes rendszerezett gyűjteményére alapozhat a leendő univerzitás. Ferenc József császár nyitotta meg 1883. október 16-án a Somogyi-könyvtárat a volt főreáliskola földszintjén. A bibliotéka a mai múzeum épületében hosszú évtizedeken keresztül csak olvasótermi használatot tett lehetővé. A Somogyi-könyvtár 1980-ban tudományos minősítést nyert. Somogyi Károly kezdettől fogva nyilvános könyvtár gondolatától vezérelve gyarapította gyűjteményét. Enciklopédikus bibliotékát alakított ki, amelyben az 1880-ig publikált tudományosság szinte teljességében szerepel. Később, Somogyi példáját követve, mások is bővítették ajándékaikkal a hagyatékot. Kiemelkedik Lechner Lajos miniszteri tanácsos, a Szeged újjáépítését vezető mérnök, aki 1884-ben hétszázhatvankét kötetet adott át. A másik mecénás, Schmidt Sándor műegyetemi tanár a csaknem háromezer kötetes ásványtani szakkönyvtárát ajánlotta fel. Az egykori városi tiszti főorvos, Herczl Fülöp orvosi szakkönyvtárát ajándékozta a szegedieknek. Nem maradhat ki a névsorból Czigány János ügyvéd sem, aki gyorsírászati gyűjteményével gyarapította az intézményt. Oltványi Pál prépost nyolcszáz kötetet hagyott a városra, majd a sort Vasváry Ödön zárja, aki 1972-ben ajándékozta Szegednek az amerikai magyarságra vonatkozó, a világon egyedülálló lapkivágat-gyűjteményét. Itt őrzik Dugonics András háromszázkilencven művet tartalmazó tékáját is.
Két évtizede dolgozik ezen a munkahelyen Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. Könyvtárosi múltja még az elődhelyen, a múzeumban kezdődött, az 1984-es átköltözés után részt vett a leletmentésben.
– Az elmúlás veszélye leginkább a XIX–XX. századi sajtóanyagot veszélyezteti. A XX. századi újságoknak a leggyengébb a minőségük, különösen a második világháború, majd az azt követő évek nyomtatványainak. Az avatás után annyira szegények voltunk, hogy a védekezéshez a legprimitívebb, de leggyorsabb megoldást kellett választani. Több mint száz alumínium hurkasütő tepsit szereztünk be, azokban párologtattuk a vizet. Ez volt a hőskorszak.
– Mit hoz a jövő? – kérdezek közbe.
– Szerencsére az intézmény tulajdonosa, a szegedi önkormányzat tisztában van sanyarú helyzetünkkel. Másik gondunk ugyanis az, hogy az ideális állapothoz még akkor sem juthatnánk el, ha lenne pénz a korszerűsítésre. Mást igényel az olvasó és mást a könyv. Mivel egy helyen vannak, feloldhatatlannak látszik az ellentmondás. Naponta nyolcszáz–ezerkétszáz olvasó, kölcsönző, kutató fordul meg itt. Mintha a szegedi színház napi két telt házas előadást tartana. Az épület funkciós hibái szerintem nem javíthatók ki. A könyvtárpalotát pedig nem lehet kicserélni.
– Mi jelentené a megoldást?
– Ha raktárat építenének mellénk. Valószínűleg erre sem kerülhet sor, mert a szomszédos üres terület magánkézbe került. Ahhoz kértem anyagi segítséget a várostól, hogy a veszélyeztetett állományt digitalizálással megmentsük, CD-lemezre vegyük a porladásnak indult Vasváry-lapkivágatgyűjteményt.
A régi szegedi újságok már nem adhatók ki, gyenge mikrofilmmásolatokkal kell beérnie az olvasónak. A napilapok minősége is változó. A rosszul temperált levegőnek jobban ellenállnak a régebbi nyomtatványok, amelyeknek nyersanyaga rongy volt és nem facsiszolat, mint az újabbaké. Speciális pasztával kezelik a bőrkötetek fedelét, hogy megőrizzék a természetes rugalmasságot. Önálló restaurálórészleget hoztak létre, amely tudományos igényességgel próbálja ki a különböző tartósítószereket. De a kötetekre más veszélyek is leselkednek.
– A Kalevala évében sorra tépték ki a lexikonból a finn eposzra vonatkozó szócikket – állítja az igazgatónő, és a kárlistát sorolja. – A kötelező olvasmányokból rendre lapok tűnnek el, de különgyűjteményeinkre is vadásznak, pedig azokat éberen őrizzük. Néhány évvel ezelőtt ellopták a nagy értékű, 1806-ból származó térképalbumot. A rendőrség a tettest elkapta, bíróságra került az ügy, s kiderült: a tolvajt felbérelték. Akkor tudatosult bennünk, hogy bértolvajok járják a könyvtárakat. No persze a könyvlopás nem új keletű, a múlt század nyolcvanas éveiben jött divatba. Ma már sajnos a kutatók is lopnak. De igazából a csonkítás a népszerű, aminek főleg a régi magyar kiadványok, füveskönyvek esnek áldozatul. Sajnos eddig nem tudtuk elérni, hogy az antikváriumok ne vegyék meg a pecséttel ellátott könyveket.
A Somogyi épületében helyezték el a Csongrád Megyei Levéltár részlegét. Itt is ugyanazokat a gyötrelmeket élik át, mint a könyvtárosok. A levéltár igazgatója, Blazovich László arról beszél, mennyi irat ment tönkre a légkondicionálás hiánya miatt.
– Legalább azokat a feltételeket kellett volna biztosítani, amelyek garantálják, hogy kétszáz évig megmaradjanak a dokumentumok. Reménytelennek látszik az ügyünk, és a kár felbecsülhetetlen. Sajnos az utca levegője is jobban szennyeződik, mint húsz évvel ezelőtt. Így kiszolgáltatottságunk is fokozottabb – mondja az igazgató.
Ingatlancsere miatt meghiúsult a levéltár bővítésének terve is. Ami azért ment füstbe, mert a magántulajdonba került szomszédos telekre az új tulajdonosok szolgáltatóházat szánnak. Ez a lépés örökre megpecsételheti a könyvtár és levéltár közös sorsát.