Tisztelt Szerkesztőség!

Politikai pszichiátria nem létezett?
Modor Ádám cikke, mely lapjuk 2002. december 28-i számában jelent meg (5. oldal), súlyos tévedéseket tartalmaz.
A szerző ezt írja: „Pákh Tibort ekkor zárt osztályon kényszertáplálással és a politikai pszichiátria más brutális eszközeivel próbálják politikai nézeteinek feladására kényszeríteni”. Mindez 1981-ben történt volna.
1978 óta dolgozom pszichiáterként. Édesapám is pszichiáter volt, és – ahogyan ez akkoriban megszokott volt – a család 1947-től 1950-ig a klinikán lakott. A családtagoktól, idősebb kollégáktól, nővérektől, ápolóktól is sokat lehetett hallani a klinikán történtekről, „szakmai emlékezetem” a korábbi időszakra is kiterjed. Hogy a pszichiátriai munkában politikai szempontok érvényesültek volna, sosem tapasztaltam, ilyenről nem lehetett hallani. Több történet ismert volt azonban arról, hogy kitelepítetteknek, politikai üldözötteknek nyújtottak menedéket pszichiátriai osztályon.
Ha a fenti, anekdotaszerű érvelés nem meggyőző, akkor emlékeztetek arra, hogy néhány éve a lillafüredi pszichiátriai napok egyik fő témája a pszichiátria és a jog kapcsolata volt. Itt alkotmányjogász és a főügyész tartott előadást a pszichiáterek mellett. A kérdéskörben elmélyedt szakemberek záró következtetése az volt, hogy – más országokkal szemben – Magyarországon a pszichiátriát politikai célra sosem használták fel.
A cikk idézett mondatában meglepően sok tévedés van egy mondatba zsúfolva. Például a „zárt osztály” a hetvenes évektől már nem nagyon volt jellemző a magyar pszichiátriában. „Politikai pszichiátria” nem létezett Magyarországon, ahogyan a szerző által említett „brutális eszközök” is a fantázia szüleményei.
Sajnos, Modor Ádám nem áll egyedül ezekkel a feltételezésekkel. Nézzük meg, milyen valóságalapjuk van ezeknek. A pszichiátriai osztályon valóban találkozunk emberi szenvedéssel, nyomorúsággal. A pszichiátriai tünetek ugyanis ritkán kellemesek: szorongás, lehangoltság, téves eszmék, hallucinációk, szellemi hanyatlás. Viszont más kórházi vagy klinikai osztályra sem jókedvükben vonulnak be a betegek. Ha a beteg nem tud, vagy nem akar táplálkozni, és emiatt veszélybe kerül az élete, ritkán előfordul, hogy mesterségesen táplálják (infúzió vagy szonda segítségével). Az elektrokonvulzív kezeléssel (ismertebb néven elektrosokk) kapcsolatban terjedtek el a legijesztőbb rémhírek. Ez a kezelés semmiféle fájdalommal, kellemetlenséggel vagy megaláztatással nem jár, mivel altatásban és izomellazítók adása mellett történik, és időnként életmentő beavatkozás. Érdekes, hogy ha az elektromos áramot más orvosi területen alkalmazzák, az a legkevésbé sem vált ki megütközést. Vannak betegek, akik úgy érzik, figyelik, követik, befolyásolják őket, ártanak nekik. Ezek a betegek téveszméiket a pszichiátriai kezelésekre is kiterjesztik. Lehet, hogy a cikkben szereplő személy is orvosi beavatkozásokat élt meg kínzásként elmeállapota miatt.
A médiumoknak, az újságíróknak óriási felelőssége van abban, hogy ne tartsák tudatlanságban az embereket. Ha a pszichiátriáról szörnyűségeket terjesztenek, ennek az lehet az eredménye, hogy a betegek inkább – magukat alternatív gyógyítóknak nevező – sarlatánokhoz fordulnak, önmagukat kezelik vagy kezelés nélkül maradnak. Pszichiátriai betegség miatt pedig sokan veszítik el állásukat, családjukat, válnak munkanélkülivé vagy rokkantnyugdíjassá. Még mindig évente mintegy négyezer ember hal meg öngyilkosság miatt. Közülük sokan megmenthetők lennének megfelelő pszichiátriai kezeléssel!
Dr. Szabó Pál
ideg- és elmeszakorvos, pszichológus, egyetemi docens, Debreceni Egyetem


Mélyen tisztelt Doktor Úr!
Olvasói levelére, melynek címében összefoglalta véleményét, miszerint Magyarországon „politikai pszichiátria” sohasem létezett, Pákh Tibor életének néhány kevéssé ismert tényével kell felelnem, előre bocsátva, hogy a levelében említett számos embermentő és segítő gesztust, cselekedetet, amelyet orvosok, pszichiáterek esküjükhöz híven tettek a kommunista hatalom évtizedeiben, mindez nem érinti.
Történészként és a korszak kutatójaként jutottam el Pákh Tibor személyéhez, akinek életéről, üldöztetésének stációiról Gulyás János filmrendező-operatőrrel kétrészes dokumentumfilmet forgattunk. Ennek során tanulmányoztam azokat a dokumentumokat, iratokat, melyek bizonyítják, hogy a politikai elítéltként 1960-ban bebörtönzött Pákh Tibor ellen a kényszerpszichiátria eszközeit alkalmazták.
Dr. Pákh Tibor jogász-fordító, aki az emberi jogok megsértése ellen a börtönben is felemelte szavát, tiltakozott például a börtönben jogellenesen működő BM operatív szervek kihallgatásai ellen. Ma már az iratokból tudjuk, hogy ennek a szervnek az volt a legfőbb funkciója, hogy a börtönben beszervezett besúgók segítségével ügyeket kreáljon, majd a szabaduló besúgókat átadja „civil” munkára a BM III-as Főcsoportfőnökségnek továbbfoglalkoztatásra. Számos dokumentum bizonyítja, hogy a börtönben Pákh Tibor tiltakozásait, beadványait, panaszait nem vizsgálták ki, hanem a legsúlyosabb fenyítésekkel „orvosolták”. Ezek a folyamatos, megalázó jogsértések vezettek oda, hogy 1966 júniusában Pákh tiltakozó levelet írt a börtönből a Budapesten ülésező ENSZ Emberi Jogi Bizottságához. Levelének átadásakor bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd. Beadványát nem továbbították a címzetthez, őt hatheti eredménytelen kényszertáplálás után átszállították a Kozma utcai börtön elmemegfigyelőjébe. Erre így emlékszik vissza Pákh Tibor: „A főorvos megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e magamtól enni. Határozottan tiltakoztam átvitelem ellen, és hangsúlyoztam, hogy ezzel az akciójukkal bűnrészesei lesznek az emberi jogokat lábbal tipró operatív osztálynak. Egy darabig hallgatták okfejtésemet, de végül is nem hagyták, hogy igazságérzetük felülkerekedjék, hanem fölfektettek a fekhelyre, gumibetéttel szétfeszítették a számat, lefogtak, és két oldalról halántékomhoz szorították az elektródokat, majd rákapcsolták a villamos áramot. 1966 és 1971 között börtönös minőségben a börtön elmeosztályán tartottak, még az elmebetegektől és a megfigyeltektől is elkülönítve.”
1971 áprilisában Pákh Tibort átszállították az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe, innen 1971 novemberében engedték haza. Ügyében a magyar hatóságoknál közbenjárt az Amnesty International is. A nyolcvanas években kétszer szállították elmegyógyintézetbe, amikor szintén valós és súlyos jogsérelmek miatt beadvánnyal fordult a Legfőbb Ügyészhez, és tiltakozó böjtöt kezdett. 1981-ben szülővárosában leszállították a Lengyelországba tartó vonatról, útlevelét elkobozták. 1982-ben ajánlott leveleit nem továbbította a posta.
A Történeti Hivatalban kutathatók azok a Pákh Tibor személyére vonatkozó iratok, melyek tartalmazzák az ellene a börtön előtt, a börtönben és a szabadulása után lefolytatott titkos nyomozások és adatgyűjtések eredményét. Ezek alapján bizonyított tény, hogy évtizedeken keresztül folyamatos megfigyelésnek vetették alá, leveleit elolvasták, telefonját lehallgatták, követték nyílt és titkos módszerrel, besúgók hada kereste fel, akik jelentéseket készítettek róla.
Pákh Tibor ügye 1983 nyarán a Bécsben ülésező pszichiátriai világkongresszuson is terítékre került. Sajátos paradoxon, amikor a titkosrendőrség dokumentuma a bizonyíték egy elmebetegnek nyilvánított személy egészségi állapotáról.
„A Bécsben ülésező pszichiátriai világkongresszuson »Diétás« fn. célszemély ügye is napirendre került. Elmondták, hogy egy svájci professzor titokban megvizsgálta »Diétást«, s ez a szaktekintély teljesen normálisnak tartotta őt. Az ügyben felszólalt Durand professzor, A pszichiátria politikai célokra történő felhasználása ellen küzdő svájci társaság tudományos tanácsadója, aki ezt követően Zsille Zoltán javaslatára telefonon felhívta »Diétást«, tájékoztatta a felszólalásról, és felajánlotta további segítségét.” (NOIJ 1983. július 19.) A titkosrendőrség cinikus névadója adta Pákh Tibornak a Diétás fedőnevet.
Tíz évvel később, a rendszerváltozás után Pákh Tibor levelet kapott a Magyar Pszichiátriai Társaságtól, amit a társaság elnöke, prof. dr. Füredi János és a tényfeltáró bizottság elnöke, dr. Szilágyi András írt alá. Ebben felkérik Pákh Tibort, hogy „politikai elítéltként folyamodjon kártérítésért a megfelelő fórumokhoz, mert rehabilitációját mind egészségügyi, mind politikai szempontból támogatjuk”.
További információk az mno.hu weboldalon olvashatók.
Modor Ádám


A magyar kormány lemondott rólunk
Horvátországból figyelemmel kísérve azt, hogy mi történik manapság azzal a törvénnyel, amely a Magyarországról kirekedt (nem emigrált, hanem Trianon óta kívül került) magyarok magyarságát volt hivatva bizonyítani, nem tudom elhinni, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Inkább rémálomnak tűnik az egész.
Mindinkább a kedvezménytörvény névvel tisztelik meg ezt a törvényt, habár nekünk benne nem a kedvezmények a fontosak (hiszen azok nélkül is örültünk volna annak), hanem az, hogy a jogszabály nemzetiségi státusunkat volt hivatva bizonyítani. Hiszen a magyarigazolvánnyal én tudtam/tudom, hogy az anyaországban igenis számon tartanak engem, Magyarországon tudják vagy tudni vélik, hogy a szomszédos országokban hol, mennyi magyar emberrel számolhatnak. Csak annak lehet ez ellen kifogása, akinek eleve a magyarság ellen van kifogása!
Továbbá, nyakatekert érv az, hogy ez a törvény csak konfliktusokhoz vezet. Például itt, Horvátországban, e törvényt igen jól fogadták, hiszen Horvátország az anyaországon kívül élő horvátjait sokszorosan fokozottabb státus szerint kezeli, mint ahogy ezt az MSZP által előbb megszavazott, majd megkérdőjelezett magyar státustörvény teszi. (A Horvátországon kívül élők állampolgárságot, szavazati jogot meg számos más privilégiumot élvezhetnek Tokiótól New Yorkig, amennyiben horvátoknak vallják magukat.) Ha valamely államban ez a törvény konfliktusokhoz vezethetne vagy vezet (Románia, Szlovákia stb.), akkor annak nem a státustörvény vagy a magyarok az okai, hanem az, hogy abban az államban a kisebbségeket még formálisan sem tűrik meg, nemhogy kisebbségi jogaikat elismernék.
Az, aki könnyű szívvel lemond az anyaországon kívül élő magyarokról, olyan, mintha önmaga magyarságáról mondana le, csak őt hagyják már békén az egésszel. S hogy a nemzetiség, az valami elavult fogalom lenne? Próbáljanak ilyen badarságot beadni a franciáknak, az amerikaiaknak, az olaszoknak vagy a románoknak, azt szeretném én látni!
A magyarországi megosztottság e kérdés körül olyan érzést kelt bennünk, hogy valami módon mi szégyelljük magunkat az anyaországi magyarok helyett, ha valaki azt kérdezi: Mi történik nálatok otthon? Lemondtak rólatok véglegesen? Torma László villamosmérnök, Zágráb

Loppert Dániel bírái előtt
Nem a 19 éves fiatalember érzelmektől fűtött kiáltása a kis völgyből sérti a hatalmát, hanem a magát felnőtt politikusnak, írónak, újságírónak, humoristának valló, másfajta érdekeket tápláló és fújó vazallusok sokaságának üvöltése, egy nagyobb kiterjedésű medencéből, sőt még az Óperencián túlról és túlra is, fájni fáj, de mint igazi bölcs vezér megbocsát. Ettől bölcsebb szolgalelkű vazallusainál. Volt a történelemben egy-egy – igen kevés – bölcs, modern vezér. Őket könyvben, sajtóban, rádióban, tévében, naponta, hetente, havonta és évente edzették a becsületbe igen mélyen gázoló, nemtelen jelzők. Nem egyetlen ismeretlen fiatalembertől egyetlen jelző, hanem sok ismert, emberi érzéseiben szegény, de szabad véleménynyilvánításában még csak nem is akadályozott, tapasztaltabb, közvéleményt mélyebben formáló, publicitást maximálisan élvező, korosabb embercsoportoktól többfajta, gonoszkodó és lealacsonyító jelzők sokasága. A halálos betegségében „szőrét hullató róka”, a szó szerint nem hazaáruló, csak Hitlerként, Sztálinként, Néróként aposztrofált, másokat, ifjú tapintatlanokat nem elítélni kívánó, sőt ahhoz asszisztálni sem akaró, a másfajta bölcs vezetők csendesen, méltósággal, megbocsátással szemlélődtek. Ahogy kulturált, toleráns vezetőkhöz illik, a világon mindenütt. Tudták, hogy ők ettől nem kisebbek, hanem hatalmasabbak, újtörténelmibbek, és nem elavultak, nem nemtelen történelmiek lesznek. Legalábbis azoknak, akik más értékrendben fogantak és éreznek, akiket hiába rikkantanak ki rossznak: fasisztának, nácinak, Hitlerjugendnek, kriptonyilasnak, mini-Ducének, csőcseléknek holmi rikkancsok. Aki nem mondhatja, hogy jó, megbocsátó, bölcs vezér vagyok, az mondja azt, hogy azzá akarok válni. Erre kérjük a miniszterelnököt, amikor Loppert Dániel elítélését szó nélkül hagyja. Az E-mailes Polgári Kör Magyarországért, a Duna és a Tisza jövőjéért mozgalom 136 tagja

Napóleon a Való Világban
Kucsera János olvasói levelének (Magyar Nemzet, január 10.) minden szavával egyetértek. Néhány gondolattal egészíteném ki csak. A néző sorozatos semmibevevéséből egy példa: Az RTL Klub csatornáján műsorra tűzik a négyrészes Napóleon című filmet. A sajtó is meg az adó képújságja is a megadott időpontot jelzi a film bemutatására. De a csodálatos Barátok közt és a reklámok miatt késő éjszakára tolják ki a filmet. Mikor végre elkezdik, nem sokkal később – valódi terror – arra kényszerítenek, hogy a film közé bevágott Való Világot (miért nem írtam kisbetűkkel?) is nézzem, mert honnan tudnám, hogy mikor folytatódik ismét a Napóleon. Eddig csak az idióta reklámokat kényszerítették rám, most már ezt is.
Mit ér a két kultúráért felelős miniszter – önmagában is vitatható – szakmai tevékenysége, ha közben az ő munkájuknál sokkal hatékonyabb média folyamatosan és egyre agresszívebben fertőzi a szellemet? Engem nem fertőz, csak dühít. A fiatalok viszont csüngenek a beszavazási cirkusz képein. Hab a tortán, hogy a szellemileg kissé alultáplált beszavazottak sztárok lesznek. Szegény igazi sztárok, milyen mélyre süllyedt a címük! Szeretnék valami biztató záró mondatot írni. Sajnos, nem jut ilyen az eszembe.
Erdélyi Gábor, Budapest

Dr. Amberger Evelin (Budapest): Bezárt a Parlament előtti műjégpálya. Olvasom, hogy december 22-től január 4-ig több mint 70 ezren látogatták. Ez testvérek között is ötezer fő naponta. Nem is értem, hogyan férhetett el ennyi ember azon az 1800 négyzetméteren, hiszen az ennél többszörösen nagyobb városligeti jégpályán naponta három-négyezer fő korcsolyázik. Aki oda jár, tudja, hogy ott is elég nagy a népsűrűség. A Parlament előtti pálya 50 millió forintba került, tehát egy fő korcsolyázására 700 forintot költöttek. Ha a városligeti pálya hétvégi – drágább – 500 forintos jegyeit nézzük, valószínűleg kifizetődőbb lett volna ezt ingyenessé tenni a téli szünet idejére, megtakarítva vele a Parlament körüli földmunkákat. Igaz, ennek kormányzati reklámértéke is kisebb lett volna.
*
Balogh Iván (Budapest): Az EU-népszavazáson részt venni kívánó állampolgárnak rengeteg megválaszolatlan kérdése van. Mire és hogyan pályázzon majd egy kisiparos, kiskereskedő? Hogyan pályázzon majd egy, az állami támogatás hiányában ellehetetlenített családi gazdálkodó? A Széchenyi-terv kasztrálása a középvállalkozók pályázati esélyeit gyengíti. A pályázatok elnyeréséhez megfelelő önrészre (kp.) lesz szükség. Honnan fogják ezt a pályázók előteremteni? Akik pedig nem pályázhatnak semmire, azok mire számíthatnak? Mire számíthat egy kényszer-kisvállalkozó? Mire számíthat, nem utolsósorban, egy nyugdíjas? Hogyan alakulnak a létfeltételek? Milyen termék, szolgáltatás ára fog ugrásszerűen emelkedni? A külföldi, jelenleg már EU-s országban honos tulajdonosaink (áramszolgáltatók, vízművek stb.) milyen árváltoztatási jogokkal élhetnek? Ki tudja most ezekre a kérdésekre a válaszokat? És ki meri elmondani? Félek, hogy senki.
*
Nagy Imréné (Győr): Becsaptak minket. Hová szálltak az ígéretek, de egy biztos, hogy a kormányfő és miniszterei megkapják a magas fizetésemeléseket. A párszázalékos béremelésért a Volán-dolgozók sztrájkolnak, hol van a postásoknak beígért emelés, az egészségügyiek hűségjutalma, és nem utolsósorban mitől lesz jobb a nyugdíjasok helyzete? Hisz most csak 8,4 százalékos lesz a nyugdíjak emelése, szemben a tavalyi 9,7 százalékkal. Az ígéretekkel ellentétben lesz villany- és gázáremelés, és sorolhatnám még, hogy mi mindennek emelkedik az ára, a gyógyszerekről nem is beszélve, hisz ez legjobban a nyugdíjasokat érinti. A nyugdíjasokat leírták, csak a szavazatuk kellett ennek a kormánynak, hisz az egyházak támogatását is a felajánlott egyszázalékos adójóváírásból akarják finanszírozni; a szegénységpárti miniszterelnök éppen a kiskeresetű embereket akarja kizárni a véleménynyilvánításból, hisz adót csak a jobb jövedelmű dolgozók fizetnek. Közben folyik az agymosás, hogy mindez miért van, illetve hogy ez nekünk milyen jó. A szegénységpárti miniszterelnököt csak a kubai napfény és a jó koktélok érdeklik, ahelyett, hogy lemondana a fizetésemelésről és valami segítőkészséget mutatna a rászorulókkal szemben.