Vegyes vágott

Csaba királyfi
A Nyárád mentéről Budapestre szakadt hazánkfiát, Csabát összehozták egy ukrán leánnyal.
Jól beszélsz magyarul, ahhoz képest, hogy ukrán vagy, mondta Csaba a lánykának.
Te is, ahhoz képest, hogy román vagy, felelte a lány.
Ezzel a kapcsolat bimbaja le is fagyott erdélyi és kárpátaljai véreink között.
A házasságbéli közbenjárók természetesen pestiek valának.

Csaba otthon
Mint a legtöbb székely, Csaba is magabízó, a székelyekről csak szépet mondó ember. A múltkorjában szülőföldjén járt, és egy bizonyos gyógyszert akart vásárolni rokonának.
Csak orvosi vényre kapható, mondta a gyógyszerésznő.
Csaba próbálkozott, kért, ígérgetett – mindhiába.
Csakis vényre, mondta a hajthatatlan patikus kisasszony.
Végül is elment az orvoshoz, végigülte a sorát, és fölíratta a receptet. Visszament a patikába.
Mosolyogva nyújtotta át a receptet.
De hát nincs!, mondta a patikusnő.
Egyáltalán nincs?
Nincs egy szem se.
Csaba a fejéhez kapott, majdnem mondott valamit, aztán eszébe jutott, hogy hiszen hát otthon volna, s ő maga is furfanggal élő székely ember.
Csak romlok ezen a Pesten, mondta nekem. Már nem vág úgy az agyam.

Levi szüleinél
Félig vagy tán egészen munka nélküli barátom szüleihez már vagy két éve készülök, míg végre a múlt hét végén tiszteletem tehettem náluk. Több száz éves faragott bútorok között (az ősi kard a falon) él két kedves, mosolygós, jólelkű öregember. Ismerem és óvom ezt a nemzedéket, édesapám-édesanyám korosztályát. Ők még sok mindent láttak, amiről mi csak hallottunk. Levi tevékeny életű apja nagy cserkész is volt, mellesleg bikafalvi (erdélyi) nemesként tizenegyed fokú unokatestvére az angol királynőnek. Levente bácsi csomó anyagot bízott rám eljövetelünk előtt. Mivel a véletlenekben nem hiszek, a legfelső papírlapról idézek most.
Az ötvenhat utáni megtorlás bíráinak neve volt a papíron, összesen harmincnégy. A halálos ítéletek (h), életfogytig tartó büntetések (é), az összesen kiszabott évek (ö) és az elítéltek száma (e). Elég csak az első négyet említeni: Tutsek Gusztáv (h: 54, é: 11, ö: 486 év, e: 118), Borbély János (h: 50, é: 28, ö: 768 év, e: 178), Ledényi Ferenc (h: 30, é: 5, ö: 481 év, e: 121), Vida Ferenc (h: 20, é: 10, ö: 564 év, e: 113). [A számítógép javítóprogramja ezt írja ki: „Ilyen hosszú mondatot nehéz elemezni. Ez talán nem is egy mondat.”]
Mondtam már, hogy a ruszkik ötvenhatban szétlőtték a régi lakásunkat, mondja Levi lefelé menet.
És a bútorok?
Ez csak a maradék. A herendi porcelánokat úgy lapátoltuk össze.

Kalap
Mióta kalapot viselek, másként néznek rám az emberek. Hasonló tekintetekre abból a korszakból emlékszem, amikor zakót kezdtem hordani.
Leülünk Levivel egy felismerhetetlenségig átalakított kocsmában az Akácfa utcában. Fekete srácok üldögélnek itt-ott, némelyik itteni csajokkal. Ezt nem roszszallóan mondom, csak leszögezem. Az angoltudás kezd fölértékelődni.
Odajön egy öreg tarhás az asztalunkhoz, és egy férfi- meg egy női órát akar eladni nekünk, dobozban. Tízért. Mutatjuk, hogy van óránk. Öt, mondja a hapsi.
Lefejellek, mint vasorrú bába a mágnespatkót, mondja szelíden Levi.
Négy, mondja megadóan az utolsó árat a fazon.
Mivel csak nem hagy békén a fószer, átmegyünk egy étterembe, ahol fiatal sakkozók elemzik épp friss diadalukat.
Bejön egy korunkbeli, leharcolt arc, és már mondja is:
Diesel gatyó, pont a te méreted.
Ő is tíznél kezdi.
Ma minden négyezerbe kerül, mondom Levinek, miután levakartuk magunkról a csókát.

Zippo
Kisstílű dolog, de pont az ilyenek tudnak fájni. A szegedi öreg rockerek évi rendes buliján elkövettem egy hibát. Két barátom, Latyak és Boncz Sityu között ülvén nyugodtan hagytam ott az asztalon a (benzines) gyújtómat, amikor egy szőke ciklon, régi kedves csajszi fölkért rokizni. Köztünk ilyet már lehet.
Csak arról feledkeztem meg, hogy Latyakék is elmehetnek táncolni. Mire visszaértem, senki sehol. De a réz Zippo öngyújtóm se, amellyel csak az volt a bajom, hogy nem sima volt a felülete, hanem a Jim Beam nevű, amcsi whiskeyt reklámozta, ami a lóról is lemarja a szőrt.
Veszelka Attila, szegedi költő barátom reggel viszszament a takarítókat megkérdezni…
A szülinapomra persze kaptam egy újat. „American Classic, since 1932.”
És ha most kettő volna?

Minek olvasok én újságot?!
A The New York Timesban idézik Danny Rubinsteint, a Haaretz nevű izraeli lap palesztin szakértőjét. Ő mondja az izraeli számtanról:
„Az egyenlet így szól: Tegyük föl, hogy Izrael fölfedez 10 nábluszi palesztint, akik öngyilkos támadást terveznek. Izrael azt mondja: Ha legalább kettőt megölünk közülük, az már haladás, mert csak nyolc marad. A palesztinok ezzel szemben azt mondják: Ha ti megöltök kettőt, négy önkéntes áll a helyükre, vagyis tizenketten lesznek. Így Izrael számára 10 mínusz 2 egyenlő 8, a palesztinok számára 10 mínusz 2 egyenlő 12.”