Célkeresztben a magyarok

Színházi előadásról igyekeztek hazafelé a József Attila általános iskola tanulói. A friss élmények hatása alatt, vidáman csevegve szálltak fel az 1-es számú városi buszra. Mint mindig, amikor a tanító néni színházba viszi őket. Ám ezúttal egy másmilyen drámában is részük volt. A buszvezető idegesen a tanítónőre ripakodott, hogy ne beszéljenek magyarul. Némítsa el talán az elsősöket, akik anyanyelvükön kívül más nyelven még nem is beszélnek? S akik mindebből csak annyit fogtak fel, hogy a sofőr szidja a tanító nénit. Szerencsére nem értették a primitív szavakat, a szitkokat, de az egy-két bátrabb utas hangos tiltakozását sem a buszvezető viselkedése miatt. Történt mindez akkor, amikor a város napját ünnepelte Újvidék. Azt a napot, amikor 255 évvel ezelőtt, 1748. február 1-jén Mária Terézia szabad királyi városi rangra emelte Újvidéket, Neoplantát, Neusatzot. Nominetur Neoplantát. Neveztessék Újvidéknek – állt a császárnő és királynő levelében.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) újvidéki szervezete a leghatározottabban elítélte a nyílt nacionalista kirohanást. A magyar párt követelte a közlekedési vállalat igazgatójától, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a buszsofőr elleni fegyelmi intézkedésekről. A közvélemény azonban azóta sem értesült sem fegyelmi, sem bűnvádi eljárásról. A vajdasági politikusok közül pedig csak Bunyik Zoltán tartományi oktatási és művelődési titkár nyilatkozott, s szólított fel toleranciára. Az etikai, a pedagógiai és mindenekelőtt a keresztény elvek nevében fordult mindazokhoz, akiknek befolyásuk van a fiatalok nevelésére – elsősorban a szülőkhöz, tanárokhoz, papokhoz, közéleti dolgozókhoz és újságírókhoz –, hogy állják útját a másság iránt kinyilvánított türelmetlenség e hullámának, mert a másságra való jog, hangsúlyozta Bunyik, minden állam és közösség szabadságának, békéjének, stabilitásának és igazságosságának az alapja. A gyűlölettel fertőzöttség a közelebbi és a távolabbi múlt egyik súlyos öröksége – fogalmazott a politikus.
S ami a legszomorúbb, az újabb incidens már senkit nem lepett meg. Hiszen magyarellenes falfirkákat olvashat nap mint nap a jámbor polgár a valamikor toleranciájáról híres székvárosban, amelynek polgárai igyekeztek megtanulni egymás nyelvét. Most más a kép: gyűlölködő feliratok éktelenkedtek a Magyar Szó épületén, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházán, egyszóval olyan helyeken, ahol magyarok fordulnak meg. A túlnyomórészt magyarok lakta városnegyedben – ahová az említett 1-es számú busz is jár – nemrég röplapokon szólították fel a magyarokat, hogy takarodjanak Dél-Bácskából Magyarországra.
A délszláv háborús válság éveiben az egyik helyi rádió élő műsorában az egyik szerb hallgató pontosan megjósolta, hogy miután a szerb nacionalizmus mindenkit elűz maga mellől, a legbékésebbek, a leglojálisabbak (a magyarok) ellen fordulnak. Mi vált be jóslatából? Az első ellenség a szlovén volt, akik ellen gazdasági bojkottot hirdettek, majd a horvátok, akikkel véres háborút is vívtak. Mint a bosnyákokkal is, akik leginkább megszenvedték a nacionalista őrületet. Ezek már mind távoztak, mint a macedónok is. S az örökös ellenség: a koszovói albánság is külön él már nemzetközi protektorátus védelmében. A montenegróiakkal tulajdonképpen az új közös ország megteremtésével szedték szét a babaruhát.
Így lett a vajdasági magyarság gyakorlatilag a legnagyobb kisebbség az országban. S éppen a Vajdaságba özönlő, a másságot elfogadni nem tudó, frusztráltságukban ellenséget kereső szerb menekültek tömege. Egyik közülük talán éppen az 1-es számú buszt vezeti.