Irak?

Kovács László külügyminiszter szerepelt a tegnapi Nap-kelte műsorban. Aki nézte, annak jobbulást. Arról beszélt az államférfi, miért lesz üdvözítő a magyar nemzetnek, ha az bármilyen formában is támogatja az Irakkal szemben tervezett katonai akciót. A történelem bebizonyította – tájékoztatott Kovács László –, hogy a diktátorokkal nem lehet kesztyűs kézzel bánni, ott bizony a bicepsz a legalkalmasabb megoldás, minden egyéb smafu.
Érdekes volt a gondolat, ennél már csak az lett volna érdekesebb, ha a szónok kitér arra is, miért kapott szájzárat annak idején a magyar külpolitika – benne Kovács László jövendőmondó is –, amikor, teszem azt, Ceausescu rémember állt egy határral innét egy ország élén, odébb meg Honecker kolléga, a „demokratikus” Németország frontembere.
Akkor szép egy mondat, ha kerek. Ha eleje van meg vége. Ha logika, tisztesség és dallam van benne…
Vajon ilyen bölcs lesz-e Kovács László gondolkodó akkor is, ha majd Taszár révén ide is elér a terrorhullám? Kíváncsi leszek. Medgyessy miniszterelnök gondolatait ismerjük a témával kapcsolatban. Kovács Lászlóét sejtettük.
Szerintem ez a nemzet (esetleg meg is lehetne kérdezni) szíve szerint kimaradna ebből az egész irakosdiból. Torkig vagyunk a háborúkkal és világégésekkel. Nem kérünk sem tatárt, sem törököt, osztrákot, oroszt, bárkit. Intézzék el a fiúk egymás közt odaát. És „magyarázatot” sem kérünk, miért lenne jó nekünk a háború.
Tükörbe kellene nézni, külügyminiszter úr. Minél többet. Szembeállítani régi önmagunkat a mostanival. Tanulságos lenne. A propagandabeszédekből pedig végképp elegünk van.
Ha Kovács László lődözni akar Irakban, menjen. Hátizsákkal, térképpel. Ha lelkiismerete van, azt is vigye magával.