Négy éve döntött úgy a román kormány, hogy néhány jogtalanul államosított egyházi ingatlant visszajuttat a magyar történelmi egyházaknak, köztük a híres gyulafehérvári könyvtárat is. A Batthyány Ignác gróf által alapított világhírű intézményben őrzik – egyéb ritkaságok mellett – a VIII. századi Codex Aureliust is, amelynek értékét a szakemberek huszonötmillió dollárra becsülik. A páratlan gyűjtemény tulajdonjoga a főnemes végrendelete szerint a helyi katolikus püspökségre szállt, ám a kommunista diktatúra az elkobzás után még a kutatói tevékenységet is akadályozta, zárolva az ott őrzött kiadványok döntő többségét. A változások után érsekségi rangra emelkedett egyházmegye hiába próbálta visszaszerezni jogos tulajdonát, mert a kormánydöntést épp a kormányon levő Szociáldemokrata Párt támadta meg jogi eszközökkel. A gyulafehérvári ítélőtábla végül harmadfokon, jogerősen a katolikus egyházat hirdette ki jogos tulajdonosnak, ám a döntés végrehajtása még nem kezdődött meg.
Az erdélyi katolikusoknak, reformátusoknak, evangélikusoknak és unitáriusoknak nincs sok okuk ujjongásra: az 1945 és 1989 között elveszített kétezer-száznegyven ingatlanjuk közül a változások után csak tizennégy esetében sikerült birtokon belül kerülniük. A kevés sikert is perek útján érték el, vagy – ahol lehetett – megegyeztek az együttműködésre hajlamos önkormányzatokkal. A tizenhárom éve tartó időhúzás után vészesen közeleg a követelésbejelentések lejártának határideje – ezt a tavaly nyáron elfogadott visszaszolgáltatási törvény 2003. március másodikában szabta meg. A vallásszabadság, a közösségi jogok érvényesülését és az erdélyi civil társadalom fejlődését is nagymértékben akadályozza a késlekedés, hiszen az egyházak nemcsak templomokat és paplakokat kérnek vissza, hanem kórházakat, iskolákat, közösségi házakat és kereskedelmi felületeket is elveszítettek a második világháború után. A késlekedésnek nyilvánvalóan politikai okai vannak. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester például úgy nyilatkozott, hogy ha az egyházak minden kérését teljesítenék, az ősi román város, Kolozsvár főtere a magyarok tulajdonába kerülne vissza, és ez megengedhetetlen Romániában.
A jég az RMDSZ kormányba kerülésekor tört meg. A hatalomban eltöltött négy év alatt (1996–2000 között) a koalíció öt kormányrendeletet is hozott, felsorolva néhány visszaszolgáltatandó egyházi ingatlant. Az első lépések sem voltak zökkenőmentesek, a szimbolikus gesztus ugyanis értetlenséget és haragot váltott ki a többségi lakosság körében, az államosított ingatlanokban működő közintézmények az esetek többségében egyszerűen nem voltak hajlandóak végrehajtani a kormánydöntést, és nem költöztek ki az épületekből. Miközben az adóhatóság már a régi-új tulajdonosnak, az egyháznak számlázta az ingatlanadót. Perek tucatjai kezdődtek, a román többségű településeken a helyi adminisztráció minden elképzelhető indokkal próbálta és próbálja lassítani a folyamatot. Sok helyütt eltűnt a régi telekkönyv, így az igénylések jogosságát megállapító öttagú bizottság elutasíthatja a jogos kéréseket.
Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke magát a visszaszolgáltatási törvényt sem tartja elfogadhatónak. Az érintett egyházak véleményét ugyanis nem vették figyelembe a megszavazásakor, az RMDSZ és a történelmi egyházak által előzetesen egyeztetett szöveg nem került be a rendelkezésbe, és a jogszabály megengedhetetlenül sok kiskaput hagyott nyitva azzal, hogy az ingatlanokat jelenleg birtokló közintézményeknek előjogokat biztosított. Így például újabb hosszú évekkel késleltetheti a visszaszolgáltatást az a körülmény, hogy az épületet oktatásra, kulturális, kutatási tevékenységre, szociális célokra használják, illetve ha pártszékháznak vagy nemzetközi szervezetnek ad otthont. Ez idő alatt az egyház az állam által egyoldalúan meghatározott bért kap az ingatlan után, csakhogy ez nagyságrendekkel elmarad a piaci áraktól.
A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány munkatársai megvizsgálták a kormánydöntéssel visszaszolgáltatott egyházi és közösségi ingatlanok helyzetét. Az 1998-ban felmerült kilenc esetből három járt sikerrel (a fent említett Batthyanaeum mellett a kolozsvári református püspökség és a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház). A temesvári Magyar Házat az alkotmánybíróság vette le a listáról, a nagyváradi katolikus püspöki palota visszaadásáról hallani sem akarnak. 1999-ben tizenhat ingatlan került be a visszaszolgáltatást elrendelő kormányhatározatba; a tizenhat közül azóta három épületnek a visszaadása történt meg. A 2000-ben kiadott 94. számú kormányhatározatot (kilenc ingatlan) nem fogadta el a parlament, így az nem léphetett érvénybe. Az 1334. számú döntéssel szabályozott három épületből egynek a sorsa oldódott meg a magyarság számára kedvezően. Tavaly aztán Octavian Cosmanca közigazgatási miniszter elővette a 2000-ből való, meg nem szavazott kormányhatározatot, így azóta három ingatlan (köztük a sepsiszentgyörgyi Mikó-gimnázium) visszakerülhetett jogos tulajdonosához.
A siker sok helyütt az egyházak rugalmasságán is múlt. Zilahon például a jelenleg művelődési házként működő épületben (az egykori Calvineum is protestáns kulturális központként fungált) még öt évig maradhatnak a táncosok, de az egyház is szervezhet művelődési eseményeket. Míg az egyik legjobban mediatizált visszaszolgáltatás, a sikertörténetként elkönyvelt kolozsvári református gimnázium ügyében ma is folynak a mellékszálak perei. Bár az egyház tavaly tíz osztálytermet visszakapott, a városi tanács (figyelmen kívül hagyva a kormányrendeletet) a kollégium egyik épületét jogszerűtlenül átadta a Gheorghe Sincai Elméleti Líceumnak. Az Erdélyi Református Egyházkerület pert indított a Kolozs megyei tanfelügyelőség, a városi tanács és a román líceum ellen, és első fokon nyert, ám az alperesek fellebbeztek, mert véleményük szerint a kormányrendelet csak a másik épületre vonatkozik. Az új per tárgyalását eddig többször elnapolták.
A rendszerváltás hajnalán az európai politikusok úgy vélték: a megszülető demokráciák egyik fokmérője az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására mutatott hajlandóság. Az már nyilvánvaló, hogy az Európai Parlament által is javasolt „restitutio in integrum”, vagyis a teljes visszaszolgáltatás hosszú ideig elképzelhetetlen Romániában. Az összeomlott szociális rendszer miatt a rászorulók zöme az egyházaktól várná a segítséget, ám hatékony szociális-karitatív munkára kevés az esély ingatlan vagyon híján. Tőkés László szerint a román hatalom hosszabb távon a magyar népesség fogyására spekulál, hiszen jól tudja, hogy a szórványterületeken máris sok helyütt nincs kinek visszaadni az egykor államosított ingatlant.
És ne felejtsük el: a Batthyanaeum esetében is csak az épületet kapták vissza a katolikusok, a könyvek állami tulajdonban maradtak.
heroinozás
Halál lett a közös heroinozás vége a fővárosban
