Meggyőzőnek bizonyulnak Washington érvei?

Mára ígéri az Irak ellen szóló bizonyítékok ENSZ BT-ben történő bemutatását az Egyesült Államok. Colin Powell külügyminiszter lesz a leleplező, ám távolról sem biztos, hogy a BT tagállamai és a világ közvéleménye számára meggyőzőek a bemutatandó dokumentumok.

Powell a minap egy interjúban maga vallotta be, hogy kétes olyan egyértelmű bizonyítékok bemutatása, mint amelyekkel 1962-ben a kubai szovjet rakétatelepítést leplezte le a talpig gentleman Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet.
A pókerarcú diplomata a nukleáris háborúval fenyegető krízis csúcspontján ugyanis olyan, az U–2-esek által nagy, illetve vadászgépek által kis magasságból készített felvételeket mutatott be, amelyek még a legszkeptikusabb megfigyelőket is meggyőzték arról, hogy SS–3-as és SS–4-es közepes és köztes hatótávolságú ballisztikus rakéták telepítése van folyamatban. A hatalmas és jellegzetes kiszolgálókomplexumokat igénylő fegyverek mindenki számára felismerhetőkké váltak, és a felderítőfotók a válság megoldásának kulcstényezőjévé léptek elő. Ezt követően az Egyesült Államok állításai alátámasztására több, tárgyában és elkészítésének módjában is szigorúan titkos hírszerzési dokumentumot hozott nyilvánosságra, mint bármelyik más állam. Az aktuális védelmi miniszternek, magának az elnöknek is óriási erőfeszítésébe került, hogy a hírszerzési apparátus ellenkezését megtörje ebben a tekintetben, ám idővel mégis a sikeres külpolitikai kommunikáció és diplomácia nélkülözhetetlen elemévé lépett elő a módszer. A nicaraguai, a grenadai intervenciók, vagy a Líbia elleni támadások igazolásában éppúgy szerepet játszottak a felderítőgépek és műholdak felvételei, mint a szovjetek afrikai terjeszkedésének leleplezésében.
Ahogy azonban a hidegháború és a nagy hadseregek ideje lejárt, s éppen Washington unszolására kerültek be a szótárakba az „új típusú kihívásokkal” kapcsolatos kifejezések, a felderítőfotók jelentősége is csökkent. Ilyen módszerrel meglehetősen nehéz a laikus és szkeptikus közvélemény számára bizonyítani, hogy annak az alig felismerhető iraki traktornak az utánfutójában mobil fegyverlabor működik. Az amerikaiak információi elsősorban „humán” forrásból (kémektől) valók, s felfedésük könnyen vezethetne leleplezésükhöz.
Míg 1962-ben a sikeres kubai felderítőkampányt egyetlen lelőtt U–2-es pilóta életével kellett „csak” megfizetni, addig az Irakban most dolgozó kémeinek feláldozására aligha vállalkozik Washington. Még akkor sem, ha ezzel elmulasztja a világ szkeptikus, esetleg ellenséges közvélemé-nyének meggyőzését az iraki kérdésben.
***
Bekövetkezhet a csapásmérés. A Biztonsági Tanácsnak van olyan határozata, amely alapján katonai támadást indíthatnak Irak ellen – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter nemzetközi jogász, a Miskolci Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. – A modern nemzetközi jog egyik legfontosabb eredménye az, hogy a XX. században az államok lemondtak a háborúindítás jogáról. Erőszak ma már csak önvédelemből, illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása, vagy annak döntése alapján alkalmazható. A hosszas vita után megszületett 1441. számú biztonsági tanácsi határozat felsorolta Irak mulasztásait, ismét sorra vette a kötelezettségeket és – ez talán elkerülte a közvélemény figyelmét – emlékeztette az iraki vezetést arra, hogy a kötelezettségek teljesítésének ígérete és megvalósítása az 1991-es fegyverszünet feltétele volt. Leszögezte, hogy „igen súlyos következményekkel kell számolni” a feltételek elmulasztása esetén. Így tehát létezik biztonsági tanácsi határozat, és nem is túl régi, van mire hivatkozni. Az, hogy a Biztonsági Tanácsban szükség lesz-e egy újabb határozatra, inkább politikai és presztízs-, mint nemzetközi jogi kérdés. (Sz. L.)
***
Több megoldás is lehetséges. A tervezett csapás BT-határozattal lesz legális – véli Gorka Sebestyén biztonságpolitikai szakértő. – Az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönthet úgy, hogy a nemzetközi béke érdekében felhatalmazza az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy akár erőszakkal is érvényt szerezzenek az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló döntéseknek. A nemzetközi közösség két módon is támogathat egy katonai akciót. Az első megoldás: politikailag legitimnek, erkölcsileg indokoltnak, a második, hogy mindezen túl jogilag legálisnak tekinti az amerikai háborús terveket. Aligha kétséges, hogy Szaddám Huszein diktátor, s hogy rendszere alapvetően megsérti a nemzetközi jogi normákat – így az ország rendszerváltását elősegítő katonai akció megindokolható. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a tervezett csapás legális lenne, ehhez az ENSZ határozatára van szükség. Afganisztánra – ENSZ-felhatalmazás nélkül – a NATO-tól függetlenül mértek csapást az amerikaiak, amelyben szövetséges országok is közreműködtek. Ez utóbbi esetben ráadásul önvédelmi jellegű visszavágásról beszélhetünk, hiszen a szeptember 11-i támadás után bebizonyosodott, hogy az al-Kaida központja Afganisztánban működött. (Sz. Z. L.)