A rendszeres médiafogyasztó szavazó lassan eljut abba az állapotba, mikor idegsejtjei összekapaszkodnak, és közös tiltakozó akcióba kezdenek, miközben hangosan kiabálják, „Jaj, EU, ne, már megint!” A rendkívüli intenzitású EU-kampány a háborús közvetítésekkel együtt gyakorlatilag a híradások teljes idejét lefoglalta.
Mégis, valahogy informálatlanok maradtunk. Az elfogulatlan, bemutató jellegű tájékoztatás nagyon hiányzott. Kritikát pedig gyakorlatilag nem is hallottunk, leszámítva a „nemzethalál” és a „kozmopolita összeesküvés” típusú, szóra sem érdemes rémlátomásokat. Pedig igenis lenne helye értelmes, higgadt kritikának. Olyan tájékoztatásnak, amely a mérleg egyik oldaláról sem feledkezik meg.
Erre tett kísérletet az a hat neves társadalmi szervezet, mely egy közös füzetben írta meg, mit is jelent az EU-hoz való csatlakozás a fenntarthatóság szempontjából. Mire számíthatunk a demokratikus jogok, a jólét és a környezetvédelem terén? Bár látszólag e témának közel sincs akkora hírértéke, mint hogy ehetünk-e majd továbbra is mákos gubát, a felelősen és hosszú távon gondolkodó embernek erkölcsi kötelessége, hogy szembesüljön e kérdéssel is. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy a kiadványt szerkesszem, ezért van rálátásom a tizenöt közreműködő szakértő érvrendszerére, és bizton állíthatom, színvonalas munkákról van szó. Álljon itt egy rövid összefoglaló arról, hogyan is vélekednek felelős, „zöld gondolkodású” emberek az unióról.
Először is le kell szögeznünk: a világ legfejlettebb környezetpolitikáival Európában találkozhatunk. Brüsszel nemzetközi összehasonlításban is szigorú szabályokat alkotott, ezért csatlakozásunk a környezetvédelem helyzetének javulását eredményezi. A szabályok azonban tág teret engednek a félreértéseknek és a szándékos félremagyarázásoknak, valamint alkalmazásuk is akadozik a legtöbb tagállamban. Az unió fenntarthatósági stratégiája és szigorú környezetvédelmi politikája ellenére a környezet állapota folyamatosan romlik Európában, és a jövő sem kecsegtet bennünket túl sok jóval. A fenntartható fejlődésre való áttérés legnagyobb kerékkötője a téves gazdasági szemléletmód. A közösség legfőbb célja a fogyasztás növelése, az össztermelés állandó fokozása, mely kényszer ugyanakkor a természeti erőforrások nem fenntartható használatát, valamint a hulladék és a szennyezők mennyiségének állandó növekedését eredményezi. Nevezhetnénk a szituációt akár „zöld paradoxonnak” is, ugyanis a környezetvédelem jelenlegi helyzetének javulására számíthatunk, összességében azonban az EU mint társadalmi-gazdasági berendezkedés, súlyos hiányosságokat mutat a fenntarthatóság terén.
Ugyanakkor a közösség zöld mércével mérése nem csak a környezetvédelmi politika vizsgálatát jelenti. Fontos látnunk az unió szerepét és helyét a globalizációban. Vajon az egy oltalmat adó menedék, vagy a globalizáció viharának egy játéktere? E kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. A globalizációt előre vivő, neoliberális politikák alkalmazása az unióban is rendkívül előrehaladott. A közösséget alkotó országok között – néhány kivételtől eltekintve – teljesen szabadon áramolhatnak a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek, valamint tizenkét tagállam közös pénzt használ. E folyamatok azonban felerősítették a piacgazdaság sajátos problémáit, így a környezetre és a társadalomra áthárított költségek mennyiségét, elősegítik a tőkekoncentrációt, az óriási cégbirodalmak létrejöttét, valamint hozzájárulnak a társadalmi feszültségek növekedéséhez. A hangoztatott gazdasági reformok a jóléti rendszerek megnyirbálását jelentik, amit a globális versenynek való megfelelés kényszere okoz. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy az unió többé-kevésbé hatásos mechanizmusokat fejlesztett ki a szabad piac problémáinak orvoslására, amelyek lehetővé teszik számára, hogy élvezhesse a globalizáció előnyeit, sőt amelyek alapját jelenthetik egy fenntartható társadalmi berendezkedés világméretű megteremtésének. Kifelé ugyanakkor, sajnos, az unió kevésbé zöld arcát mutatja, fenntarthatatlanságát a világ más részeivel fizetteti meg, túlfogyasztásának ára a harmadik világ biológiai sokszínűségének csökkenése. Bár igyekszik küzdeni a fenntarthatóság megvalósulásáért, ez eltörpül a gazdasági és kereskedelmi érdekei érvényesítéséért tett erőfeszítései mellett. Az EU a világporondon a globalizáció egyik legfőbb motorjaként lép fel, ezért felelőssége vitathatatlan a jelenlegi fenntarthatatlan rendszer globális elterjedésében.
Az egyes szakpolitikákat alaposabban megvizsgálva hasonlóan ellentmondásos képet láthatunk. A fenntartható közlekedéspolitika megvalósítása, a vasút helyzetének fellendítése fennakad a gazdasági érdekcsoportok hálóján. A teherfuvarozók nemcsak a jelenlegi tagállamokra, hanem a csatlakozó országokra is nagy nyomást gyakorolnak. Elég csak arra gondolnunk, hogyan kényszerítették ki a görög kamionosok útelzárásokkal, hogy az EU ingyenes engedélyek kiadására kötelezze Magyarországot.
A legnagyobb javulásra talán a hulladékkezelés terén várhatunk. A hazainál jóval szigorúbb előírások vonatkoznak a megelőzésre, a hasznosításra, a begyűjtésre és az ártalmatlanításra. Fontos például, hogy az elektronikus eszközök – mint a mobiltelefonok, számítógépek – hasznosításra történő visszavétele is gyártói és forgalmazói kötelezettség. A fogyasztás csökkentésének – mint a leghatékonyabb megelőzési módnak – a lehetősége, az igénye ugyanakkor gyakorlatilag sehol sem jelenik meg.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk természetvédelmi szempontból is komoly előnyökkel (intenzíven művelt területek „visszaadása a természetnek”, élővizeink tisztulása és fajgazdagabbá válása) és komoly hátrányokkal (élőhelyek megszűnése és feldarabolódása az új utak építése miatt, a természetvédelmi szabályozás gyengülése) is járhat. Azonban e területen is igaz, hogy csodákban reménykednünk nagy botorság volna, a csatlakozás nem fogja megoldani a hazai természetvédelem megannyi problémáját.
A csatlakozási tárgyalások során a leghevesebb vitákat a mezőgazdaságot illető kérdések váltották ki. Az EU-ban 1992 óta zajlik – jóllehet meglehetősen vontatottan – a közös agrárpolitika reformja, melynek során a korábbi, az iparszerű termelés ösztönzését preferáló támogatási és szabályozási eszközök mellé beemelik az agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási, valamint vidékfejlesztési támogatásokat is. Az unió hosszú távú célja az iparszerű mezőgazdaság felváltása az ökologikus mezőgazdálkodással, amely a termelési, a környezetvédelmi és a vidékfejlesztési célokat egyforma súlylyal foglalja magában. A hazai agrár- és földpolitika e váltás elengedhetetlenségét nem ismerte fel. A szükséges lépések megtétele elmaradt, hogy bekapcsolódhassunk a fenntartható mezőgazdasági rendszer megteremtésének folyamatába, elhanyagolták a vidékfejlesztést. Mindez a nagyüzemi termelés térhódításának veszélyét rejti magában, mely a családi gazdaságok helyzetének ellehetetlenülését, ezzel egy környezetpusztító rendszer kiépülését szolgálná, amit az unió épp elkerülni igyekszik.
Az Európai Unióban a fenntarthatóság elveinek sokkal következetesebb érvényesítésére van tehát szükség. A szólamokban gyönyörűen hangzó ígéretek a tettek mezején is csak ígéretek maradnak. Bár hazánk az uniós csatlakozás után a fenntarthatóság tekintetében sok területen jelentős javuláson fog átmenni, mégis látnunk kell, hogy a közösség jelenlegi formája inkább szolgálja az üzleti érdekeket és egy fenntarthatatlan rendszer bebetonozását. A hazai politikai elit azonban sajnos gyakorta még nagyobb veszélyt jelent hazánk fenntarthatóvá tétele szempontjából. Csodákban reménykedni a csatlakozás után hiábavalóság lenne.
Egy biztos, az unión belül még rengeteg teendőnk van, ha biztonságban szeretnénk tudni unokáink örökségét.
A szerző közgazdász
origo.hu
Kemény üzenetet küldött Gyurcsány volt felesége, szorul a hurok Magyar körül
