A tizenhét évvel ezelőtti tragédia idején csupán egy apró hír jelent meg a szovjet sajtóban, tudatva, hogy tűz ütött ki a csernobili atomerőmű 4. számú reaktorában, a szakemberek azonban elhárították a hibát.
– Velem is csak azt közölték, hogy nagy tűz ütött ki a blokkban. Nem sejtettük, hogy a reaktorral is gond van – emlékezik vissza borzongva Vaszil Durdinec, aki néhány órán belül már a helyszínen irányította a rendőrök, tűzoltók és az evakuálásban segédkezők munkáját. – Ma is szörnyű visszagondolnom arra az április 26-ra! Sötét éjszaka volt, s fogalmunk sem volt arról, mi történt a reaktorral a robbanás után.
– A párt május elsejére készült, és a hír hallatán megdöbbenés lett úrrá Moszkva lakosságán. Egy kommunizmust építő országot nem érhet ilyen szégyen! – ez volt az első reakció, és a régi beidegződésnek megfelelően igyekeztek elhallgatni a tragédiát. Mihail Gorbacsov főtitkár csak jó két hét múlva vette személyesen kezébe az ügyet, s az általános nemzetközi felháborodást érezve lényegében beismerte az igazságot.
– A katasztrófát valóban nagy titkolózás övezte. Az SZKP KB utasítása szerint nem lehetett információt adni a tragédia részleteiről, így az erőmű igazgatója is csak a tűzeset tényéről beszélhetett. A dezinformáció tehát a moszkvai pártközpont utasítása volt. Még mi, a mentéssel foglalkozók sem tudhattuk a teljes igazságot, csak részinformációkat kaptunk, s ez sajnos csökkentette munkánk hatékonyságát. Még a telefont is csak korlátozottan használhattam – meséli Durdinec.
Eközben – mint a KGB irattárából a minap nyilvánosságra került anyagokból kiderül – a szolgálat helyi vezetője, Muka altábornagy azt írja jelentésében, hogy „osztálya ura az erőműben és a környéken kialakult helyzetnek”. Mindez a rendszer természetéből fakadt. Jól illik a képbe, hogy a KGB napvilágot látott dokumentumai alapján a biztonsági előírásokat már az erőmű 1976–1979 közötti építése alatt sem mindig tartották be. Számos rendellenesség fordult elő a működés során is. Így például 1982-ben történt egy baleset, amikor kisebb mennyiségű sugárzó anyag jutott ki a szabadba. Az egyik 1984-es keltezésű irat pedig megállapítja, hogy a „hármas és négyes reaktorok egyike sem működik kielégítően, és a Jugoszláviából küldött alkatrészek egy része silány minőségű”.
A május 1-jei felvonulásokat a Szovjetunió minden városában, így Kijevben is demonstratívan megtartották. Ekkor azonban az emberek, ha nem is az ország vezetőitől, de már tudták, hogy nagy baj van. A repülőterekre vegyvédelmi alakulatok és műszerek érkeztek a Szovjetunió minden részéből, hosszú konvojok mozogtak a környéken. Rendkívüli állapothoz hasonló volt a helyzet. A mentőalakulatok hősiesen dolgoztak, két nap alatt hatvanezer embert evakuáltak Csernobil tíz kilométeres körzetéből. Az viszont megint csak a rendszer lényegéből fakadt, hogy az otthonukat elhagyók még ekkor sem tudták, hogy örökre el kell menniük.
– A katasztrófa utáni első órákban minden erőfeszítésünk arra irányult, hogy lokalizáljuk, majd eloltsuk a 4. számú blokkban keletkezett tüzet. Életbe vágóan fontos volt az is, hogy leállítsuk a nukleáris folyamatokat, ha ugyanis a sérült reaktorban lévő 200 tonna fűtőanyag felrobban, az beláthatatlan következményekkel járt volna. Az emberiség csupán egy lépésre volt attól, hogy a katasztrófa még hatalmasabb méreteket öltsön – mondja Vaszil Durdinec.
A reaktorban bekövetkezett robbanás során annyi radioaktív anyag szabadult a légkörbe, amennyi közel ötszáz Hirosimára dobott atombomba hatásával egyenlő. Ukrajnában 54,6 ezer négyzetkilométernyi, Fehéroroszországban kétszer ennyi, az orosz részen pedig tízezer négyzetkilométernyi terület lett nukleárisan szennyezett. A katasztrófa óta a sugárzás miatt bekövetkezett halálesetek számát 15 és 30 ezer közöttire teszik. Az évek során százezreket vontak be a robbanás következményeinek elhárításába. A katasztrófa megelőzésében elévülhetetlen érdemeket szereztek az erőműben a tragédia pillanatában dolgozók és a helyszínre érkező tűzoltók. Többségük meghalt vagy örök életére rokkant lett. A ritka kivételek egyike az akkor éppen születésnapját ünneplő Tyeljatnyikov rendőr őrnagy, akit szabadságról rendeltek be azonnal az erőműhöz. A szakértők szerint az elfogyasztott nagyobb mennyiségű alkoholnak köszönheti, hogy meggyógyult, él. A mentésben részt vevőknek egyébként védőitalként adtak vörösbort és vodkát.
– Soha nem felejtem el a mentésben részt vevők emberfeletti erőfeszítéseit – gondol vissza Vaszil Durdinec, aki két hónapon át koordinálta a katasztrófa epicentrumában a kárelhárítás nem mindennapi feladatait az orvosi ellátástól az étkezés megszervezéséig, a biztonsági előírások betartatásától a kéthetenkénti váltások vezényléséig. Munkája első miniszterelnök-helyettesként vagy a rendkívüli helyzetek minisztereként később is folyamatosan kapcsolódott Csernobilhoz.
A katasztrófa következményét ugyanis máig érzi az ország. Az Ukrajnát ért károk értéke meghaladja a 150 milliárd dollárt, az utóhatások felszámolása elérte az évi költségvetés öt százalékát. A baleset hatásait valamilyen formában elszenvedők száma eléri a 3,3 milliót, s a radioaktív sugárzással szennyezett ukrajnai részeken ma is 2,3 millió ember él. Az erőmű harminc kilométeres körzete, az úgynevezett fekete zóna a mai napig zárt területnek számít, bár mintegy ezerötszázan, többnyire idős emberek önkényesen visszaköltöztek régi otthonukba. Hetente egyszer szállítanak számukra kenyeret, vajat és más, létfontosságú cikkeket, ám főképp a saját kis gazdaságukban megtermelt vagy a közeli erdőkből kikerülő, sugárszennyezett élelmiszert fogyasztják. Meggyőződésük, hogy az idegen földön, ahová telepítenék őket, sokkal több kárt látnának, mint a sugárszennyezett környezetben. Ennek ellenére jelentős részük a rokonok rábeszélésére talán mégiscsak elhagyja a fekete zónát. Az úgynevezett hármas zónából, Zsitomir és Kijev megye egyes északi részeiről is kitelepítették a lakosságot, a négyes zónában viszont – amely tizenkét megye kisebb-nagyobb területét érinti – lehet élni a környezet folyamatos tisztítása mellett. Ijesztő adat az is, hogy Ukrajnában 4,4 millió hektár erdő szennyezett, s a fekete zónában még mindig egymillió köbméternyi radioaktív hulladék található. (A minap Kijevben tüntettek azok, akik úgy érzik, hogy a kormány nem figyel eléggé rájuk, a katasztrófa kárvallottjaira.)
– A múlt század legnagyobb technogén katasztrófájának hatásaival ma is együtt kell élnünk, bár az ukrán állam legfontosabb feladatai közé sorolja a károk minimalizálását – mondja Vaszil Durdinec, példaként említve a Csernobil építési programot, amely lehetővé tette az erősen szennyezett övezet lakosságának áttelepítését, új otthonok, munkahelyek létesítését, a megfelelő szociális ellátás biztosítását.
A probléma megoldását csak az erőmű bezárása jelenthette, ami 2000. december 15-én történt meg. Ukrajna azonban ezt a lépést csak a nemzetközi szervezetek és a G7-ek segítségével tudta megtenni. Csernobil reaktorai leálltak, de tovább sorakoznak a megoldatlan kérdések. Az erőmű kiesésével ingataggá vált az ország ellátása elektromos energiával. Csernobil kiváltását a Rivne–2 és a Hmelnicki–4 atomreaktorok felépítése jelenti. De biztosítani kell a Csernobiltól hatvan kilométerre fekvő Szlavuticsba kitelepített s most végleg munka nélkül maradt ötezer dolgozó átképzését is. A legsürgetőbb feladat azonban a négyes reaktorblokk fölé emelt szarkofág biztonságos létesítménnyé változtatását célzó projekt, az úgynevezett SIP-program megvalósítása. A mostani tetőzet beomolhat, tehát minél előbb új burkolatot kell építeni fölé. Ennek költségeit 768 millió dollárra becsülik. Az összeget 26 ország és az Európai Unió már össze is gyűjtötte, így rövidesen megkezdődhetnek az építési munkák, amelyeknek befejezési határideje 2007.
– Megértheti, hogy életem legnagyobb fájdalma a csernobili katasztrófa – sóhajt Vaszil Durdinec. – Rengeteg ember életét törte ketté vagy változtatta meg alapvetően a baleset. Még szerencsésnek mondhatják magukat, akik csak szociálisan, pszichésen sérültek, az érintettek 80–85 százaléka ugyanis megbetegedett. Olyan figyelmeztető tragédia ez, amelyet soha nem szabad elfelejteni!
origo.hu
Kettészakadt az ország: óriási hőmérséklet-különbség északon és délen
