Emlékezzünk csak vissza,
nem sokkal azután, hogy a Tusk-féle kormány Adam Bodnar főügyészt igazságügyi miniszternek jelölte, konzervatív körökben már arról beszéltek, hogy visszatérőben van az a rég elfeledett politikai légkör, amelyet korábban csak a lengyelországi rendszerváltás előtt lehetett tapasztalni, mivel számítani lehet arra, hogy megkezdődnek a bosszúalapon szervezett politikai üldöztetések. S mivel a baloldali kormánykoalíció a szűk többségének köszönhetően már a sportszerűség látszatára sem adott, a tisztogatások meg is kezdődtek.
Ennek részeként készítették elő Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes jogtalan letartóztatását is annak dacára, hogy a jobboldali politikusnak képviselői mentelmi joga volt. Mondani sem kell, az, hogy Romanowski végül megmenekült a jogtiprással tarkított politikai bosszútól, nem másnak volt köszönhető, mint a magyar kormánynak, amely a jogállamiságra oly gyakran hivatkozó brüsszeli bürokraták helyett valódi megoldást és menedéket kínált fel az üldözött politikusnak.
De említésre méltó annak a két konzervatív politikusnak az esete is, akiket a baloldal úgy hurcolt meg, hogy már egyszer elnöki kegyelemben részesültek. Mint ismert, a Jog és Igazságosság (PiS) kötelékébe tartozó Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest oly módon vadászta le a kormánykoalíció, hogy többen államcsínynek nevezték Tuskék akcióját. Mateusz Morawiecki volt miniszterelnök pedig az ország történetének egyik leglesújtóbb korszakának visszatéréséről beszélt, amikor „politikai fogolyként” hivatkozott párttársaira. Ám a baloldal kollektív bosszúszomját még ezek az ügyek sem csillapították, ebből fakadóan – szögezzük le, Brüsszel legnagyobb hallgatása mellett – hozzáláttak az ország jogbiztonságának lebontásához is.
Így fordulhatott elő, hogy több olyan precedens nélküli döntés született bizonyos gyakorlatok bevezetéséről, amelyek teljes egészében aláásták az ország demokratikus alapértékeit. Példának okáért
a parlamenti többség és a kormány a mai napig nem vesz tudomást az alkotmánybíróság döntéseiről, emellett jelenleg is megkülönbözteti a 2017 után kinevezett bírókat, ami egyértelműen ütközik a lengyel alkotmány rendelkezéseivel. Továbbá bevett gyakorlattá vált az is, hogy sok esetben politikai akarat alapján szervezik és koordinálják az erőszakszervezetek bevetési rendjét.
Az aggregált közvélemény-kutatási adatok alapján könnyen lehet, hogy Nawrocki ezeknek a túlkapásoknak – ha csak részlegesen is, de az elnöki szerepkörből fakadó, úgynevezett ellensúlyozó jogkörén keresztül – véget tud tenni a várhatóan kétfordulós elnökválasztás megnyerése után. Hiszen amíg az elmúlt hat hónap alatt a baloldal jelöltje egy nyolc százalékpontos zuhanó tendencia következtében már csak 31 százalékon áll, addig a PiS jelöltje egy felfelé ívelő menetelésnek köszönhetően meghaladta a 26 százalékos támogatottságot. Lényeges továbbá, hogy a pártpreferenciáról szóló adatok alapján a konzervatívok tábora a 2023-as parlamenti választás óta jottányit sem csökkent, miközben – a már említett botrányok miatt – az elmúlt időszakban jelentősen felerősödtek a baloldali kormánnyal kapcsolatos kritikák.
Egy esetleges PiS fémjelezte választási győzelem egész Európának komoly üzenetet közvetítene, mely szerint Magyarország után Közép-Európa második konzervatív bástyája nem az elsorvadás, hanem éppen ellenkezőleg, ismét az erősödés jeleit mutatja.
Ráadásul a magyar nemzeti oldalhoz hasonlóan ennek a tábornak is elkötelezett szövetségese a szabad világ vezetője, ami bizonyára Brüsszelt is részben arra kényszeríti majd, hogy hátrébb lépve új igazodási pontokat keressen. Mindezek alapján túlzás nélkül kijelenthető, hogy lengyel testvéreink vállán komoly felelősség nyugszik.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
