
A magyar csapat ezen az összecsapáson 11 percet játszott hátrányban, Románia egyetlen percet sem. A vereség összetörte a lányokat, a bronzmeccsen 20-12-re kikaptunk a szovjetektől, ezzel elúszott az éremszerzés. Két évvel később, 1975 decemberében Kijevben sikerült a visszavágás, Magyarország azon a meccsen 11-10-re nyert Románia ellen, szintén egy olyan mérkőzésen, amelyen a két bíró, a svéd Nielssen és Olsson játszotta a főszerepet. A két skandináv 30 másodperccel a vége előtt jogtalan hétméterest ítélt a románoknak, de az ellenfél a kapufát találta el.
Egészen döbbenetes, hogy miközben Olsson bíró a hetes megítélése előtt magyar szabaddobást jelzett, addig a másik sípmester a románoknak adott hetest.
Az ő szava döntött. Óriási szerencse, hogy a románok kihagyták a büntetőt. Ezen a világbajnokságon bronzérmes lett Magyarország és kijutott a montreali olimpiára. Az 1976-ban megrendezett olimpiai játékokon is játszottunk a románok ellen, a 20-15-ös magyar győzelem szintén a feledhetetlen meccsek közé emelkedett
A B-vb-re minősítették vissza Magyarországot
Ezek után hosszú szünet következett. Kilenc év telt el, amikor az 1985-ös világbajnokságon ismét találkozott egymással a két csapat. Csakhogy ez a B-világbajnokság keretein belül történt meg, mivel Magyarország – hiába lett ezüstérmes az 1982-es budapesti vb-n – azzal, hogy nem indult el a Los Angelesben rendezett olimpián, büntetést kapott az IHF-től.
Vb-ezüst ide, nagyszerű magyar válogatott oda, az IHF azzal büntette meg Magyarországot, hogy a női nemzeti csapatot leminősítette és a B-világbajnokságra száműzte.
Bár az 1985-ös B-vb-ről sikerült visszajutni az A osztályba, a hanyatlás már itt megkezdődött, s ez vezetett el odáig, hogy 1991-ben Magyarország a C-vb mezőnyében találta magát. Ezen a ’85-ös B-világbajnokságon a románok ellen úgy nyertünk 22-19-re, hogy a 45. percben még az ellenfél vezetett 17-14-re.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!