Továbbra is csúcson maradt az ezüst ára, már átlépte (nem először) az unciánkénti 70 dolláros szintet. A dolog érdekessége, hogy az óvatos becslések 2026-ra 64 dolláros árral számoltak, amit mostanában az elemzők 70–110 dollár közé módosítottak. Ettől persze még visszatérhet a nemesfém a várt 64 dolláros szintre, de a mostani árfolyamgörbe alapján elég stabilnak tűnik a 70 dolláros szint, sőt a konszenzus 75 dollár közelébe került.
Nem szabad persze elfelejteni, hogy az ezüst árfolyama sokkal nagyobb kilengésekre képes, mint az aranyé, így cseppet sem lenne meglepő, ha a következő napokban, hetekben nagyobb korrekció mutatkozna.
Az ezüst mellett az arany árfolyama is nagyon magasan áll, ma napközben unciánként 4477 dolláron kereskedtek a nemesfémmel. Ha grammra számoljuk át, ez 47 600 forintot jelent, a színezüst esetében ugyanez 750 forint.
Az arany 68 százalékos árfolyam-növekedést produkált az idén, az ezüstnek ennél nagyobb, 141 százalékos hozama volt. Mindezt a világgazdaság alakulásának, a vámháborúnak és az abból eredő bizonytalanságnak tudják be az elemzők. Ugyanakkor fontos, hogy az ezüst remek ipari fém, a gazdaság felfutása miatt nagyon megugrott iránta a kereslet. Ráadásul a nagy ezüstpiacokon (az arannyal ellentétben) nincsenek komoly tartalékok (lényegében ezért nagyobb az ezüst árfolyamának volatilitása).
A mostani növekedésben nyilvánvalóan közrejátszik az is, hogy a dollár az utóbbi időben elgyengült és a befektetők olyan likvid eszközökbe menekültek, amelyek biztosan értékállóak.
A helyzet azonban az, hogy amilyen gyorsan nőtt a két nemesfém ára, olyan gyorsan csökkenhet is (az ezüstnél különösen). Az ezüst idén is megmutatta, hogy a januári csúcs után márciusra erősen csökkent az ára. Más kérdés, hogy utána, jószerével kiigazítás nélkül, folyamatosan drágult.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!