„Jelentéktelenül kis mérték”

Apaksi atomerőműben 2003 áprilisában súlyos üzemzavar történt. Mivel a paksi a világ legjobban, legbiztonságosabban működő atomerőművei közé tartozott, az esemény a szakembereket és a közvéleményt egyaránt váratlanul érte. Ennek – és a nukleáris energiatermeléssel szemben fennálló meglehetősen elterjedt félelemnek – ellenére az esemény tálalása a médiában meglehetősen tárgyilagos maradt. Az összes cikk mintegy kilencven százaléka tényeken alapult, alig tíz százalékban jelentek meg szakmailag megalapozatlan vagy éppenséggel félelemkeltő szándékú írások.
Mégis, az alkalmazott folyamatok összetettsége, az üzemzavar körülményeinek bonyolultsága indokolttá teszi, hogy az események néhány sarkalatos pontját tisztázzuk most, amikor az üzemzavar első fázisa (maga az üzemzavar kialakulása és a helyzet stabilizálása) lezárult, de az okok teljes feltárása, a következmények felszámolásához vezető módszerek kidolgozása még csak megkezdődött.
A paksi atomerőműben 2003. március 29-én kezdték meg a 2. blokk éves főjavítását. A reaktort leállították, kivették a fűtőelem-kazettákat. A főjavítás egyik lépéseként tervezték a kazetták megtisztítását. A tisztítást a Framatom ANP francia–német cég által szállított eljárással és berendezéssel végezték a reaktortartályon kívül, de a reaktorcsarnokban található úgynevezett revíziós aknában. A 15 méter mély, vízzel feltöltött akna alján helyezkedett el a körülbelül öt méter magas tisztítótartály, amelyben egyszerre harminc fűtőelem-kazetta (a reaktor teljes töltete mintegy 350 kazetta) tisztítását végezték.
Április 10-én délután fél ötkor befejezték a harmadik kazettaadag tisztítását. A tisztítótartályban maradt kazettákat szivattyúval keringtetett vízzel hűtötték. Este 10 óra tájban a mérőműszerek, amelyek a tisztítóberendezés részei, radioaktív gázok szivárgását jelezték, a szivárgás az üzemanyag-burkolatok gázzáró tömörségének elégtelenségére utaltak. Fél tizenegykor a szellőzőkémény mérőrendszerei is jelezték a radioaktív nemesgáz-kibocsátás növekedését.
Április 11-én, hajnali négykor a tisztítótartály fedelét részben megemelték, a tartályt tartalmazó revíziós aknában a vízszint mintegy hét centiméterrel csökkent, ami arra utalt, hogy a felnyitás előtt a tisztítótartályban nem volt hűtővíz. A radioaktív gáz kibocsátása rövid időre megnőtt, de nem érte el azt a szintet, ami a környezetben élők számára bármi veszélyt jelentett volna.
Az üzemzavart ebben a fázisban az erőmű a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által 1990-ben bevezetett hétfokozatú skálán 2. fokozatúnak ítélte. Ez a besorolás az akkori ismeretek birtokában teljesen korrekt volt.
Április 16-án este nyolc órakor sikerült leemelni a tisztítótartály fedelét, s a revíziós akna vízrétegén át egy kamerát eresztettek a tartály fölé. A kamera képei alapján a vártnál súlyosabb helyzet tárult a szakemberek elé: mind a harminc megtisztított kazetta megrongálódott, deformálódott, néhány eltörött. Ekkor az üzemzavart átminősítették 3. fokozatúvá, azaz súlyos üzemzavarrá. Meg kell jegyeznünk, hogy az átminősítést nem a helyzet súlyosbodása, hanem a több napja fennálló helyzet pontos megismerése indokolta. Az üzemzavar továbbra sem jelent környezeti veszélyt (a lakosságra veszélyt jelentő balesetek a 4. fokozatnál kezdődnek), de a fűtőelemek sérülése már súlyos üzemzavar. A környezeti kibocsátások további csökkentésére a szellőzést szűrőkön átvezető útvonalakra terelték.
Többen felvetették a kérdést, hogy nem kell-e láncreakció megindulásától tartanunk. A KFKI Atomenergia Kutatóintézet és a BME Nukleáris Technikai Intézete által elvégzett független számítások egyaránt azt mutatták, hogy a rendszerben az elképzelhető legkedvezőtlenebb elrendeződések kialakulásakor sem jöhet létre kritikusság, azaz nem indulhat meg láncreakció.
Időközben – a biztonság növelése érdekében – a tartályhoz újabb mérő-ellenőrző műszereket és tartalék hűtőrendszereket telepítettek.
Az események pontos lefolyását ma még nem ismerjük. Ami egyre valószínűbb: a tisztítás elvégzése után a fűtőelemek hűtése elégtelenné vált, a fűtőelemkötegek melegedni kezdtek. A melegedés hatására egyre több hűtővíz kezdett forrni, a gőz még jobban kiszorította a hűtővizet. Néhány elem ekkor válhatott tömörtelenné, ekkor kezdődhetett meg a gázszivárgás. A tartály fedelének eltávolításakor bezúdult a tartályt magába foglaló akna hideg vize, s ez a hirtelen hűtés okozhatott úgynevezett vízsokkot, amely a fűtőelemek jelentős sérüléséhez vezetett.
A történtek elemzése hosszú időt vesz igénybe. Meg kell állapítani, hogy tervezési, kivitelezési, technológiai, eljárási vagy emberi hiba – alkalmasint több hiba egybeesése – vezetett-e a súlyos üzemzavarhoz. Komoly műszaki feladat lesz a mentesítő technológia megtalálása is, annak eldöntése, hogy mikor, milyen eljárással lehet a törmeléket biztonságosan kiemelni; hogyan, hová lehet a sérült elemeket elhelyezni.
Mind az okok feltárásában, mind a mentesítő eljárások jóváhagyásában nagy szerepe van az Országos Atomenergia Hivatalnak, amelynek egyik fő feladata, hogy az atomenergia biztonságos felhasználása felett őrködjék. (Természetesen a vizsgálat eredményeiből magának a hivatalnak is le kell majd vonnia a rá vonatkozó következtetéseket.)
Az üzemzavar eddigi lefolyásából néhány fontos következtetés már most levonható. A keletkezett anyagi kár igen jelentős. Visszavonhatatlanul tönkrement harminc fűtőelem-kazetta, a sérült elemek kiemelése, elhelyezése nagyon költséges folyamat lesz, a 2. blokk újraindítása késni fog, a villamosenergia-termelés kiesésének mértékét ma még becsülni is nehéz.
Ennél lényegesen kedvezőbb hír, hogy a környezetet – s bennünket, embereket – nem érte károsodás. Az üzemzavar jelentéktelenül kis mértékben növelte meg a környezetben élők sugárterhelését. A „jelentéktelenül kis mérték” az évi természetes sugárterhelés átlagának kevesebb mint tízezred részét jelenti. A természetes sugárzási háttér mindig, mindannyiunkat ér, és az időjárástól, napszaktól, a tengerszint feletti magasságtól, az adott körzet talajától és még sok egyéb tényezőtől függően tág határok között változik. A környezeti dózisteljesítmény egyetlen órára nőtt meg az átlagos háttér mintegy háromszorosára (ekkora növekedést eredményez egy-egy heves zápor is). Itt kell elismerően nyilatkoznunk két – az atomenergia alkalmazását nyíltan elutasító – zöldszervezet fellépéséről: a helyszínre siettek, méréseket végeztek, majd korrektül bejelentették, hogy nem találtak a természetes háttérsugárzás tartományát meghaladó értékeket.
A szerző főigazgató-helyettes, Országos Atomenergia Hivatal