A paksi üzemzavar tágabb összefüggései

Ami a paksi üzemzavar szakmai részét illeti: nincs egyetlen energetikus mérnök, sem az atomerőműben, sem a villamosenergia-iparban, aki műszaki szempontból elfogadhatónak tartana egy olyan veszélyes hőtermelő, kiégett kazettákon végzett, tisztító folyamatot, amelyben a hőegyensúlyt nem az atomerőművi alapfolyamattal egyenszilárdságú biztonságú hűtéssel biztosítják. Ezt minden energetikus mérnöknek tudni kell, különben nem kapott volna diplomát.
Együttérzéssel és sokat gondolok azokra az atomerőműves kollégáimra, akik, bár nem vettek részt a hibás döntésekben, most mégis, szakmailag és emberileg megalázva szenvednek, mert részeseivé váltak ennek a szerencsétlen ügynek. Ők is azok közé tartoznak, akik a „szovjet biztonságú” atomerőművet „nyugati biztonságúvá” fejlesztették és szívós munkával nemzetközi elismertséget szereztek az atomerőműnek, s a hazai közvélemény döntő többségével elfogadtatták a magyar energiatermelésben nélkülözhetetlen nukleáris energiatermelést. Ez a szakértelem csődöt mondott volna?
Igazán itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Ehhez lehetne segítség a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) jelentése is. A hazai média NAÜ-jelentésről közölt tájékoztatása azonban – szinte kivétel nélkül – a téma elbagatellizálását szolgálja. Íme a tartalmi összefoglaló, amelyet szinte minden sajtóorgánum közölt: a Framatom-ANP (FANP) tervezési hibája okozta az üzemzavart, a paksi atomerőmű túlzott bizalmat tanúsított a cég iránt, az Országos Atomenergia Hivatal alulbecsülte a konstrukció biztonsági jelentőségét. Ez az inkább egy sporteseményről szóló beszámolóba illő könnyed fogalmazás tökéletesen elfedi a lényeget, amelyet a 68 oldalas, interneten is nyilvánosságra hozott jelentés tartalmaz. Persze a közvélemény-formálók tudják, hogy az állampolgárok nagy többségének sem lehetősége, sem ideje nincs ilyen jelentéseket olvasgatni.
Ezért igen nagy felelősséget vállalnak azok, akik elfedik a bajt, hasonlóan azokhoz a szakmai szervezetekhez, amelyek most is hallgatnak. Tudomásom szerint a szakmai civil szervezetek közül egyedül a mi társaságunk adott ki nyilatkozatot még május 20-án, Helyre kell állítani a szakértelem tekintélyét az energetikában címmel. Ez is olvasható az interneten. Elsőként javasoltuk, az erőmű és az engedélyező hatóság érintettsége miatt, független külföldi szakértők bevonását a vizsgálatba. Nem, mintha a nyilvánosságra került sajtójelentésekből nem lehetett volna a hozzáértőknek világos képet kapni arról, hogy mi is történt. A NAÜ-jelentés mindenben alátámasztja korai állásfoglalásunkat, és udvariasan ugyan, de egyértelműen fogalmaz. A jelentés összefoglalójából most csak három dolgot emelek ki, az események mögötti háttér megvilágítására.
Az összefoglalás első mondata: „az üzemanyag-tisztító rendszer üzemeltetésének felelősségét átruházták a vállalkozóra. Az erőmű üzemviteli személyzete a vállalkozó (FANP) felé inkább a szolgáltató szerepét töltötte be, és nem viselt felelősséget a rendszer biztonságos üzemeltetéséért.” (Kiemelések tőlem: J. M.) Az OAH szerepét másodsoron, a tervezési hiányosságokat harmadsorban taglalja a jelentés összefoglalása. A jelentés ajánlásokat tartalmaz, amelyekben nemzetközi biztonsági előírásokra hivatkozik: 54 olyan előírást említ, amelyek az üzemzavarral összefüggésben sérültek.
Hogyan történhetett meg, hogy egy atomerőműben az üzemeltetés oszthatatlan felelősségét átruházzák egy vállalkozóra? Hogyan cserélődhettek fel a szerepek: egy külső vállalkozó üzemeltet, s az üzemeltető szolgáltat? Hogyan lehetséges az, hogy a független hatóság ezt nem akadályozza meg? Ezek azok az alapkérdések, amelyekre választ kell adni.
A bajok gyökere a villamosenergia-ipar globalizálódásában (privatizációjában és liberalizációjában) keresendő, abban, ahogyan ez hazánkban megvalósult. Az energiatermelés és -szolgáltatás „fizikai útjai” helyett nálunk is a kereskedelmi „szerződéses utak” kerültek előtérbe, miközben a tényleges műszaki-technikai háttér, ezzel együtt a biztonság kérdése másodrangúvá vált. A piaci-kereskedelmi folyamatok virtualizálódtak, elszakadva az energetikai reálfolyamatoktól. A piaci szereplők céljai alapvetően eltérnek a klasszikus üzemeltetési céloktól: a szolgáltatás helyébe a profitszerzés lép. Ezen globális folyamatok és következményeik a kaliforniai eseményekben, az Enron-megabotrányban, az idei, szinte hihetetlen mértékű európai villanyár-ingadozásokban, s az utóbbi időben az amerikai ellátási zavarokban is tetten érhetők. Hatásai a liberalizált magyar villamosenergia-rendszerbe is begyűrűztek. A villamosenergia-termelés klasszikus modellje a gararantált biztonságra és a legkisebb költség elvére épült, ezzel szemben a liberalizált villamos rendszerben a célfüggvény a profit maximalizálása lett.
Igaza van Petz Ernőnek, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatójának, aki „paksi szindrómáról” beszél, s cikkében bemutatja azokat a sajnálatos folyamatokat, amelyek valószínűsíthetően vezettek a kialakult helyzethez (Magyar Nemzet, 2003. május 9.). Ezek: a vezetőcserékben megnyilvánuló közvetlen politikai beavatkozás, a dolgozók és a vezetők közötti bizalomvesztés, a szakmailag alkalmatlan vezetők által támogatott úgynevezett üzleti szemlélet uralkodóvá válása, ami az atomerőmű szervezetébe integrált tevékenységek – gyakran egyéni érdekeket szolgáló – „kiszervezésével”, különálló kft.-knek történő átadásával kezdődött. Gyakorlattá vált, hogy az atomerőmű által is megoldható feladatokat teljesen, vagy az indokoltnál nagyobb mértékben idegen kivitelezőknek adták át.
Így kerülhetett sor arra is, hogy az üzemzavarra vezető tisztítási folyamat tervezését, s ami még súlyosabb, az üzemeltetését is külső vállalkozónak adták, miáltal a megoszthatatlan üzemviteli-biztonsági felelősség szerződéses kereskedelmi kapcsolattá degradálódott, mintegy kikerült a technológiai folyamatból, az üzemvitel látóköréből. A biztonság helyére a profitérdekek kerültek: „megbízotti” oldalról a minél olcsóbb megoldás, „megbízói” oldalról a karbantartási idő rövidítése, a minél előbbi üzembe helyezés, ami a hatósági engedélyezést is negatívan befolyásolta. Már nem a biztonságos feladatmegoldásról, hanem szerződésteljesítésről esik szó. A felelős mérnöki munka helyébe a közvetítői, kereskedelmi, ügyintézői (ügynöki) feladat lép (sajnos az egész energetikában). A politikaformáló állami tulajdonos és a hatóság pedig asszisztál ehhez a káros folyamathoz.
Az üzemzavar súlyos következményei a jelentős közvetlen anyagi kár (tönkrement üzemanyag-kazetták ára és az elhárítás költségei) mellett, az igen hosszú ideig tartó termeléskiesésben és a nukleáris villamosenergia-termelés iránti bizalom megrendülésében jelentkeznek.
Az üzemzavar legsúlyosabb következménye a lakossági közbizalom megrendülése, ami hosszú időre megnehezíti a hazai villanytermelésben nélkülözhetetlen nukleáris energiatermelés alkalmazását és fejlesztését. Sajnos az üzemzavar, és részben annak kommunikációja tálcán kínálta a lehetőséget a nukleáris energiatermelés ellenzőinek a „nukleáris moralizálásra”, az atomerőmű lejáratására, a komolytalan „helyettesítő energiaforrások” propagálására, a lakosság félretájékoztatására energetikai kérdésekben.
A közvetlen kár mintegy 1,5 milliárd forintra, a termeléskiesés veszteségei naponta mintegy 50 millió forintra becsülhetők; másfél éves helyreállítási idővel számolva ez 27 milliárd forint. A közvetlen anyagi kár remélhetőleg áthárítható lesz a vállalkozóra, a többi a magyar villamosenergia-rendszert terheli. Az üzemzavar következményeire (is) hivatkozó gyors villanyáremelés rávilágított az állam által cserbenhagyott hazai villamosenergia-rendszer sérülékeny voltára és ízelítőt adott abból, hogy mi vár a magyar lakosságra a liberalizált árampiacon.
A paksi üzemzavar miatti, hosszú ideig tartó termeléskiesés közvetlenül a közüzemi villamosenergia-piacra fejti ki kedvezőtlen hatását, mivel e piac az állami (MVM Rt.) tulajdonú paksi atomerőmű termelésére alapoz. A termeléskiesés pótlása részben hazai kapacitásokból vagy importból lehetséges. A hazai rendszerben azonban nincs megfelelő nagyságú és minőségű üzembiztonsági tartalék, mert az 1994-ben kidolgozott megújító erőmű-építési programot nem valósították meg, helyette a rendszert szétprivatizálták, s olyan liberális villamosenergia-törvényt fogadtak el, amelyben nincs tényleges felelőse az ellátásbiztonságnak. A privát termelők nem érdekeltek a rendszer-szempontok érvényesítésében, az ellátásbiztonság fenntartásában, a (még) állami tulajdonban maradt MVM-et pedig megfosztották felelős funkcióitól, anyagi eszközeinek nagy részétől, kereskedő céggé degradálták.
Az importnak nemcsak a korlátozottan rendelkezésre álló határkeresztező távvezeték-kapacitás szab határt, hanem az is, hogy annak egy részét, a piacnyitást követően a feljogosított fogyasztók lekötötték. Mindkét helyettesítő forrás drágább, mint a paksi termelés. Különböző okokból az import villany ára is növekszik. Egyre világosabban látszik, hogy mi lehet a következménye a közüzemi szektorban a termelői árak liberalizálásának, amit a rossz villamos energia törvény 2004-re irányoz elő, s ami a kaliforniai villamos rendszer összeomlásának is egyik lényeges kiváltó oka volt.
A már bejelentett és a várható villanyár emelések az energiapolitika hiányát, a hatósági árszabályozás teljes csődjét mutatják. A liberalizálás következtében a „gyeplő” mára kiesett a kormány kezéből, s a multik diktálnak. A paksi üzemzavar sajnálatos következményeit a lakosságra hárítva azt a látszatot keltik, mintha nem létezne más megoldás. Sőt a költségvetési hiány egy részét is – hamis EU-hivatkozással – villany ÁFA emeléssel tervezik pótolni.
Az MVM valóban az elmúlt évek hibás energiapolitikájának nagy vesztese volt, mivel a nagyrészt indokolatlan áremelések hasznát a privatizált termelő és áramszolgáltató társaságok kapták. Az MVM helyzetét azonban nem a lakosság kárára, a fogyasztói ár emelésével kell rendezni, hanem az extraprofitot realizáló termelő és szolgáltató privát társaságok rovására kell javítani. A paksi üzemzavar következményei csak akkor rontják az MVM helyzetét, ha a liberalizált piac privát szereplői továbbra is, kivételes elbánásban részesülnek. A jelenlegi árszínvonalat figyelembe véve még árcsökkentés esetén is reális lehetőség volna a termelés-elosztás-szolgáltatás vertikumának teljes nyereségét igazságosabban elosztani.
A paksi üzemzavar tehát nemcsak önmagában, hanem a teljes villamosenergia-rendszer összefüggésében vizsgálandó, a tanulságokat is teljes körűen kellene levonni. Jelképesen szólva: nemcsak a sérült üzemanyag-kazetták, hanem, a magyar villamosenergia-rendszer romjai is a tisztító tartály alján vannak. Az egész rendszert fel kellene emelnünk, legalább arra a színvonalra, amelyiken volt, amíg nem késő. Ezt a magyar társadalom összefogásával a magyar mérnököknek kell végrehajtani. Ez a politikai és szakmai elit közös felelőssége. Vessünk közösen gátat az energetika negatív folyamatainak, a kialakult drámai helyzet legyen egy új összefogás kezdete.
Elengedhetetlen, hogy az ország társadalom- és gazdaság-politikáját a közösség érdekeinek, a közjó szolgálatának rendeljék alá. Az államnak, a közszolgáltatások területén, a szabad verseny viszonyai között is vissza kell nyernie nemcsak szabályozó erejét, de erős tulajdonosi piaci jelenlétét is, hogy elláthassa hagyományos közérdekű gazdaságfejlesztési és szociális feladatait.
Az Országgyűlés sürgősen tűzze napirendre a kialakult helyzetnek megfelelő olyan új energiapolitika kidolgozását, amely közösségi érdekű választ ad az energiaellátás és az energia-közszolgáltatások felhalmozódott feszültségeire. Erre támaszkodva energiatörvényt kell alkotni, és felül kell vizsgálni az ágazati energia törvényeket. Olyan közszolgáltatási, lakossági energia-árrendszert kell kialakítani, hogy a fogyasztókat csak az elviselhetőség határáig terheljék az új tarifák. Ennek megfelelő szociális jellegű tarifákat is hatályba kell léptetni. Törvényileg kell biztosítani a valóban hatékony fogyasztóvédelem létrejöttét, és működését. Az energia közszolgáltatások védelmében a további privatizációt deklaráltan meg kell szüntetni, az állami tulajdonban maradt energetikai vagyont meg kell őrizni. Törekedni kell egy nemzetközi méretekben is erős, versenyképes, egyenrangú piaci szereplőként működő, nemzeti energetikai társaság létrehozására.