Hellyel, közzel

Próbáld elengedni. A tanatológiában visszatérő mondat ez. A tanatológia – vagyis a halálpszichológia – szerint a gyászmunka egyik fontos lépése: elengedni a halottat. Ha ment, hadd menjen. Nem szabad görcsösen ragaszkodni hozzá. Görcsösen itt tartani. Ami a művészet: egyidejűleg elengedni és emlékezni rá.
Elengedni vagy itt tartani. Menni vagy maradni. Az életben is visszatérő kérdés ez. Miképp a metafizikai mélységű időt a mulandóság és az örökkévalóság egyaránt jellemzi, azonképp a helyhez való viszonyunkat is sajátszerű kettősség fémjelzi. Mind a helyelhagyás, mind a ragaszkodás a helyhez: metafizikai archetípus.
Csak út van, mert otthon maradni ugyancsak út. Egy a választható utak közül. Csak hely van, mert távol lenni az otthontól is hely. Odüsszeusz sohasem akart meszsze jutni, távolra kerülni, nem volt ő se Magellán, se Drake. Ő a honvágyó, hazavágyó ember archetípusa, kinek lelki szemei előtt a hullámhegyeken túl – Operencián is – a szorgalmatosan szövögető Pénelopé lebeg. A misszionárius ellenkezőképpen gondolkodik. Ő épp az otthon, a kikötő ellenében határozza meg saját útját, földi pályáját. Az apostata: hitehagyott. Vajon a hitéért otthonát elhagyó mi? Domostata? Szent Ferenc egyike a legnagyobb domostatáknak. Saját szellemi papságáért otthagyott csapot-papot, s ment a maga útján. Sohasem akart visszatérni oda, ahonnét indult. A pontba, melyből kiindult.
Ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk széles e világban, előbb értenünk kell, ki miért van ott. Ahol van. Olcsó demagógia például ráfogni a hajléktalanra, hogy ni, egy Szent Ferenc. A hajléktalan ti. nem azért szegény, mert lelkileg oda jutott, hanem azért, mert szociálisan jutott oda. Ő nem elmenni akart, hanem megtérne, hazatérne folyvást. Őt senki sem engedte el, csak épp a társadalom megengedte, hogy ilyen helyzete legyen. Ám ugyanígy olcsó demagógia megkövetelni a lakótól, hogy távozzék, ossza szét vagyonát a szegények között, s költözzék Isten szabad ege alá. Mert meglehet, az ő útja a szent ragaszkodás.
Odaadók, eltávozók, messzeringók és távolba látók nélkül semmire se jutott volna az emberiség. De ragaszkodók, gyűjtők, halmozók, könyvtárosok, restaurátorok, muzeológusok és archivátorok nélkül is elvesztünk volna. Mert emékezet híján veszett a szentség.
A vadászó fürkész távol, s a tűzhelyteremtő közel, jang és jin, férfi és asszony tesz ki egy embert. Egymásra vagyunk utalva. Rögtön jövök – áll a bolti táblán. Viszontlátásra – áll a pult fölött. Feltámadunk – áll a fejfán. Hellyel, közzel. Közel s távol. Egymásra vagyunk utalva. Ki inkább itt marad, arra utal, ki megy. S ki inkább elment, utal arra, ki mégiscsak marad.