A tagadás politikája

Megszokhattuk már, hogy a jelenlegi kormány előszeretettel tünteti fel magát a nemzeti értékek védelmezőjének, még akkor is, ha történetesen semmilyen értelemben nem folytatója a magyarság legjobb hagyományainak. Akármit hirdessenek is magukról Kovács Lászlóék, egy biztos: következetesen rombolnak minden olyan értéket, amitől egy ember jól érezheti magát családjában, településén vagy éppen tágabb környezetében, hazájában, kontinensén.

Könnyen meglehet, hogy a készülő európai alkotmányba, egészen pontosan annak preambulumába azért nem kerül be a kereszténység jelentőségét méltató utalás, mert Európában akadnak kormányok, amelyek feleslegesnek, túlzottnak, esetleg kirekesztőnek tartják az effajta erőfeszítéseket. Motivációik, indokaik azonban kizárólag rájuk tartoznak, nekik és nem másoknak kell számot adniuk a történtekről. Miután ebben a kérdésben kontinensünk erősen megosztott, szögezzük le, hogy a magyar kormányra ebben a kérdésben nem nehezedik nyomás, dönthetnének kényükre-kedvükre. Érvelhetnének úgy, mint például a lengyelek, akik a kétezer éves kereszténység védelmében partnereket és pártfogókat keresnek Európa-szerte. A visegrádi együttműködés zátonyra futtatásában főszerepet játszó Medgyessy-kormány azonban ebben a tekintetben sem támogatja Varsót.

Az üggyel kapcsolatban nemrég maga Kósáné Kovács Magda is megnyilatkozott. Aligha meglepő, de szerinte szó sem lehet a kereszténység megemlítéséről, pártja „Európa sok országával, modern demokratikus pártjával összhangban” elutasítja az alkotmányba emelést. Az elemi logika szabályai szerint mindez annyit tesz, hogy a kereszténység nem modern, legalábbis valami meghaladott minőséget jelent. Kósáné nyilvánvalóan arra célzott, hogy a jézusi gondolat tehertételként nehezedik a szocialista álombrigádok által felvázolandó, szép új világ alkotmánytervezetére.

A legutóbbi népszámlálás tanúsága szerint Magyarországon több ember kötődik valamely történelmi egyházhoz, mint azt előzetesen bárki is gondolta. Miután a mindenkori magyar kormánynak magától értetődő kötelessége, hogy a nemzeti közakaratot képviselje az európai jogalkotási folyamatban, nem lehet vita tárgya, hogy a honi katolikusok, reformátusok, evangélikusok és mások többségi akaratának megfelelően támogatnia kellene az európai alkotmány tisztességesebb változatát. A Medgyessy-kormány első nagy mulasztása, hogy semmibe veszi a Magyar Köztársaságban élők kinyilvánított akaratát. A másik mulasztás nem kevésbé méltánytalan. Azzal, hogy a kereszténység lenullázását követelők táborához csatlakozott, a kormány nemet mondott mindenre, ami Nagy Konstantin óta Európát mai képére formálta. Hiszen joggal kérdezhetjük, miből származik maga az európai gondolat, amely – legalábbis retorikai értelemben – alighanem a leggyakoribb szókapcsolat Brüsszelben és Strasbourgban. Miből táplálkozik a kontinens megannyi szellemi mozgalma, az Európára oly jellemző örök megújulási készség – a gótika, a reneszánsz, a reformáció és a többi? És létrejöhetett volna-e az antitézis, a szocializmus és a liberalizmus, ha tézisként annak előtte nincs európai kereszténység?

Mindezek után már csak két kérdés maradt. Mit gondol minderről az MSZP hívő tagozata? Egyáltalán megvannak-e még, vagy antitézisként elmerültek a mélyben?