Angyalisziget félti a nyugalmát

Nem sok pontja akad már a földnek, ahová nem értek el a civilizáció vívmányai, ahol nincsenek autók, bevásárlóközpontok, de még egy fia bank sem. Hazánkban is találunk olyan zugot, ahová egyelőre csak a villamos energia jutott el. Igaz, ez a földdarabka csak csónakkal közelíthető meg, minthogy egy szigetről van szó.
A ráckevei Duna-ág köztudomásúan hazánk egyik legszebb vidéke. Talán még a helybeliek sem ismerik igazán minden zegzugát, az utazó számára pedig az öblökkel szabdalt, dús növényzetű táj szinte kiismerhetetlen. Azt persze nem mondhatnánk, hogy ez az idillikus környezet magától jött létre, hiszen a Duna szabályozásának köszönheti létét. A Csepel-szigettől délre egészen Tasig a folyó mellékágát két zsilip közé zárták, s így a víz szintje kisebb ingadozással, de állandó. Errefelé utoljára 1956-ban láttak árvizet, amikor az áradat mindent elsöpört, s meg sem állt Kecskemétig.
A Nagy-Duna felől ma már magas gát védi az alföldi tájat. Az ehhez szükséges földet a part menti területről kotorták, helyén kubikgödrök csúfolkodtak. Ám a horgászokat egy cseppet sem érdekelte, mi van a hátuk mögött, ők csak a vizet fürkészték. Az akkori tulajdonos a vízügyi igazgatóság volt, s vezetői a hatvanas években úgy döntöttek, tartós használatra bérbe adják a területet a pecázóknak. A part menti sávot felparcellázták, s az ötven négyszögöles telkekért évi ötven forintot fizettek a szerencsés bérlő elvtársak és elvtársnők, akik néhány év múlva élhettek elővásárlási jogukkal, és ötéves futamidejű részletre, ötezer forintért megvásárolhatták a földet. A gödröket feltöltötték, s a zsebkendőnyi telkekre nyári lakok kerültek, a vízre stégek épültek. Ezeket azóta elbontották. Az állóvízbe halakat telepítettek, s egészen 1978-ig – a nagy halfogásokat leszámítva – eseménytelenül teltek a nyarak. Akkor megszűnt az elidegenítési tilalom, de nem sokan éltek a lehetőséggel, hogy eladják értékes ingatlanjukat, s ez az elmúlt huszonöt évben sem volt másként. Így a tulajdonosok zöme idős ember, akik közül jó néhányan már télen is csak nagy havazáskor menekülnek vissza városi otthonukba.
Földváry László még bérlője volt a telkének, s máig az akkor, majd negyven éve épült faházat toldozgatja-foltozgatja. Most éppen új lambériát szögel a manzárd tetejére. Nem szívesen megy vissza a városba, néha a felesége és az unokák kedvéért megteszi, de mióta nyugdíjas, minden évben elhatározza, hogy végleg kinn marad, akár esik, akár fúj. – Itt télen olyan csend van, hogy hallani, ha hull a hó – jegyzi meg mosolyogva, majd elbüszkélkedik az idei legnagyobb halfogással. Fénykép is készült, amelyen Laci bácsi látható a tizennyolc kilós, egy méter nyolccentis hal társaságában. S aki járt már erre, megérti a ragaszkodást. A part mentén a házak kerítésétől ápolt gyep fut a víz felé, amely fölé hatalmas fűzfák borulnak, a gondozott kertekben aprócska házak, meghitt, árnyékos teraszokkal. Elvétve akad olyan telek, amely gazdátlannak látszik. Viszont egyre több új, minden kényelmet kielégítő, télen is lakható ház épült, s nem ritka, hogy két egymás melletti telket egyesítettek.
Nádasi Sándor az elsők között volt, aki a hetvenes évek végén vevőként járt erre. Akkor kétszázötvenezer forintért jutott hozzá a vízparti telekhez, amelyen egy kőház állt. – Régen a parton ilyenkor minden ház előtt égtek a tüzek – mondja kicsit szomorkásan, majd hozzáteszi: – Ma inkább bemennek tévét nézni.
Ahogyan a parton a házak, úgy követik egymást a vízen a stégek, mellettük ladikok himbálóznak. Többnyire ütött-kopott lélekvesztők. Elvétve hallani motorzúgást a víz felől, itt még fontos kellék az evezőlapát. A szemben lévő part látszólag olyan, mint ennek a tükörképe. Fából ácsolt stégek, dús növényzet, beljebb kis házak. Csakhogy mindez egy szigeten van, ahová nem egyszerű az átjutás. A törökök elől ezért is menekültek Keve lakói a szigetre, ahol sikerült megbújniuk, amíg a hódító hadak elvonultak. Az Angyalisziget ekkor kapta nevét, mivel a szerencsés megmenekülést az angyaloknak tulajdonították. Ezek a jótét lelkek a töröktől ugyan megvédték a szigetet, ám ma a tolvajokkal szemben hatástalanok. Tavaly télen százhúsz betörés történt.
A révészt nem könnyű megtalálni a helybeliek segítsége nélkül. Van, aki nem is tud róla, a tábla pedig, amely a gát felőli útról érkezőnek egykor jelezte, honnan indul, már olyan ütött-kopott, hogy képtelenség kibetűzni rajta a feliratot. Pedig a kék csónak hétvégente minden fél órában átpöfög a túlsó partra. A keddi szünnapot leszámítva a hét többi napján óránként megy, már persze, ha akad utas. És ritkán akad. A szigetiek saját ladikjaikkal közlekednek, télen a bátrabbak gyalogszerrel kelnek át a befagyott vízen, de nem ritka a kutya húzta csónak sem. Az ötvenhektáros terület egykor királyi birtok volt, mezőgazdasági terület, ma ötven telek található rajta. A legnagyobb – kétezer négyzetméter – Szabó Kálmáné, aki itt született a szigeten, miként az elődei is több generáció óta. Már a dédapja is ezt a földet művelte, és állatokat tartott. – Mezőgazdásznak tanultam, gazdatiszt akartam lenni, de Rákosi közbeszólt – meséli, miként részletesen beavat abba is, hogy az édesapja hogyan keveredett haza a második világháborúból súlyos haslövéssel, s bár több évig lábadozott, végül is több mint kilencven évig élt.
S mi tagadás, lehet valami gyógyereje a szigetnek, hiszen az éppen egy fűvel jól megpakolt kocsit toló, csont és bőr Kálmán bácsi is úgy fest, mintha nagybeteg volna, holott állítása szerint makkegészséges. Csak a foga fájt néha, de mióta az összeset kihúzatta, semmi baja. – Úgy megerősödött az ínyem, hogy még a mogyorót is elrágom – állítja. Túl a hetvenen keveset alszik, és ahogy mondja, akkor pihen, ha dolgozik. Kálmán bácsinak a szigeten túl is vannak földjei, de rettentő boszszús, mivel a kárpótlás során több tagban, egymástól nagy távolságra kapta vissza a jussát. Így kedden és csütörtökön itt hagyja a két fiára a szigeti birtokot, és a távoli holdakat műveli. – Mások nem szeretnek dolgozni. Amit megtermelek, mire betakaríthatnám, ellopják – panaszolja. Ám, hogy az itteni földben mit termelnek, annak talán csak a jóisten a megmondhatója, mert látszatra úgy fest, mintha ott minden magától nőne.
Ami persze nem baj, hiszen ezen a szigeten a természet és az ember olyan ritka találkozásának lehetünk tanúi, amikor a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Voltaképpen egy összefüggő, szépen gondozott ősparkban járunk, ahol a kerítések nem látszanak a növényektől, s még a telefonpóznát is birtokba vette a futóakác. A telkek között a sziget túloldalára keskeny, növényfal szegélyezte sikátorok visznek át.
Északi végét a helyiek lagúnaként emlegetik, mivel a sűrű nádassal borított víz kettészeli a szigetet, s pár éve még egy kidőlt fán száraz lábbal át lehetett jutni a pár méteres vízsávon. Fa híján elengedhetetlen a csónak, ha valaki a cölöpökre épült házakhoz igyekszik. A szemetet egy uszályon szállítják el, amely gyakori kikötéssel öszszeszedi a partra tett zacskókat, zsákokat.
Szerdán és szombaton látványosságszámba megy a régi vásárok hangulatát idéző csónakos piac Ráckevén. A környék lakói lélekvesztőikkel érkeznek, s az élő állattól, a kínai bóvlin át a lábasig minden kapható.
Az Angyalisziget lakói azonban egyetlen szolgáltatást vehetnek igénybe, jelesül Aranka Hörpintő nevű büféjét, ahol hivatalosan palackozott italok kaphatók, de a családias légkörben olykor kerül az asztalra a gazdasszony főztjéből is. A szállítás sem egyszerű, Aranka megtanulta, hogyan jut át egyik partról a másikra egy evezőlapáttal. A révész stégjén kipakolja az üres rekeszeket, majd visszamegy, ha a szállítók meghozták az árut. Nagy könnyebbség lesz számára, ha megérkezik a csónakra a vágyott motor, hiszen szeles időben igen elveszettnek érzi magát egyedül a vízen. Tervei szerint végleg kiköltözik a szigetre, ahogyan megtették ezt már jó néhányan olyanok is, akik innen járnak dolgozni Budapestre.
Félő azonban, hogy idővel egyre többen jönnek, s hozzák az igényeiket, közműveket és boltokat akarnak, s akkor vége a paradicsomi idillnek. Szabó Sándor, a ráckevei önkormányzat műszaki osztályának munkatársa szerint viszont a rendezési terv kellő biztosítékot nyújt arra, hogy az Angyalisziget olyan angyali maradjon, amilyen ma.