Az élet iskolája

Magyar Bálint nem az egyedüli közszereplő, aki ma értetlenül áll a külföldről importált tananyag és módszerek előtt. A demokrácia és haladás jegyében jelentkező pedagógia nem váltja be százéves ígéreteit, nem képez kultúrembereket, legtöbb esetben még kíváncsiakat sem. Az egyik ürügy persze kézenfekvő: nem kultúrára képez, hanem a mindennapi életre, ami már magában is ellentmond a szókratészi tannak és az abból származó görög–római paideiának, még a későbbi ideáloknak is. A „mindennapi életre” való tanítást a mindennapi élet végzi el, nem szükséges ehhez olyan tárgyakra összpontosítani, mint háztartási gyakorlat, fiúk és lányok kapcsolata, szexuális bevezetés. Közben kimarad a történelem, földrajz, irodalom. A New York Times szerint a Chicago környéki középiskolások negyven százaléka képtelen rámutatni a térképen Chicagóra. Hetenként ülnek össze a tanügyi hatóságok, hogy „megreformálják” az anyagot, és rávegyék a fiatalokat, hogy érdemes a tantárgyakat studírozni: de felső bátorítás és tanrend nélkül a diákok félreválasztanak a négy év alatt.
Mi is a félrenevelés alapelve, amelyet Magyar Bálint és kollégái félreértenek?
Az amerikai iskola, főként John Dewey pedagógiai befolyása alatt, nem kultúrára nevel és irányít, hanem az amerikanizálódásra, vagyis a minden égtájról érkező népesség összegyúrására (olvasztótégely-elmélet), így óhajtják megalkotni a jövő ideális társadalmát, amely főleg politikailag és gazdaságilag válik le az európai (görög–római) modellről, sőt az ellen fordul, mint ezt Rumsfeld védelmi miniszter ki is jelentette, amikor a régi Európáról beszélt. A tananyag ebbe az elgondolásba illeszti be az új generációkat.
A másik elv a siker. A tanuló korán elsajátítja ezt az ideált. A lázadó persze kitűnik, de mivel a demokrácia tiltja a megkülönböztetést, ő magánúton szerzi be a magasabb tudást, vagy pedig tömegemberré válik. Az is gyakori, hogy a drog felé fordul, azt gondolván, ott vár rá a „felvilágosodás”; esetleg később, harmincévesen kivándorol valamelyik kultúrrégióba: Firenzébe, Párizsba, sokszor Indiába vagy Tibetbe, ahol levetkőzi az amerikai mezt, és olcsó hindu misztikát sajátít el. Amerika számára fölöslegessé vált.
Jellemző, hogy ezeket a fiatalokat a sérült elméjűekkel együtt „kivételes” (exceptional) kategóriában nevelik, mivel elütnek a tömegből. A terminus technicus maga mutatja, hogy negatívumról van szó: a kivételesnek nincs helye egy egészséges társadalomban. Ez utóbbi egyébként azokból tevődik össze, akiket kollektíven nevez „magányos tömegnek” a szociológus David Riesman, rámutatva arra, hogy egy elitet megtagadó nép hamarosan a konformizmus rutinjába esik. Hiányoznak azok a légzőcsatornák, amelyeken keresztül elérkezik hozzá az emberi közösség értéke és küzdelme. Ezt John Dewey és követőinek százezrei úgy akadályozzák meg, hogy a tantermet laboratóriumként értelmezik, ahol a gyermekek demokráciát tanulnak. Az eredmény a jól működő társadalmi szerkezet, amely azonban rövidesen gépezetté válik, és elfojtja a képzelőerőt, az ortodoxiát megkérdőjelező impulzust. Magyarán a lelket.
Magyar Bálintot és ideológus társait be kellene ültetni egy ilyen középiskolába, hogy lássák, min ügyködnek. Ezt tettem annak idején én is, hogy megértsem diákjaim sekély teljesítményét, nem létező kultúrszomját, bizalmatlanságát az iskola iránt, amely alig műveli őket, és ahol szükségtelenül töltenek éveket. Talán az elszántabbak ezért is vesznek fegyvert kezükbe, és mészárolják le társaikat, tanáraikat. A bizalmatlanság persze kölcsönös.
A pedagógiai menedzserek válasza ismert: manapság az iskola feleslegessé vált, helyét és szerepét átvette a tömegkultúra, elsősorban a képernyő. Ez mindent közvetít, ami hasznos tudás… Egy pillantás a televízióra, megmutatja, hogy ez a nézet hamis, és ahogy a fiatalnak életbevágóan fontosak a szülei, annyira lényeges az iskola, a mélységet kereső tanrend, a múlt és jelen kulturált értelmezése.
A magyar közoktatást még ki lehet emelni bajaiból, de az út nem az idegen és csődbe ment modellek bálványozásán át vezet.