Szétzilálja a Medgyessy-kormány a polgári kabinet által rá hagyományozott, jól működő családtámogatási rendszert, eredményes családpolitikát – jelentette ki napirend előtt a parlamentben Harrach Péter (Fidesz). Mint mondta, a jelenlegi kormány nem egy jövőkép alapján, hanem rövid távú érdekek mentén állítja össze programját, és nem családban gondolkodik. A politikus a családok romló helyzetéről szólva a gazdaság rossz működését említette. Közölte: a jövő évben a reálkeresetek a kisjövedelműeknél csökkennek, a közepes keresetűeknél stagnálnak, míg a nagy jövedelemmel rendelkezőknél emelkedni fognak. Az árak viszont – emelte ki – jelentősen nőnek. Hozzátette: az áfakulcsok változása érinti a gyógyszerárakat, a tömegközlekedés, az energia és a víz árát is. Harrach bírálta, hogy a családi adókedvezmény elértéktelenedik, az egészségügyi hozzájárulás ellenben emelkedik. Válaszában Vojnik Mária, az egészségügyi tárca államtitkára leszögezte: a kormány elleni támadásra nem lehet ürügy a családtámogatásnak és a gyermekek után járó támogatások ügyének felemlegetése egy ellenzéki képviselő részéről. Összehasonlításként azt mondta, az Orbán-kormány a legalább három gyermeket nevelő átlagos polgári családokat támogatta, míg a jelenlegi kabinet arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden gyermeknek egyenlő esélye legyen a boldogabb jövőre.
Fodor Gábor (SZDSZ) a Fidesz által bírált oktatási törvény titoktartási kötelezettségre vonatkozó része mellett érvelt napirend előtt. Mint mondta, a gyermekeknek is vannak jogai, nem lehet őket pusztán a szülő függvényének tekinteni. Sokszor – folytatta – a szülővel szemben kell érvényesíteni ezeket a jogokat a gyermek érdekében. Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a gyermekneveléssel kapcsolatos szülői jogok bármilyen módon sérülnének a módosítással. Erre reagálva Szabados Tamás oktatási államtitkár azt hangsúlyozta: itt nem jogi kérdésről van szó, hanem két világnézet összecsapásáról.
Megkezdte az Országgyűlés a postáról szóló törvényjavaslat vitáját, amelyben Kovács Kálmán hírközlési miniszter elmondta: a jogszabály hatósági megállapítást ír elő a monopol szolgáltatók díjaira, az egyéb díjtételeket pedig a ráfordítások mértékéhez köti. Arról is szólt, hogy az ügyfélszolgálatokat fenntartják, és a küldemények naponkénti begyűjtését, illetve házhoz vitelét is tartalmazza a törvényjavaslat. Kovács kiemelte: a postát fel kell készíteni 2009-ig, a postaszolgáltatás piacának teljes megnyitásáig a versenyhelyzetre.
Az ellenzék a vitában élesen bírálta a javaslatot. Szabó István (Fidesz) kifogásolta, hogy a szakminiszter a szolgáltatást felügyelő testület tagjait korlátlan joggal nevezheti ki vagy mentheti fel. Az MDF szerint a javaslat nem a nemzeti érdekeket szolgálja. Fülöp István attól tart: a gazdaságosság érdekében a szolgáltató a kistelepülések postáit zárja majd be. Az MDF egyetért a posta fokozatos liberalizációjával, ám szerintük 2009-ig javítani kellene a vállalat pozícióit, amely több mint 40 ezer embert foglalkoztat.
A pártok képviselői támogatták az elektronikus hírközlésről szóló törvényjavaslatot, az ellenzék azonban módosító indítványokat fog benyújtani. A parlagfű elleni védekezés érdekében felállított eseti bizottság jelentésével kapcsolatban szinte teljes egyetértés alakult ki.
***
Szili a miniszterelnökre hárította a felelősséget
Kiss Péter kancelláriaminiszternek a kormányfő megbízásából tett megkeresésére utasította vissza az Országgyűlés elnöke Szijjártó Péter (Fidesz) interpellációját hétfőn a parlamentben. Ezt Szili Katalin tegnapi közleménye tartalmazza, megjegyezve: ebben a ciklusban eddig hét alkalommal történt ilyen eset. A házelnök indoklása szerint 2000. február 24-én az ügyrendi bizottság hozott egy állásfoglalást, amely így hangzik: „Ha az interpellált úgy ítéli meg, hogy az adott interpellációval, kérdéssel, illetve azonnali kérdéssel kapcsolatosan visszautasításra okot adó körülmény áll fenn, akkor azt az elnök tartalmi vizsgálat nélkül visszautasítja.” Szijjártó Péter elmondta: szeptember 8-án a hétfőivel szinte megegyező kérdésekkel nyújtott be interpellációt a miniszterelnökhöz, és akkor Kiss Péter válaszolt erre. Akkor is arról érdeklődött, hogy a kancellária tervezi-e a balatonőszödi kormányüdülő egy részének visszaperlését Gyurcsány Ferenc sportminiszter cégétől. A kérdések között szerepelt az is, hogy „van-e még lejjebb a kormány erkölcsi szintjét tekintve”. – Úgy tűnik, a szocialisták kényük-kedvük szerint alkalmazzák a házszabályt – fogalmazott.

Menstruációs görcs: 5 életmentő tipp, hogy könnyebben átvészeld ezeket a napokat