A HUN-REN hálózat eseményének ünnepélyes megnyitóján beszédet mondott Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke, Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, és Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója.
Gulyás Balázs beszédében kiemelte,
ma nem pusztán egy eseményt nyitunk meg! A következő napokban tanúi leszünk, amint a tudományágak és kontinensek vezető elméi összejönnek, hogy lelkesen, felelősségteljesen, fenntarthatóan és az emberiség javára alakítsák a mesterséges intelligencia jövőjét.
A HUN-REN elnöke hozzátette, az esemény nem valósulhatott volna meg a HUN-REN partnereinek támogatása, a Hungarian AI coalition és a nemzetközi partnerek nélkül.
Az együttműködéseink jól példázzák az innováció globális szellemét és a szimpóziumot meghatározó partnerséget
– jelentette ki Gulyás Balázs.

Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a megnyitón elmondta, Magyarország egy high-tech ország abban az értelemben, hogy az ipari termelésünk hetven százaléka high-tech terméknek minősül. A kormánybiztos kiemelte, különösen a mesterséges intelligencia miatt soha nem látotott változások indultak meg a gazdaságban és az iparban.
A mesterséges intelligencia egy olyan technológia, amely életünk szinte minden területére hatással van. A kormány pedig megértette ezt, és még 2020-ban meg is alkottuk az első mesterséges intelligenciával kapcsolatos stratégiát,
– tette hozzá Palkovics, majd hozzátette, nemrég pedig egy új, mesterséges intelligenciával kapcsolatos stratégia kidolgozását is sikerült befejezni, amelynek a nyilvánosságra hozatalára hamarosan sor kerül.

A kormánybiztos elmondta, a magyar kormány minden eszközzel támogatja az olyan alappilléreket, mint a jogi környezet, a finanszírozás, mindezek a tevékenységek, az oktatás, a kutatási hatások, az infrastruktúra fejlesztése.
Palkovics hozzátette, alapvetően a mesterséges intelligenciával kapcsolatban jelenleg stratégiai jelentősége van az oktatásnak.
A mesterséges intelligenciára való oktatás és a mesterséges intelligenciával való oktatás, ez életünk végéig meghatározó lesz
– jelentette ki a politikus.