Bárándy Péter igazságügy-miniszter lapunk kérdésére elmondta: a törvény elfogadásáig nem hozná nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát. Mint mondta, azért nem, mert magánötletek által nem hagyja magát befolyásolni. Arra a kérdésünkre, hogy egyébként jónak tartja-e a javaslatot, azt válaszolta: ettől semmi nem lesz jobb vagy rosszabb. Ismeretes, hogy az MSZP jelezte: kész megvitatni a fideszes indítványt.
László Csaba kabinetfőnöke, Máté Dániel a Magyar Nemzetnek elmondta: a pénzügyminiszter támogatja, hogy a javaslatot fogadja el az Országgyűlés, ám addig nem hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát. Juhász Endre EU-integrációért felelős tárca nélküli miniszter nem kívánt lapunk kérdésére válaszolni, azt üzente, hogy nagyon elfoglalt.
Gyurcsány Ferenc sajtófőnöke, Szigetvári Viktor azt válaszolta, hogy a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter kinevezése előtt nyilvánosságra hozta vagyoni helyzetét, az akkor elmondottakon túl nincs számottevő vagyoneleme. Ezért Gyurcsány a törvénymódosítás elfogadása után hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát.
A Fidesz a tiszta közélet, valamint a polgárok bizalmának megerősítése érdekében tartja szükségesnek, hogy az érintett kormánytagok, a törvénymódosítás elfogadásáig is, önként hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat. Répássy Róbert és Szijjártó Péter, a törvényjavaslat készítői megjegyezték: azért lenne fontos ez a lépés, hogy még a gyanú árnyéka se vetődjön a miniszterekre.

Ruszin-Szendi "Slava Ukraina" köszöntése csak a jéghegy csúcsa, már a Nemzetbiztonsági Bizottságnál az ügy