Napvilágot látott tegnap a Mol Rt. harmadik negyedévi gyorsjelentése. Milyennek találja a publikált adatokat?
– Tekintettel arra, hogy számos, nem a mindennapi üzletmenethez tartozó feladatot is elvégzett a Mol az elmúlt háromnegyed évben, elismerésre méltónak találom a társaság gyorsjelentésben is közzétett eredményt. Hiszen a mindennapi teendők mellett nagy energiát kötöttek le a Slovnafttal való integráció feladatai, a gázüzletági szabályozással kapcsolatos problémák kezelése és a horvát olajipari társaság, az INA 25 százalékos részvénycsomagjának megvásárlása.
– A közeljövőben piacra dobja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. az állami tulajdonban lévő Mol-részvények egy részét. Mit javasolt a közeli ismerőseinek: vegyenek Mol-papírokat az ÁPV-től vagy sem?
– Komoly növekedési perspektívát látok a Mol előtt, és hiszem, hogy a vállalat képes kihasználni a lehetőségeit. De azt mindenki józan belátására bízom, hogy mibe és milyen áron fekteti be a pénzét. Nem vállalhatom a tanácsadással járó felelősséget.
– Mire számít, milyen áron kínálja majd az állam a Mol-részvényeket? Ön milyen árat tartana elfogadhatónak a jelenlegi, nagyjából 6500 forint körüli tőzsdei jegyzésárhoz képest?
– Egy szempontja van a társaságnak: legyen tisztességes, méltányolható az ÁPV Rt. által megszabott ár, ha piacra dobja a tulajdonában lévő Mol-papírokat. Mindenkinek megvan a saját szempontja, a vagyonkezelőnek nyilván az, hogy maximalizálja a bevételeket a részvényeladás során, nekünk pedig az lenne az érdekünk, hogy ne „törjön szét” a piac, ne keljenek szárnyra olyan hírek, hogy eladhatatlanok a Mol papírjai.
– Mi lenne kívánatos a cégnek: ha az ÁPV-nél lévő részvényeket egy nagybefektető szerezné meg, vagy ha sok kisbefektető vásárolná fel a várhatóan a jövő hét végén piacra kerülő papírokat?
– Ez nem kérdéses. A Mol berendezkedése, az alapszabályban rögzített, felvásárlással szembeni védettségünk világossá teszi, hogy a társaságnak az a jó, ha sok kisbefektetője van, akik elfogadják az igazgatóság döntéseit. Az kedvezőtlen lenne nekünk, ha egy stratégiai nagytulajdonos próbálná ránk erőszakolni a saját elképzeléseit. Eljöhet majd az az idő, amikor szüksége lesz a vállalatnak szakági, pénzügyi befektetőkre, de ma még nem tartunk itt. A Mol pillanatnyilag csak a pénzügyi mutatóival, valamint a gondos és átlátható stratégiájával tudja vonzani a befektetőket. Ennek igen egyszerű oka van: a jelenlegi három-négy milliárd dolláros cégérték még nem túl vonzó a szakági befektetőknek. Ők majd akkor jelennek meg, amikor a vállalattal együtt nagyon komoly olajpiaci pozíciókhoz is jutnak a térségünkben.
– Eszerint a közeljövőben nem is számítanak komolyabb stratégiai befektetőkre, partnerekre?
– Ez egészen más kérdés. A vállalat közelmúltjából számtalan példa igazolja, hogy a Mol sosem zárkózott el a partnerségtől. A horvát INA-val már 1999-ben fúziós tárgyalásokba kezdtünk, két évre rá a lengyel PKN Orlennel kezdődtek hasonló jellegű megbeszélések. A partnerségre mindig is törekedtünk, az ilyen jellegű kezdeményezésekkel szemben pedig mindig nyitottak vagyunk.
– A növekedést illetően milyen lehetőségei vannak még a Molnak? A Slovnafttal, az INA-val hellyel-közzel lezárták a tranzakciókat. A szlovák társasággal már kialakították a közös menedzsmentet is. A PKN-nel való együttműködés kérdése ma még bizonytalan. Romániában várható még olajipari privatizáció a közeljövőben, de az ottani terep egy magyar nagyvállalatnak éppolyan síkos, mint a jelentős állami többségű riválissal, az osztrák OMV-vel való esetleges társulás megvalósítása.
– Ha nem organikus növekedésről beszélünk, számos lehetőségünk van. 1999-ben az INA-val még fúzióról tárgyaltunk, nem a Mol tehet arról, hogy végül privatizációs tranzakció révén sikerült partnerségi kapcsolatra lépnünk a horvát társasággal. Ez híven tükrözi, hogy a Mol mindig több lehetőséget mérlegel, amikor a növekedési potenciálját valamilyen formában érvényre kívánja juttatni. Ha velünk egyenrangú céggel tárgyalunk, mindig azt vizsgáljuk, milyen az adott cég stratégiája, milyen víziói vannak a jövőre nézve. A Mol definiálta azt a piacot, ahol tevékenykedni szeretne, úgyhogy minden olyan lehetőséggel kalkulál, amely biztosítja neki a növekedést. Ennek eszköze a fúzió, az eladásra kínált társaságok megvásárlása, de éppúgy eszköz a zöldmezős beruházás is.
– Hol a növekedés határa? Miben tetőzik a vízió?
– Olyan csoport részeként kell működnie a Molnak, amely csoport alapjaiban határozza meg a régió piacát. Mindegy, hogy ezt a csoportot hogy hívják, mindegy az is, hogy ennek a csoportnak a Mol vagy más társaság lesz-e a zászlóshajója, a lényeg az, hogy a vállalat ennek a megkerülhetetlen cégtársulásnak az egyik igen erős pillére legyen. Hogy mindenki előtt világossá váljék az, hogy megkerülhetetlenek vagyunk a régió olajpiacán. És erre minden esélyünk adott. Az a tény, hogy Közép- és Kelet-Európából csak és kizárólag a Mol Rt. tagja az Európai Iparvállalatok Kerekasztalának, azt bizonyítja, hogy egy elit európai üzleti klub már elismerte rátermettségünket.
– Hogy állnak a Slovnafttal az integrációs teendők?
– Október elsejétől integrált vezetés irányítja a Molt és a Slovnaftot. Ez azt jelenti, hogy két, jogilag önállóan jegyzett társaságot egyetlen vezetőgárda irányít. Ebben az értelemben már nem létezik sem a Mol, sem a Slovnaft. Megvannak a logók, megvannak a vezértermékek, de operatív irányítási értelemben már nem beszélhetünk két vállalatról a Mol és a Slovnaft esetében. Október elsejétől egyik vállalat sem létezik olyan értelemben, ahogy addig működött. Ilyen értelemben megszűntek, illetve átalakultak. A Slovnaft és a Mol számára a határ már nem létezik. A határ nekünk most már csupán csak adózási és esetleg vámkezeltetési tényező.
– Tulajdonképpen hasonlóan működnek a multinacionális vállalatok. Az az újdonság ebben, hogy magyar vállalat még nem alkalmazhatta ezt a gyakorlatot, vagy ha igen, akkor a rendszer létrehozásához szükséges kottát külföldről kapta.
– Az új gázárrendelkezések mennyiben segítik a vállalatot?
– Összehasonlíthatatlanul átláthatóbbá vált a gázüzletág az új rendelkezések révén, mint amilyen korábban volt. Ebben az évben még vesztesége lesz a Molnak ezen a területen, de jövőre, amennyire ez prognosztizálható, megszűnik a gázárak miatti veszteségforrás.
– Ha többé nem keletkezik veszteség a gázüzletben, napirenden marad-e Molon belül az üzletág eladása?
– Minden lehetőséget megvizsgálunk. Olyan jelentős változás állt be a gázüzletág értékelhetőségében, hogy ismét komoly vizsgálatnak kell alávetnünk a kérdést. Azt vizsgáljuk, hogy mi teremt nagyobb értéket a részvényeseinknek: ha tovább üzemeltetjük az üzletágat, vagy ha felszabadítjuk az abban lekötött, nagyon komoly értéket képviselő eszközeinket.
– A rendszerirányítói eszközök, a szállítóvezetékek, a tárolókapacitások beletartoznak-e abba a tevékenységi körbe, amelynek az értékesítését a Mol Rt. mérlegeli? A rendszerirányítás szakszerű üzemeltetése ugyanis alapvető garanciája a biztonságos földgázellátásnak.
– Nem igazán osztom ezt az álláspontot. Magyarországon – de megkockáztatom: Európában – egyetlenegy komoly tényezője van a biztonságos földgázellátásnak. Az, hogy az ellátórendszerek betápláló pontjaihoz megérkezik-e az energiahordozó. Amíg pontosan s a szükséges mennyiségben érkezik a gáz, addig tulajdonképpen kizárólag operatív, illetve műszaki kockázatai vannak a földgázellátásnak, amelyek azonban rövid időtartamúak. Ezek viszont bármikor előfordulhatnak emberi gondatlanság vagy valamilyen kulcsfontosságú berendezés üzemzavara révén. Úgy vélem: fordítva kell szemlélni az ellátás biztonságának kérdését: akkor növeli egy ország a biztonságos energiaellátást, ha felszabadítja a piacot. Ez esetben ugyanis, ha közgazdasági szempontok szerint megéri befektetni egy üzletbe, számtalan jelentkező lesz, aki hajlandó gázszállító vezetéket építeni, földgázt vásárolni, tárolni és kiszolgálni a vevőket.
– A biztonságos ellátást és a gázüzletág értékét és értékesíthetőségét egyformán érintő kérdés a szükséges fejlesztési, illetve tárolóbővítési teendők költsége. Fordítanak-e forrást e célokra mindaddig, amíg el nem dönti a Mol igazgatósága, hogy megtartja vagy eladja a gázüzletágat?
– Mindaddig, amíg a Mol birtokában állnak a gázüzletág eszközei, úgy tekintünk rájuk, mint a Mol hosszú távú beruházásaira. Semmilyen beruházásról nem mondunk le, amely közgazdasági és működési szempontból indokolt. Ma már ismerjük a megtérülési mutatókat, számíthatók a fejlesztések és az új beruházások megtérülési mutatói; ha egy-egy hasonló kiadást a közgazdasági racionalitás indokol, a Mol lesz az első, amely ezeket végrehajtja. Úgy látjuk, hogy mindazon beruházások, amelyeket a felügyelő hatóság szerepét betöltő Magyar Energia Hivatal elvár, műszaki szempontból indokoltak, és közgazdasági tekintetben is vállalhatók.
– Folytattak-e már konkrét tárgyalást cégekkel a gázüzletág eladásáról?
– A döntéshozatali folyamatban két dologgal tisztában kell lennie a Molnak: hogy mit akar a vállalat és mit akar a piac. A mi esetünkben a piac fogalma egy igen szűk kategóriát takar. Azon cégek, amelyek a gázüzletág esetében vásárlóként szóba kerülhetnek, a Molnak jelenleg is partnerei; óhatatlanul találkozunk egymással. Konkrét tárgyalásokat nem folytatunk, hiszen nincs miről tárgyalnunk mindaddig, amíg mi magunk nem tudjuk, eladjuk-e a gázüzletágat, viszont – szakszóval élve – szondázzuk a piaci szereplőket. Nem mellékes az álláspontjuk, hiszen bármilyen fantasztikus dologgal, ötlettel, üzlettel előrukkolhat bármilyen cég, ha a piac szkeptikus az ötlettel szemben, és elveti anélkül, hogy komolyabban fontolóra venné.
origo.hu
Csákánnyal végezte ki feleségét egy férfi Csömenden
