Gyűlölet-védő beszéd

Egy amerikai ismerősöm nemrég kezembe nyomta a Truth At Last című újságot, amely alcímében a napi sajtó által eltitkolt hírek közlését tekinti feladatának. A technikailag gyenge kivitelű, impresszum nélküli, mindössze a szerkesztő neve és egy Georgia állambeli postafiók után azonosítható kiadvány tizenhat oldalon keresztül gyűlöli a zsidókat és Izrael államot. A címlapon George Bush és Ariel Saron kézfogása látható, alatta pedig egy rövid hír, amely szerint az izraeli miniszterelnök egy rádióműsorban azzal nyugtatta meg Simon Pereszt, hogy ne aggódjon annyit az amerikaiak véleménye miatt, hiszen a zsidók ellenőrzik Amerikát, és az amerikaiak ezt jól tudják.
Az újság belső oldalain megrázó képes híradások arról, hogy az izraeli katonák hogyan fenyegetik a palesztin gyerekeket, illetve hányat öltek meg közülük. Továbbá olvashatunk a terroristák fegyvervásárlásaiban közreműködő New York-i zsidó gyémántkereskedőkről, a feleségét megölető rabbiról, a pornóiparnak álcázott és állítólag Izrael által felügyelt nemzetközi leánykereskedelemről, bűnözőknek és parazitáknak titulált zsidó politikusokról, és még azt is közli velünk a kiadvány, hogy a holokauszt nem létezett az Eichmann-perig.
A Truth At Last negyvenhárom éve jelenik meg Amerikában a szólás- és sajtószabadság védőernyője alatt. Talán érdemes egy kicsit közelebbről is megismerni a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos amerikai felfogást. Különösen most, amikor a jelenség törvényes szabályozása a nagyobbik magyar kormánypárt fontos céljává vált, s ezen törekvésében a kisebbik kormánypárt a leghevesebb ellenzéke. Zárójelben elfér még itt egy utalás ifjabb Hegedűs Loránt bírói felmentésére is, anélkül, hogy összehasonlítanánk a MIÉP volt alelnökének inkriminált kijelentését a Truth At Last majd fél évtizedes tevékenységével.

Büntetési küszöb
A magyarországi törvényjavaslat „gyűlöletre izgatásra” cserélné az „uszítás” megfogalmazást. Ezt az álláspontot ösztönzi számos baloldali publicisztika is, amelyeknek bevallott céljuk, hogy a büntethetőségi küszöb lejjebb kerüljön. „Mennyire hiteles azok türelmetlensége, akik nem veszik észre, hogy már rég bekövetkezett, amit »nem kellene megvárnunk«. A cigányellenes közbeszéd már régóta szalonképes, az uszítás mindennapos… A mindeközben a most aláírásra lendült kezek javarészt bizony tétlenül pihentek gazdáik ölében. Mert a kisebb veszélyhez nagyobb veszélyérzet kapcsolódik, a nagyobbhoz meg kisebb” – írja például Révész Sándor a Népszabadságban 2003. november 13-án. Viszont még jóval a Hegedűs-ítélet előtt Kis János filozófus és a jogtudós Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke közösen írt dolgozatban értekezik arról, hogy nemcsak fölösleges, de ártalmas is, ha a törvényhozó lejjebb szállítja a tűrésküszöböt. Jóllehet ifj. Hegedűs Loránt felmentése után az SZDSZ hivatalosan csatlakozott a törvénymódosításhoz, hét képviselő biztosan ellene szavaz majd. Fodor Gábor például attól tart, a változtatások miatt azok is a vádlottak padjára kerülhetnének, akik az antiszemitizmus és a rasszizmus elszánt ellenfelei. (S. A.)
Az Egyesült Államok legfelső bírósága először 1942-ben hozott döntést olyan ügyben, amelyben valakit támadó hangnemű beszéde miatt pereltek. Történt ugyanis, hogy egy Walter Chaplinsky nevű Jehova tanúja, miután megakadályozták nyilvános utcai igehirdetésében, fasisztának nevezte az ellene intézkedő rendőrt, valamint New Hampshire város vezetését. Chaplinskyt a helyi bíróság elítélte, és az ítéletet a legfelső bíróság is helybenhagyta. Ez utóbbi az ítélet indoklásában első ízben tett különbséget az értékes és az értéktelen beszéd között. Az értékes beszéd társadalmilag hasznos, és az igazság felé vezető úton jár, míg az értéktelen egyik kritériumnak sem felel meg. Utóbbi kategóriát három nagyobb csoportra osztotta a bíróság: obszcén beszéd, rágalmazás és inzultáló kifejezésmód. Ezen legutolsó kategória mint offenzív és összeütközést provokáló magatartás – amely közvetlenül sért valakit vagy alkalmas tényleges inzultus kirobbantására – lett az alapja a későbbi gyűlöletbeszéd-kategóriának.
Walter Chaplinsky után alig néhányan kerültek Amerikában gyűlölködő szóbeli megnyilvánulás miatt a legfelső bíróság elé, ráadásul többségüket felmentették. Az államrendet fenyegető politikai megnyilatkozás, mint például a kommunista eszmék terjesztése, jóval nagyobb bűnnek számított a taláros testület előtt.
A hatvanas évek végén Clarence Brandenburg Ku-Klux-Klan-vezér ügyében egyenesen arra a következtetésre jutott a bíróság, hogy a fenyegető beszéd is alkotmányos védelmet élvez. Egy megnyilatkozás, amely akár feketék, zsidók, katolikusok, politikusok és egyéb csoportok kiirtására irányul, tehát mindaddig szabad, ameddig nem bizonyítható, hogy tényleges bűncselekményhez vezetett. Ehhez hasonló kitételt tartalmaz egyébként a Fővárosi Ítélőtábla indoklása Hegedűs Loránt ügyében.
Amerikában a hetvenes években egyre inkább az a liberális elv kerekedett felül, amely szerint a demokráciára sokkal súlyosabb veszélyt jelent a szólásszabadság korlátozása, mint a gyűlöletkeltő megnyilvánulások. A tan prókátorai szerint éppen az a demokrácia garanciája, ha bármikor bárhol és bárhogy elmondhatjuk a véleményünket, hiszen ezáltal nem lehet hivatalossá és egyedülivé tenni a hamis nézeteket. Paradox módon tehát éppen az véd meg a diktatúrától, ha engedjük a diktatórikus eszmék hirdetését is, miközben rajtunk a felelősség, hogy vitába szálljunk velük. Nagyjából ezt az álláspontot képviseli most Magyarországon az SZDSZ.
Az Egyesült Államokban például ezért jelenhet meg rendszeresen a Truth At Last, és az utcákon ezért masírozhatnak szabadon neonáci tüntetők horogkeresztes zászlókat lengetve, második világháborús egyenruhákba öltözve. Ellenfeleik természetesen hevesen támadják őket, a bíróságokon azonban rendre szabad, alkotmányban védett kifejezésmódnak nyilvánítják az ilyen megmozdulásokat.
A legfelső bíróság – máig érvényesen – a kilencvenes évek elején szabályozta a kérdést. Egy 1992-es ügyben – fehér fiatalokat állítottak bíróság elé, miután elégettek egy keresztet egy fekete család háza előtt – elvetette a hate speech, azaz a gyűlöletbeszéd büntetőjogi kategóriává tételét. A taláros testület egyúttal megfelelőnek minősítette a meglévő törvényeket, és azok kihasználására buzdított. A fehér fiataloknak például a jelképállítás szabályainak megsértése miatt kellett felelniük.
A következő évben ugyanakkor tett egy lépést a másik irányba is a bíróság. Todd Mitchell és fekete társai addig hergelték magukat, míg ténylegesen megtámadtak és bántalmaztak egy fehér fiút. Bár a gyűlöletbeszédet azóta sem tekintik büntetőjogi kategóriának, súlyosbító körülményként veszik figyelembe. Ha egy bűncselekmény gyűlöletbeszéddel jár együtt, mint Todd Mitchell és társai esetében, úgy a bíróság nagyobb büntetést szabhat ki.
A gyűlöletbeszéd tehát jelenleg nem külön büntetőjogi kategória Amerikában, ugyanakkor kapcsolatban lehet bűnügyekkel. A tényt pedig, hogy a gyűlöletbeszéd létezik, valamint a kívánalmat, hogy visszaszorítsák, rettentő szigorúan veszik. Egyes iskolákban például már a beiratkozáskor kap a diák egy paksamétát, amelyben az éppen aktuális parkolási rend vagy a vészhelyzet esetén teendő dolgok listája mellett megkapja az intézmény saját, többi között a gyűlöletbeszédre vonatkozó rendszabályait is. Később rendszeresen beszélnek a diákoknak a nem kívánatos viselkedési és beszédmódokról, különös tekintettel a faji, etnikai, vallási, politikai és nemi hovatartozásra. Fontos, hogy ezt az öt kategóriát egyenrangúnak tekintik. Tehát nemcsak a rasszista vagy az antiszemita megnyilvánulás eshet a gyűlöletbeszéd doktrínája alá, de a heveny antiszemitázás vagy fasisztázás is.
A legutóbbi megközelítés, valamint a fentebb említett elv miatt – amely szerint jobb a gyűlöletbeszéd, mint annak korlátozása – erősen ajánlható a magyar társadalom véleményformáló elitjének és a döntéshozóknak, hogy gondolkodjanak egy kicsit, mielőtt újabb, jelenleg beláthatatlan következményekkel járó törvénnyel korlátoznák a szólásszabadságot. Már csak azért is, nehogy Tamás Gáspár Miklós legyen az első ember Magyarországon, akit gyűlöletbeszéd miatt jogerősen elítélnek!… Ha már arra ragadtatta magát, hogy egyszerre kívánta a gyűlöletbeszéd büntetését, és hevesen leantiszemitázott egy bírót, valamint megrágalmazta az egész bírói testületet. Mint az amerikai példa mutatja, van a gyűlöletbeszéd visszaszorítására elegánsabb, kevesebb gyűlöletet igénylő megoldás is.