Ha közvélemény-kutatást végeznénk, bizonyára sokan nem tudnák pontosan, ki volt Neumann János, pedig olyasvalakiről van szó, akinek tudományos eredményeiből, kutatásaiból a mai napig és várhatóan a jövőben is profitál a világ. A számítógépek korában kevesen gondolnak például arra, hogy nagyrészt a Neumann-elveknek köszönhetjük a létét, ezáltal mindennapjaink zökkenőmentesebbé tételét. Ugyanígy a híres játékelméletre is számtalanszor történik hivatkozás, ám hogy a teória szintén egy honfitársunk nevéhez köthető, az kevésbé közismert tény. A budapesti születésű Neumann János tehát – nem túlzás – velünk van. Így válik igazzá Dwight Eisenhower amerikai elnök jövendölése. Ő, amikor 1956-ban átnyújtotta a már nagybeteg Neumann-nak a Szabadság Érmet, elhárította a nagy tudós lemondó szavait: „Bárcsak sokáig itt maradhatnék, hogy ezt a megtiszteltetést kiérdemeljem” – s azt mondta: „Hát persze, még sokáig velünk lesz, hiszen szükségünk van önre.” Hogy mennyire géniusz volt Neumann János, arra álljanak itt bizonyítékul Kovács Győzőnek, a Számítógép-tudományi Társaság alelnökének a szavai. A tudós 1995-ben, amikor posztumusz Magyar Örökség Díjjal tüntették ki Neumannt, úgy fogalmazott: „Már akkor is zavarba jövök, ha arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy ki volt Neumann János. Eredeti képzettségét tekintve vegyészmérnök, az eredményeit tekintve elsősorban matematikus, de meteorológus is, hiszen ő vetette meg a numerikus meteorológia alapjait. Közgazdász is, hiszen Oscar Morgensternnel írt közös könyve a játékelméletről a közgazdaság-tudományoknak még ma is az egyik meghatározó elmélete. Neumann János lehetne fizikus is. Hiszen a lökés- és robbanáshullámok fizikájának vezető szakértője volt, de a folyadékok és gázok hangsebességnél gyorsabb áramlásának kutatásában elért eredményei is jelentősek. Sok fizikus állítja, hogy a fizika matematikáját is ő teremtette meg, több dolgozatot is megjelentetett a kvantumelmélet és a statisztikus kvantummechanika valószínűségi értelmezésének matematikai alapjairól.” Hozzáfűzhetjük: nagyrészt ez utóbbi két tudományos területen kifejtett munkássága volt az, amivel az atombomba és a hidrogénbomba előállításához nagymértékben hozzájárult a magyar tudós.
A szintén budapesti születésű Charles Simonyi professzor, az Intentional Software Corporation elnök-vezérigazgatója lapunk kérdésére szintén a zseniális sokszínűséget emelte ki, mint Neumann János legfőbb ismérvét. Jellemzésképpen azt a harmincas évekbeli amerikai mondást idézte (a nagy tudós 1933-tól az Egyesült Államokban telepedett le), amely szerint „a matematikusok azt bizonyítják be, amit tudnak, Neumann pedig azt, amit akar”. A szintén világhírű Simonyi – aki nem mellesleg a Microsoft Corporation társalapítója volt, s akit a Word atyjaként tartanak számon – azt vallja, legalább öt esztendő, amivel hátrébb tartanánk a tudományban, a technikai haladásban, ha Neumann életművével szegényebbek lennénk. Ez az öt év pedig óriási idő a mai korban, amikor szinte évente avulnak el a technikai újítások, s maguk a számítógépes vívmányok. Az Amerikában élő professzor szerint Neumann a XX. század talán legnagyobb lángesze volt, így nem véletlen, hogy még a kilencvenes években is többen kaptak közgazdasági Nobel-díjat a híres játékelmélet kibővítésére, továbbfejlesztésére. Az külön büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy köztük volt a magyar származású Harsányi János professzor is. S hogy mi volt maga az eredeti játékelmélet? Az általa már 1928-ban lefektetett tézisek szolgálnak mai napig a származékos kereskedelem és a „kockázati technika” alapjául. Végeredményben a matematikának azt az ágát jelenti, amely a döntéshozatallal kapcsolatos problémák megoldására irányul. Azokat a stratégiákat elemzi, amelyeket a győzelmi esély maximalizálására, a kimenetelek előrejelzésére lehet felhasználni, s fő alkalmazási területe a közgazdaságtan mellett a hadászat, a stratégia. Szintén nem írható a véletlen számlájára mindezek fényében, hogy bekapcsolódott a nácizmus, fasizmus legyőzésére irányuló Manhattan-tervbe, s a háború kitörése után minden erejét az iparosodott hadviselés matematikai problémáinak szenteli.
S hogy mik azok a nevezetes Neumann-elvek? A kettes számrendszer alkalmazásán kívül a teljesen elektronikus elven működő számítógép, a központi, illetve aritmetikai egység, valamint a programvezérlés és tárolt adatok együttes alkalmazását jelentik.
Neumann az emberi agy feladatmegoldásainak mintájára megalkotta az algoritmust, s az agyat vette alapul a számítógépes számítások elvégzéséhez. Charles Simonyi főként a tárolt programok alkalmazásának jelentőségét és a rendszer leegyszerűsítésének sikeres megoldását emelte ki. Neumann megalkotta a számítógépes szimbólumrendszert, amely a matematikai jelrendszer újdonságával vethető össze, s mindennek eredményeképpen ma már minden nívós komputer a Neumann-elvek alapján működik.
Munkásságának egyik hatalmas elismerése volt, hogy 1934-től a princetoni Institue for Advanced Study professzora lehetett. Az Egyesült Államok elnöke kinevezte továbbá az USA Atomenergia Bizottságának tagjává. A Financial Times egy 1999-es cikke is írja: a hidrogénbomba kifejlesztésének őszinte híve volt, mert meg volt győződve arról, hogy az Egyesült Államokat a lehető legerősebb fegyverzettel kell megvédeni. Neumann ugyanis, ahogy a fasizmusnak, a kommunizmusnak is elkötelezett ellensége volt.
Nem igazságtalan, hogy sokszor hamarabb jegyzi meg a közvélemény a továbbfejlesztőknek, mint maguknak a zseniális elméletalkotóknak a nevét? – kérdeztük Charles Simonyitól. A professzor szerint azonban mindez természetes folyamat, a lángész tipikus sorsa, így tudósgenerációk állhatnak Neumann vállára is. Newtonra szintén ezt mondták annak idején. Neumann Jánosról azt tartják, ő volt a XX. század Arkhimédésze, Newtonja, Gaussa egy személyben. A magyar származású professzor úgy véli, nem csak a genetikának, s a családi háttérnek, neveltetésnek köszönhető Neumann páratlan tehetségének kibontakoztatása. Hozzájárult ehhez a fasori evangélikus gimnázium tanárainak a zsenit felismerő képessége, az ott folyó magas színvonalú oktatás is. Simonyi a századfordulós Budapest és Magyarország szellemi pezsgését is az elengedhetetlen komponensek közé sorolja. Az intellektuális miliőnek ugyanis olyan kisugárzása volt, amely nemcsak az irodalomban jelentkezett. Nagy formátumú tanárok örökítették át tudásukat egy olyan közegben, ahol komoly presztízse volt a szellemi tartalmaknak. Lehet, hogy a társadalom még olyan fázisban volt, amikor még lehetett kivételeset előállítani a rövidre szabott emberi életben is, s nem volt olyan „zsúfolt”, mint napjainkban – hangsúlyozta Charles Simonyi. Kérdésünkre hozzátette: nem biztos, hogy az oktatási rendszert kellene megreformálni, hogy kinőjenek a hasonló nagy talentumok. Elegendő lenne, ha az általános tudásnak, sokirányú műveltségnek szereznénk idehaza nagyobb tekintélyt, becsületet. Ez kedvező körülményeket teremtene a kivételes képességek kibontakoztatásának.
A Newsweek írt egy cikket nemrégiben, amelynek címe valahogy úgy hangzott: A XX. század Magyarországon született. A tanulmány természetesen nem csupán Neumann János, hanem többek között Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede apoteózisát is jelenti. Az a kis történet pedig a neumanni életmű horderejét szemlélteti, amelyet Charles Simonyi is felidézett. Szilárd Leónak, a világhírű atomfizikusnak ugyanis, amikor feltették a kérdést Amerikában: miként lehet, hogy annyi zseni született Magyarországon a század elején, röviden annyit válaszolt: „Nem értem a kérdést. Valóban sok tehetséges magyar ember volt akkoriban, ám zseni csak egy volt: Neumann János.”
origo.hu
Pacalpörköltből született hazai Guiness-rekord
