Távolodó nagy testvér

Időlegesen még az Eurostat-ügyet is elhomályosította az Eurobarométer legutóbbi felméréséből kerekedett botrány – az unió lakosságának 59 százaléka Izraelt tekinti a világbékét leginkább fenyegető államnak –, amely pedig itt, Brüsszelben egyre inkább egy folytatásos dráma jellegét veszi fel. Romano Prodi, a bizottság elnöke igyekezett is magát elhatárolni az eredményektől, és azt hangsúlyozta, hogy a bizottság nem a közvélemény-kutatási eredményekre építi politikáját. Szavainak őszinteségéhez kétség nem férhet, hiszen a bizottság politikájának kialakításában eddig sem vette figyelembe az európai közvéleményt, amit az is bizonyít, hogy a jelenlegi alkotmánytervezet néhány igen fontos pontjában éppen az ellenkezője annak, amit az unió lakosságának nagy többsége – ugyancsak az Eurobarométer egy korábbi felmérése szerint – kívánna. A külügyekkel foglalkozó biztos, Chris Patten már egy árnyalattal eltérőbb hangot ütött meg, amikor a parlament külügyi bizottságában azt mondta, hogy bár a közvélemény-kutatói kérdőív által feltett kérdés „nyers” lehetett, abszurd dolog lenne 7500 emberhez visszamenni, és azt mondani nekik, hogy változtassák meg véleményüket.
Valójában az inkriminált kérdés csak egy volt a sok közül, amelyet a bizottsághoz tartozó Eurobarométer az unió állampolgáraitól megkérdezett. A vizsgálat elsősorban az iraki háborúnak az európai közvéleményre gyakorolt hatását, illetve az unió állampolgárainak az iraki újjáépítéssel kapcsolatos elképzeléseit kívánta felmérni, és legfontosabb eredménye az volt, hogy az európai közvélemény 68 százaléka az Irak elleni katonai akciót indokolatlannak tartotta. Az elutasítás aránya Görögországban volt a legmagasabb, a dánoknál a legalacsonyabb, de ami érdekesebb, hogy még a katonai akcióban közvetlenül részt vevő Nagy-Britanniában is a megkérdezettek több mint a fele indokolatlannak tartotta a háborút. Az európaiak Irak újjáépítését, az átmeneti periódus levezénylését az ENSZ-re bíznák (60 százalék), míg a finanszírozás költségeit meghagynák a háborút kezdeményező amerikaiaknak (65 százalék). Az sem érdektelen, hogy a feltűnést kiváltó kérdés, a világbéke fenyegetése tekintetében az Egyesült Államok, Észak-Koreával és Iránnal holtversenyben a második helyre került.
E felmérés végül is azt jelzi, hogy a szovjet blokk összeomlásával kialakult új geopolitikai helyzetben az Egyesült Államok és Európa egyre inkább eltávolodik egymástól. Eltérők a gazdasági érdekek, amelyek leglátványosabb formában a mezőgazdaság és az acélipar esetében bukkannak felszínre. Eltérők a geopolitikai érdekek, különösen a Közel-Kelet tekintetében, amely esetben Európa sokkal inkább a kölcsönös érdekekre épített gazdasági együttműködésre, mintsem egy, a nyugati típusú demokráciát exportáló keresztes hadjáratra kívánna építeni. És minden fogadkozás ellenére az európai önálló katonai vezetés megteremtése Európa és az Egyesült Államok távolodását jelzi.
E fejleményeket figyelve egyre inkább úgy tűnik, hogy a valamikori nemzetállami versengést a kultúrák vagy a kontinensek közötti versengés váltja fel, és a kultúrák összecsapását előre vetítő huntingtoni világ vagy éppen a kontinensek háborúját vizionáló orwelli kép lassan a megvalósulás útjára lép. Az orwelli vízió annál is életszerűbb, mert a gondolkodást keretekbe szorító „újbeszéd” kísértetiesen hasonlít a ma megkívánt „politikai korrektséghez” (Prodi is ennek megfelelően beszélt), a csokoládéadagok csökkentésének analógiáját felfedezhetjük a jóléti rendszerek „reformjában”, míg minden bizonnyal az az érzésünk sem alaptalan, hogy a „nagy testvér” figyel bennünket.