Tömegemberek, avagy miért kallódik el a tehetség?

A rendszerváltozás sem hozta el a paradicsomi állapotot a tehetségeknek, hiszen nagy részük még ma is elkallódik. Bizonyos területeken jobban érvényesülnek a közepes, mint a kiváló képességű emberek. A profithajsza következtében a munkáltatók szívesebben alkalmazzák az olcsóbb, de silányabb munkaerőt. Magyarország felemelkedése érdekében a politikai hatalomra is több teendő vár, mert nem megfelelő a szervezett hazai tehetséggondozás.
Állami eszközökkel kellene szorgalmazni a fellendülést, állapították meg az ország legnevesebb pszichológusai és neveléstudományi szakemberei a tehetségfejlesztésről – az MTA rendezésében – tartott szegedi konferencián. A kongresszus szervezőjétől, Balogh Tibor professzortól, akadémiai doktortól először azt kérdeztem: kinek küldik üzeneteiket.
– Az egész magyar társadalomnak, hiszen mindenkinek hasznos lenne, ha a tehetségesek a megfelelő helyre kerülnének, és a köz érdekében kamatoztatnák képességeiket. Sajnos nagyon sok a fék. A Szegedre összesereglett tehetségkutatók nem győztek példálózni azokkal a gátakkal, amelyek akadályozzák a kibontakozást.
– Kiket tartanak tehetségnek, ezt a fogalmat miképp modernizálta a XXI. század?
– Olyan személyiségeket nevezhetünk annak, akik a valóságnak megfelelően, az átlagnál pontosabban képesek felismerni összefüggéseket, jelenségeket, és azokra viszonylag újszerű magyarázattal szolgálnak. Fontos a viszonylagosság, mert a tehetség kevesebb, mint a zseni, akinek abszolút újszerű és kiemelkedő a szerepe egyes területek fejlesztésében. A tehetség örök kategória, felismerése azonban koronként változik, mindig másképp viszonyul hozzá a társadalom. A tehetséggel az a gond, hogy nem elég megszületnie, ki is kell nevelődnie. Erre akkor kerülhet sor, ha a kor szelleme engedi. A korszellemmel nincs baj, a megnyilatkozások tehetségkárpótlók. Hiszen nem létezik olyan ostoba ember, aki szavakban ne lenne a kimagasló képességűek pártján. Bolondnak tartanák, aki arról prédikál, hogy nyomjuk el a tehetséget. Ha azonban megnézzük a lehetőségeket, gyorsan megtaláljuk a sablont, amelyből a kiemelkedő nehezen tud kikecmeregni. A sablon szerint a közepes a nyerő.
– Mondhatjuk, hogy a „tömegember” a sikeres?
– Ők válnak azzá, mert a legjobban alkalmazkodnak a környezetükhöz, könynyebben megértetik és elfogadtatják magukat. A tömegkommunikáció, a reklámhadjáratok futószalagon gyártják ezt a típust. Aki kilép a sablonból, az rossz fiú. Márpedig a tehetségre az jellemző, hogy nehezen alkalmazkodik, zavart keltő ember.
– Így lesz hátrányos helyzetű?
– Általában nehezen találja meg a megvalósulás lehetőségét. Aki többet érez magában, rendszerint nem anyagilag, nem pénzben szeretné megméretni magát. Napjainkban pedig épp az az uralkodó felfogás, hogy minél több pénzt zsebeljünk be. A tehetség pedig elvontabb, nem kisstílű. Ez is akadályt jelent az alkalmazkodásban.
– Ez egyike volt a konferencia fontos megállapításainak?
– Azzal a megszorítással, hogy érdemes lenne gazdasági, politikai és pedagógiai szempontból tisztázni a tehetségfejlesztés válságát. A jelenlévők többsége az utóbbihoz érzett indíttatást. Duró Zsuzsa kutatási eredményeit emelném ki, aki összefoglalta az iskolai teendőket. Ezek azért fontosak, mert rámutatnak, hogyan lehetne elkerülni az elkallódás veszélyeit.
– Léteznek mentő technikák is?
– Szokványos eljárásaik miatt kritika illeti a gyakorló pedagógusokat. A tanügyi irányítók pedig átgondolatlan, sok esetben destruktív megoldások miatt marasztalhatók el. Az előírt tantervek, tanmenetek minimum az érintett iskolai korosztályok tizenöt százalékának nem felelnek meg. Szemléleti hiányosságok is jelentkeznek, a tanárok ódzkodnak a differenciált neveléstől, elutasítják az átlagtól eltérő viselkedési módot, nem segítik tanítványaikat abban, hogy egyéniségekké váljanak. Nyilván a család is ludas, hiszen az érzelmi hátteret neki kellene megteremtenie. Az iskola még mindig ismeretcentrikus és nem problémamegoldó. Új elem, és a konferencián is szóba került, az uniós tagság túlhangsúlyozásával még inkább veszendőbe mennek a hagyományos, csak ránk jellemző értékek.
– Csak az iskolai nevelést marasztalták el, vagy azt a magántulajdonosi réteget is, amely meghatározza a gazdasági fejlődést?
– Eléggé képmutató ez a réteg. Bármennyire fájó, be kellene vallania, úgy tud olcsóbban termelni és eladni, ha olyan munkaerőt alkalmaz, amely aránylag hitvány teljesítményt nyújt, potom bérért. Erre azért is kényszerül, mert szegény a társadalom, nem fizetőképes a tehetségre. Csak remélni lehet, hogy – Németh László-i értelemben – egyszer ránk köszönt a minőség forradalma, s előtérbe kerül a talentum.
– A szabad versenyes piacon sem lepleződik le a minőség?
– Az MTA főtitkára, Kroó Norbert előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy tehetség dolgában nincs szégyellnivalónk. Ám a hazai körülmények miatt újításaik, felfedezéseik nem igazán kivitelezhetők. A szűkös lehetőségek miatt arra kényszerülnek, hogy tudásukat nyugaton kínálják fel, de sajnos ott is érvényesül a haszonelv. Nem kizárólag a minőség fontos, így kompromisszumot kötnek a haszon és a minőség dolgában. A nagy keleti tudáskínálat következtében – amely a rendszerváltozás után szabaddá vált – a Nyugat is az olcsóbbat választja.
– Akkor a tehetség bujdosásra ítéltetett?
– Ha nem is arra, de sarkosan fogalmazva megalkuvásra.
– Mi a teendője a politikai hatalomnak, amelynek igazán az érdeke lenne, hogy az ország szekerét legtehetségesebb honfitársaink húzzák?
– Csak a legkézenfevőbb megoldásokat említeném, amelyeket az MTA főtitkára hangsúlyozott. Még mindig szégyenletesen alacsony a nemzeti jövedelem azon hányada, amelyet kutatásra és fejlesztésre fordítunk. Ezt még rontja az a körülmény is, hogy a magántőke szinte teljes egészében távol marad a kutatási programok finanszírozásától. A központi hatalomnak nemcsak az ország költségvetéséből kellene több pénzt adnia a fejlesztések támogatására, hanem nyomást kellene gyakorolnia valamilyen formában a magántőkére is. Bevételarányosan támogassák azokat az erőfeszítéseket, amelyek az ország szellemi és anyagi fejlődése érdekében egyértelműen szükségesek.
– Akkor kialakulna a tehetség kultusza?
– Legalábbis az első lépések megtörténhetnek, mert nélkülük reménytelen a helyzet.