A Szépművészeti Múzeumban évek óta készültek erre a kiállításra, amely most a budapesti Francia Intézet és a dijoni Musée des Beaux-Arts közreműködésével valósult meg – Geskó Judit rendezésében – az idei FranciArt záróeseményeként.
Az „impresszionista kalandban” részt vevő művészek alkotásait témák szerint csoportosították. Arcképek, a normandiai táj, a tenger, londoni, hollandiai és velencei utazások emlékei, a Szajna-partról, kertekről készült festmények és rajzok sorakoznak a felújított első emeleti termekben. Egymás mellett láthatjuk például Renoir Monet-portréját (Párizs, Musée d’Orsay), Edouard Manet-nak a Monet és családja a kertben című olajképét (New York, Metropolitan Museum) és Renoirnak ugyanott, ugyanabban az időben megfestett remekművét (Washington, National Gallery). Ott van a kiállításon Monet-nak a párizsi Saint-Lazare pályaudvart (London, National Gallery) és a londoni parlamentet (Lille, Palais des Beaux-Arts) bemutató egy-egy festménye. Külön hangsúlyt kap az idős Claude Monet és a szobrász Auguste Rodin feszültségektől nem mentes, de minden próbát kiálló barátsága.
A világ különböző sarkaiból érkezett képek mellett nagy örömünkre ott lehetnek azok a grafikák is, amelyeket a Szépművészeti Múzeum Majovszky-gyűjteménye őrzött meg számunkra. Ezt a XIX. századi történeti rajzgyűjteményt 1908 és 1914 között hozta létre Majovszky Pál, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium képzőművészeti osztályának vezetője. Ott van a kiállításon a rotterdami születésű Johan-Barthold Jongkind rézkarca az honfleuri kikötőről. (Honfleur Monet mesterének, Boudinnek a szülővárosa.) Láthatjuk Rodinnek a Pokol kapuja című sorozathoz készült ceruzarajzát, a Niobét és hátlapján a két lépő alakot ábrázoló Vázlatokat, valamint az Éva és a kígyó címűt. Itt van Camille Pissarro szép krétarajza, a Szénagyűjtők. Más forrásból, nem a Majovszky-gyűjteményből származik, de a Szépművészeti Múzeum tulajdona Edouard Manet utolsó rézkarca (Jeanne, A tavasz).
A katalógusban közölt tanulmányok gazdag anyaggal egészítik ki a képekről szóló tudnivalókat. Sylvie Patin Monet-t mint az impresszionizmus vezéralakját mutatja be. Geskó Judit és Molnos Péter a francia impresszionista képek magyarországi gyűjtéstörténetét vázolja fel. Sophie Barthélémy Monet és barátai levelezését ismerteti. Tímár Árpád a modern francia festészeti törekvések magyarországi sajtóvisszhangját vizsgálja. Földi Eszter magyar művészeti írók 1895 utáni írásaiból közöl szemelvényeket.
A budapesti napilapok és folyóiratok figyeltek ugyan Párizsra a XIX. század második felében, számon tartották az évente megrendezett szalont is, de inkább a „botránykrónika” érdekelte őket. Érdemi mondanivalója talán csak a budapesti tanárképző főiskola franciatanárának, Keszler Józsefnek és egy másik francia szakos tanárnak, Rózsa Gézának volt. Keszlernek a Nemzet című napilap 1887. november 17-i számában írott cikkéből kiderül, ő megérezte, mi lehet „a szabad lég művészi felekezetének követői”-nek ars poeticája. Rózsa Géza a Fővárosi Lapok hasábjain 1894 januárjában megállapítja róluk: „Valamennyi zseniális művész, erős, izmos, imponáló tehetség… egy zászló, egy jelszó alatt küzdenek. Nem képeznek iskolát, egymástól függetlenül, önállóan dolgoznak; halad ki-ki a maga útján, sajátosan egyénileg varázsolva vásznaikra személyes, efemer, örökké változó impresszióikat, a természet és élet képeit úgy, amint ők látják, amint szemükön és lelkükön átszűrődnek.”
A századforduló Magyarországán először a művészek ismerték fel ennek az „új iránynak” a jelentőségét, illetve néhány művészeti író: Fülep Lajos, Bölöni György – a Magyarország című újság párizsi tudósítója 1902 és 1906 között – és Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum későbbi igazgatója.
A magyar művészet megújítói: Szinyei Merse Pál, Lechner Ödön és a Nabik köréből 1902-ben hazatért Rippl-Rónai József az Andrássy úti Japán kávéház törzsasztalánál gyülekeznek. Köréjük csoportosul a fiatal festőkből, múzeumi szakemberekből és gyűjtőkből álló társaság (lásd a katalógusban Geskó Judit és Molnos Péter tanulmányát). Itt határoznak 1914-ben arról, hogy Petrovics Elek legyen a Szépművészeti Múzeum igazgatója. Ehhez a társasághoz tartozott Majovszky Pál és Meller Simon kurátor, később a grafikai gyűjtemény vezetője.
A közízlést azonban az emberi kapcsolatokon, beszélgetéseken kívül elsősorban a művek, a kiállítások alakítják. A hazai publikum először a Műcsarnok 1903-as nemzetközi tárlatán láthatott jelentős impresszionista képeket: Manet, Monet, Sisley, Pissarro és Renoir műveit. A Nemzeti Szalon 1907-es két tárlata igazi szenzáció. Gauguin, Cézanne, Van Gogh képeinek márciusi bemutatója után a „modern francia nagymesterekkel” ismerkedhet a közönség. A festmények zömét Durand-Ruel küldte, az a párizsi képkereskedő, aki az elsők között ismerte fel jelentőségüket. Rodin több mint hetven rajza pedig Bölöni György közreműködésével került Budapestre. Fontos kiállítást rendezett 1910 novemberében a Szépművészeti Múzeum Manet, Sisley, Monet, Renoir és Cézanne képeiből. Szerényebb válogatást mutatott be az Ernst Múzeum 1913-ban több kiállításon. A tárlatok hatására megélénkült a vásárlókedv is. 1907-től jelentős modern francia képek kerültek magyar magán- és közgyűjteményekbe. Abban az időben vette meg a Szépművészeti Múzeum három Monet-képe közül az első kettőt: a Virágzó szilvafák és A trouville-i móló apálykor címűt. A harmadikat, a Bárkákat, amely 1912-ben Herzog Mór Lipót gyűjteményébe került, a fiától vásárolta meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1945-ben a múzeum Modern Képtára számára.
Petrovics Elek 1918-ban így foglalta össze a Szépművészeti Múzeum vezetőinek és tanácsadóinak hitvallását – olvashatjuk a katalógusban –: „Arra kell fordítani erőinket, aminek vezető jelentősége volt a XIX. század művészetének történetében, s amihez ezért köze van minden népnek, mely belépett az európai kultúra közösségébe, tehát nekünk is. Ilyen egyetemes jelentőségű művészet volt a XIX. században a francia, melynek körülbelül olyan helye van ebben a korszakban, mint a reneszánsz idején az olasz vagy a XVII. században a hollandi művészetnek; a festészet nagy mozgalmai Franciaországból indultak útjokra.” Nekik is köszönhetjük ezt a kiállítást.
***
Nyárfák és katedrálisok
Claude Monet (Párizs, 1840 – Giverny, 1926) családja 1844-ben Le Havre-ba költözik. 1858: Monet Normandiában találkozik első mesterével, Eugène Boudinnel. 1959: Párizsban Jacques Suisse akadémiájának a növendéke, megismeri Camille Pissarrót. 1960–62: Algériában katona, szín- és napélmény. 1862–64: a svájci Charles Gleyre párizsi iskolájában együtt tanul Auguste Renoirral, Frédéric Bazille-jal és az angol Alfred Sisleyvel. 1863: Monet-ra nagy hatást tesznek Edouard Manet képei. Ebben az évben nyílik meg a „hivatalos” szalonból kitagadott „visszautasítottak” szalonja. 1864: Monet és barátai otthagyják a Gleyre-műtermet, a fontainebleau-i erdőben festenek, együtt állítanak ki előbb a hivatalos párizsi szalonban, majd attól függetlenül. 1865: találkozás az amerikai származású angol James McNeill Whistlerrel. 1866: látogatás a nyolc évvel idősebb Manet műtermében. 1867: a szalon elutasítja Monet Nők a kertben című festményét. 1870: a porosz– francia háború és a párizsi kommün elől Monet Londonba menekül, felfedezi Turnert. 1872–1878: Argenteuilben él, 1872-ben megfesti Impresszió, a felkelő nap című képét. A Charivari kritikusa erről nevezi el – gúnyosan – Monet és barátai csoportját impresszionistának. 1874: az első impresszionista kiállítás a fotográfus Nadar párizsi műtermében. 1880-as évek eleje: találkozás Auguste Rodinnel. 1878-ban Monet Vétheuilbe, 1883-ban Givernybe költözik, 1883-ban meghal Edouard Manet. 1887: Monet Whistler segítségének köszönhetően kiállít Londonban. 1889: közös párizsi Monet–Rodin kiállítás. 1889: Monet gyűjtést szervez Manet Olympia című festményének megvásárlására, hogy a kép ne kerüljön külföldre, és a Louvre-nak ajándékozhassák. 1890–1910: a nagy sorozatok időszaka, Szénaboglyák, Nyárfák, A roueni katedrális, a Temze-képek, a velencei képek. 1916–1926: Georges Clémenceau megrendelésére, már betegen festi – és halála előtt egy nappal fejezi be – Tavirózsák című nagyméretű pannóit, amelyek sokáig a Tuileriák kertjében álló Orangerie két félköríves termét díszítik.
origo.hu
Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon
