A Trabucchi által felváltott Nicola Catalano ugyan szintén elszánt föderalista volt, így beillett Gaudet törekvéseibe, de a legmélyebb ellentéte a másik olasz bíróval, Rino Rossival állandó személyes párbajjá tette az egyes döntésekben a részvételüket, és egy platformon ők nem tudtak lenni. Ezzel szemben Trabucchi a belépése után rögtön megtalálta a hangot az olasz kollégával, és az követte Trabucchi álláspontját a Van Gend en Loos-ügyben, amit Trabucchi az ügyben készített és fennmaradt feljegyzése mutat. (A személyi körülmények és ellentétek egy interjúból derültek ki Trabucchi valamikori refendáriusával, aki Catalano munkatársa is volt még a csere előtt.)
A történelem fintora, hogy a
bírói puccsot lehetővé tevő bírócsere, a francia Lecourt annak a Charles de Gaulle elnöknek köszönhette posztját – és a mai föderalisták a római szerződés nekik tetsző korrekcióját –, aki már az EGK addigi szerkezetét is kifogásolta a nemzetállami szuverenitás csökkentése miatt. Hogy követhette el a francia köztársasági elnök ezt a történelmi hibáját?
Csak azt lehet erre találgatva válaszolni, hogy mint korának katonaembere és politikusa nem értette még a jog és a jogászok veszélyességét. Nem láthatta előre a jurisztokrácia erejét a demokrácia felett, és úgy gondolta naivan, hogy a hatalmi testületekben a jogászok csak a technikai részletekkel foglalkozva „jogászkodnak”, amit egy igazi államférfinak még észlelni sem kell, nemhogy félni tőle. Egy mai politikus ezt a hibát már nem követné el.
A szerző professor emeritus
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!