Mára a társadalmak működésének súlypontja átkerült a kibertérbe, és bár a fizikai világhoz kötött tevékenységeink még legalább ilyen arányban léteznek, de a stabil társadalmi intézmények struktúrái minden szektorban már a kibertéri kommunikációkban kapnak meghatározást. Ez sokszor észrevétlenül is átalakítja az eddigi intézményeket, társadalmi szektorokat, és egymáshoz viszonyított fontosságuk is radikálisan megváltozik, de ezt csak elméleti elemzéssel lehet feltárni.
Nekem ez a politikai szektornak a tömegkommunikációhoz kötöttségének megváltozásánál tűnt fel először azzal, hogy a már bő százéves baloldali tömegkommunikációs fölény a nyugati világ demokráciáiban – az említett változás óta – a stabil baloldali pártok erodálódását és helyükbe az újak tiszavirág-életű létét teszi csak lehetővé. Tessék körbenézni Európában a baloldalon és a jobboldalon egyaránt, és mára
szinte mindenhol nagy jobboldali pártokat látnak, amelyek ostromolják a választásokon a baloldali kormányhatalmat, miközben a tömegmédia igen nagy része – a „mainstream” – gyűlöletkeltéssel és karaktergyilkolásokkal igyekszik csökkenteni tömegbázisukat.
A baloldalon pedig az erodálódott hagyományos pártok helyére csak rövid életű pártok futnak fel, mint az olaszoknál Grillo Öt Csillaga, a spanyoloknál a Podemos, vagy itthon a Momentum sorsa mutatja. Jellemző, hogy a Momentummal együtt induló Jobbik a legnagyobb médiaellenszélben végül szinte nagy párttá tudott válni a szavazók tömegei által támogatva.
A hagyományos tömegkommunikációs szektor funkcióit ugyanis a közösségi média nagy platformjai az elmúlt mintegy húsz év alatt százmilliós és sokmilliárdos létszámra növekedve jórészt átvették, az informálódás és a politikai véleménycserék, csaták itt zajlanak.
Ám a centralizált napi- és hetilapos szerkesztőségek, illetve tévé- és rádiócsatornák tucatnyi tulajdonosköre és médiafőnökök helyett országosan jórészt sok száz influenszer podcastje, YouTube-csatornája, befolyásos Facebook-csoportok és más közösségimédia-portálok fedik le egy-egy politikai tábor szavazótömegeit.
Már nem a tömegmédia támogatása dönti el igazán, hogy egy-egy párt milyen eséllyel futhat neki a választásoknak, hanem az influenszerek podcastjei, a YouTube-csatornák napi gyakoriságú videós interjúi, a Facebook-csoportok hangadóinak támogatása.
A fő vonalaiban mára balliberálissá lett baloldal e téren is domináns, ám ez ma már egy decentralizált, sok száz vagy nagyobb országokban sok ezer fős közösségimédiaguru-gárdát jelent. Ez a decentralizáltság egy önálló politikaértékelési szintet hozott létre a szavazótömegek milliói felett két választás között, ezért a pártoknak közvetlenül ezek szájíze szerint kell teljesíteni, és csak másodlagosan figyelnek, figyelhetnek a szavazótömegekre. Az új pártoknak, amelyek fel akarnak futni, ezen új politikaértékelési szint előtt kell teljesíteni, innen kapják az impulzusokat, hogy milyen témát támogassanak, milyen kampányformákat részesítsenek előnyben. Ha pedig a vártnál gyengébben teljesítettek a választásokon, akkor innen dorongolják le őket, verik szét a belső pártstruktúrákat az „ő” médiaguruik, és nagy valószínűséggel rövid idő után vegetálni kezdenek vagy meg is szűnnek. Korábban a hagyományos balos tömegmédia zászlóshajói ilyen nagy erővel azért nem rendelkeztek a „pártjaik” felett.
Ebből ered a baloldalon a nagy támogatottságú, stabil jobboldali pártok ellen a rövid életű messiásokba vetett bizalom elterjedése, ami épp Magyarországon a leglátványosabb a Fidesz masszív kormányhatalmával szemben.
A közösségi médiában erős baloldali pártokhoz képest a jobboldali pártok nem rendelkeznek sem erős hagyományos médiával, sem erős közösségimédiaguru-gárdával. Itt maradt „jobb híján” a közvetlenül a szavazótömegek felé orientálódás, ám ami már száz éve hátrány volt a jobboldali politikai táborban, az most a stabil pártok lehetőségét adja meg. A nyugati világ szinte minden országában kimutatható a jobboldali pártok fölénybe kerülése a baloldaliakhoz képest, és csak az tartja még őket távol a kormányrúd átvételétől, hogy a különböző balosok összeszövetkezve biztosítani tudják a parlamenti többséget, bár egyre nehezebben.
